2021 áprilisában a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Barokk Irodalom és Lelkiség Kutatócsoportja rendkívül emlékezetes konferenciát rendezett, az akkoriban még erős járványveszély és csekély fokú oltottság miatt csak online. Címe és tematikája minden élethelyzetben és felekezetben időszerű, hatása immunerősítő. Ez a névmutatóval együtt négyszázötvenöt oldalas anyag most érett kézbe foghatókötetté Imádkozás a régi Magyarországon címmel. Éppen 2023 pünkösdje előtt pár nappal mutatták be.

Bár a Bajáki Rita és Szádoczki Vera gondos szerkesztésében megjelent könyv egy katolikus műhely kiadványa, szép számmal kaptak benne helyet református imádságtörténeti előadások is. Jómagam az Imádság betegség idején – angol és magyar puritán módra témát igyekeztem körüljárni, Lewis Bayly észak-walesi, közelebbről bangori püspök világhírű The Practice of Pietyjének legfontosabb és legjellemzőbb imádságszövegeit vetettem össze e munka magyar fordításának, Medgyesi Pál Praxis pietatis, azaz kegyesség gyakorlása címen sok kiadást megért remeklésének párhuzamos részeivel.

E dolgozat írásakor, fájdalom, már csak posztumusz idézhettem 2020 decemberében megjelent szakirodalmi forrásként a mi református hittudományi karunkon doktorált Szigeti Jenő professzor, adventista lelkész, művelődéstörténész és néprajzkutató Egészség, betegség, járvány, karantén a Bibliában: Régi járványok – mai tanulságok címet viselő, a szerző halála után néhány hónappal megjelent munkájából egy, minden hívő ember számára fontos, örök érvényű tanúságot: „A keresztény meditáció abban különbözik a szekuláris meditációtól, hogy abban a magam csendjéből Isten csendjébe lépek. Ha a meditációnak az a célja, hogy az énemet beteljesítsem vagy kiteljesítsem, vagy a mai divatos [számomra is rendkívül idegen, sőt taszító kifejezéssel élve! – P. É.] megvalósítsam önmagam, a meditáció méreg. A fogyasztói társadalomban ez olyan csodaszer, alternatív gyógymód, amely mindenre jó, de semmit nem használ. Magamnak beszélek benne önmagamról, és nincs jelen benne az a Valaki, akiért érdemes csendben maradni.”

Idei pünkösdünk torokgyulladással küszködő magányában, elzártságában volt időm eltöprengeni azon, hogy Szigeti tanár úr, akinél szelídebb, az Isten és az emberek iránti szeretetet minden körülmények között összeegyeztetni tudó embert keveset ismertem életem során, vajon miért fakadt ki olyan keserűen a látszatmeditácók, sőt, akár látszatfohászkodások ellen.

Ünnepi töprengéseim során, úgy vélem, talán sikerült megtalálnom erre a kérdésre a választ. Valószínűleg azért, mert az „ich, ich, und wieder ich”, azaz: „én, én és megint csak én” típusú világias meditáció egyszerűen nem hagy időt arra, hogy gondjaink egyetlen igazi és igaz Megoldójára, Istenre tudjunk figyelni!