Mivel életveszélyes lett volna a vihar után közvetlenül lemenni a faluba, így csak másnap, június 12-én mentek be a templomba, gumicsizmában.

EGYIK AJTÓN BE, A MÁSIKON KI

– Akkor már nem volt víz az épületben, az egy méter körüli ár csak a húszcentis iszapréteget hagyta hátra. Az ősök úgy építették a templomot, hogy két bejárata van: a víz az egyiken bejött, a másikon pedig kiment. Közben megemelte, elmozdította a padokat, volt olyan, amelyet fel is borított – vázolja a helyzetet Szász Csaba, aki kedvező részleteket is lát.

– A kőből készült úrasztalát nem tudta felborítani a víz, és bár az úrasztali terítő elázott, az ár csodálatos módon nem érte el az asztalon fekvő Bibliát.

Szerinte nemcsak az Igen patak áradt meg, hanem a vízelvezető árkok sem bírták elvezetni a negyven perc alatt lezúduló mintegy száz milliméternyi esőt. – A műúton keresztül érkezett a víz, hömpölygött a falvakon át. A lelkipásztor nem akar felelősöket keresni, de úgy véli, talán kisebb lett volna a kár a faluban, ha a csatornák állapotára jobban figyelnek az illetékesek.

A lelkész elismerően nyilatkozik a biztosítótársaságról, amelynek emberei már az árvíz másnapján a helyszínre siettek, felmérni a károkat. Kiderült, hogy a templom statikailag nem szenvedett kárt, de a hordalék eltakarítása, az épület kiszárítása és rendbetétele hónapokat vesz majd igénybe. – A sárdi református templom az 1280–90-es években épült kőből és téglából, padozatát magyarigeni kemény kőlapokból rakták ki – emlékeztet Szász Csaba.

SEGÍTŐ KEZEK

Már az árvizet követő napokban érkeztek támogató felajánlások az egyházközség részére, volt, aki pénzt, más kétkezi munkát ajánlott fel. – Híveink, az a maroknyi református, akik helyben vannak, és néhányan a többségi román lakosságból másnap eljöttek. Amit lehetett, megoldottunk, például segítettek bezárni a bástyakaput, mert azt még mindig körbevette a víz és a jelentős mennyiségű iszap – tudatja a lelkész. Az áradás utáni napokban is azt látta, hogy a magyar és a román lakosság közösen, összefogva, egymás udvarának rendbetételén fáradozik. – Ez nagyon szép cselekedet volt – teszi hozzá.

A templomból azért nem álltak neki kalákában kilapátolni az iszapot, mert egyrészt a feladat összetettebb, másrészt a biztosítótársaság csak akkor téríti meg a kárt, ha annak elhárításáról számlát kap. S hogy a kaláka még működik Erdélyben, azt nemcsak a közösen takarított kertek, hanem a magyarigeni római katolikus kápolna esete is bizonyítja. A júniusi villámárvíz a katolikusok 1810-ben épült kis templomába is bejutott, szintén vastag iszapréteget hagyva maga után. – A minap hívott fel az atya, hogy már ki is takarították és szeretettel várnak bennünket Péter és Pál védőszentek ünnepére.

TALÁN TÉLRE KÉSZ

Hogy mekkora munka lesz rendbe tenni a sári templomot, azt jól mutatja, hogy a takarítással és helyreállítással megbízott vállalkozó jelezte: igyekeznek a hideg idő beálltáig végezni a munkálatokkal. – Először ki kell hordani a padokat, az elrothadt deszkákat ki kell cserélni, aztán fel kell szedni az iszapot a padlóról, majd fel kell mosni az egész templomot – sorolja a lelkész a megbízott vállalkozóra váró feladatokat. A templom falainak ki kell száradniuk, azután lehet csak kijavítani a falazat hibáit, és újra lemeszelni.

A sárdi reformátusok bár előreláthatóan hónapokig nem használhatják templomukat, vasárnaponként meg tudják azért tartani istentiszteletüket. – A templom mögött álló parókián több évtizede kialakítottunk egy kis imatermet, ahová télen költözik a gyülekezet, mert a templom nincs fűtve. Erdélyi-Hegyalján nagyon sok nyomorúságon mentek keresztül az itt élők az elmúlt 175 év alatt. Az ittenieknek már szinte szállóigéjükké vált a zsidókhoz írt levélből származó Ige: „…mi nem a meghátrálás emberei vagyunk, hogy elvesszünk, hanem a hitéi, hogy életet nyerjünk.”