Hosszú és áldásos pályájának egyik logikus következménye, hogy sokszor három nemzedékét is gyógyította a falu, majd 14 ezer főre duzzadt agglomerációs város családjainak. Betegei kórelőzményeit pontosan ismerte, sőt, tisztában volt a rendelőjébe belépők személyiségképletével is. Hiszen – és ebben ugyancsak legendás volt – pácienseinek lelke is érdekelte.

Ez utóbbin nem valami hűvös pszichológiai érdeklődést kell érteni. Stierbach Imre az egész embert igyekezett minden erejével gyógyítani. Igen, a vallás gyógyszerével is. Szerette az embert, saját szakmáját, első soron pedig a Megváltóját.

Biztosan minden hívő orvos más (akár kevés, akár sok van belőlük az országban). A múlt szombaton eltemetett jó hírű háziorvos bárhol forgolódott, egyszerre volt fölismerhetően Isten gyermeke és „a Stierbach doki”. Gyülekezetében, a Biai Református Egyházközségben nemcsak presbiter volt a ’90- es évektől kezdve, hanem évekig gondnok is. Hiszen ha valaki rosszul lett istentisztelet alatt, azonnal elhagyta a presbiteri padsort, hogy nyomban elsősegélyt nyújthasson. Sokszor megesett, hogy olyan súlyos betegét, aki háziorvosi lehetőségekkel nem volt kezelhető, a kórházban meglátogatta, és tovább lelkigondozta.

Rendelője várójában mindig lehetett találni valami megtérésre hívó vagy betegeket vigasztaló Igét, evangéliumi iratot, de a szentírásbeli örömhírt, ha úgy tartotta jónak, az orvos-beteg találkozások alatt sem hallgatta el. Nem kevés ember jutott élő hitre azért, mert egészségügyi problémái, kétségek közötti szorongásai közepette Isten szeretetéről hallhatott háziorvosától.

Régi biai református családból származott, de élő hitre az iharosi, Trausch Liza nevével fémjelzett Magyar Belmissziós Házban jutott a ’90-es évek elején. Bibliai értelemben vett újonnan születése, megtérése nyomán mélyebben megértette mind orvosi, mind gyülekezeti elhivatottságát. Rövid idő leforgása alatt családjából is jó néhányan megtértek akkoriban.

Az elmúlt években átvehette a kerek fél évszázada praktizáló orvosoknak kijáró aranydiplomát, települése vezetőségétől pedig a Biatorbágy Városáért Életműdíjat.

Stierbach Imre orvosi pályafutása és gyülekezeti tevékenysége azért is lehetett gyümölcstermő, mert családi háttere kiváló volt, feleségével, Erzsikével 56 esztendeig éltek boldog, példaadó házasságban.

Súlyos betegségének váratlan jelentkezése után azonnal felmérte, hogy földi élete rövidesen minden bizonnyal véget ér, szavakban is jelét adta: tudja, nem a semmibe megy, hanem Urához, akihez vágyik is.

Méltán illik Stierbach doktor lezárult földi pályafutásához Pál apostol létösszegzése: „…futásomat elvégeztem, a hitet megtartottam, végül eltétetett nekem az igazság koronája, amelyet megad nekem az Úr, az igaz bíró azon a napon.”

Utóbb Molnár Sándor, a biai gyülekezet lelkipásztora a temetési szertartáson (amelyen Zila Péter Budapest-Nagyvárad téri lelkipásztor is jelen volt) azt hangsúlyozta a kisvárosi miliőben szokatlanul nagy számú gyászoló előtt, hogy a presbiter-orvos nemcsak bizalmát érdemelte ki betegeinek, hanem szeretetét is.

Mint szakavatott diagnoszta számot vetett azzal, hogy váratlan betegsége után nem térhet vissza családjához a kórházból. Ám hitének valódisága tükröződött vissza abból, ahogy lelkileg nem összetörve, hanem a „kívánok elköltözni és Krisztussal lenni” páli ige szellemében viszonyult a halál közeledtéhez. Molnár Sándor a prédikációja utáni imádságában megköszönte Istennek, hogy Stierbach Imre „képességeivel, hitével annyi ember életében vált áldássá”.