Pál apostol Timóteushoz és Tituszhoz írt levelei különleges bepillantást engednek a közvetlenül Krisztus tanúiként élő és szolgáló első nemzedéket követők mindennapjaiba. A fiatal apostolutódok feladata a hit, a tiszta keresztyén tanítás megőrzése és továbbadása, Isten egyházának építése. Megjelennek a szolgálati területekhez kapcsolódó egyházi és gyülekezeti tisztségek, egyúttal ugyanígy fontos az istentisztelet megtartása és megőrzése is.

Pál ezt írja Timóteusnak: „Amíg megérkezem, legyen gondod a Szentírás felolvasására, az igehirdetésre, a tanításra.” (1Tim 4,13) A szent iratok, a Szentírás felolvasása rendkívüli jelentőséggel bírt, ugyanis a Kijelentés írásba foglalását hosszú évszázadokon, évezredeken keresztül kézzel másolt tekercseken, kódexekben őrizték templomokban, szent helyeken.

Jósiásnak felolvastak a jeruzsálemi templomban megtalált törvénykönyvből (2Kir 22,10), ami a király és az ország megújulásának, Isten útjára térésének fontos kezdete volt. Ugyanígy fontos a babiloni fogság után, amikor Ezsdrás egy emelvényen állva „az egész nép szeme láttára nyitotta föl a könyvet” (Neh 8,5), majd olvasták és magyarázták a törvénykönyvet. Jézus a názáreti zsinagógában felállt, hogy felolvasson Ézsaiás tekercséből (Lk 4,16). A keresztyén istentisztelet elmaradhatatlan része Isten Igéjének felolvasása, kihirdetése, majd az ebből fakadó buzdítás, tanítás, hiszen: „A hit tehát hallásból van, a hallás pedig Krisztus beszéde által.” (Róm 10,17) Timóteus fontos feladata már akkor is, hogy gondoskodjon a felolvasásról, valamint felügyelje azt.

A jelenések könyve szintén szívünkre helyezi: „Boldog, aki felolvassa, és boldogok, akik hallgatják ezeket a prófétai igéket, és megtartják azt, ami meg van írva bennük: mert az idő közel van.” (Jel 1,3)