Közel 350 évvel ezelőtt kezdődött a pozsonyi rendkívüli törvényszéken a protestáns lelkészek, tanítók, kántorok pere. Mintegy négyszáz prédikátor, iskolamester kapott idézést a törvényszékre. Többen közülük elmenekültek, kétszázötvenen jelentek meg, 57 református. Felszólították őket, hogy hitüket megtagadva térjenek át a katolikus egyházba, mondjanak le hivatalukról, vagy menjenek száműzetésbe. Ellenkező esetben vagyonelkobzásra, börtönre, fejvesztésre ítéltetnek. Voltak, akik meghátráltak, mások életük kockáztatásával is vállalták hitüket. Sokan meghaltak a börtönben, tudjuk, hogy végül harminc prédikátor gályára került Nápolyban, és Michiel de Ruyter holland admirális szabadította ki őket 1676 februárjában. A történelem tanúsága szerint ez a gyász évtized 1671-től 1681-ig tartott.

E szomorú esemény kapcsán Kardos Péter nyugalmazott lelkipásztor a Dunamelléki Református Egyházkerület anyagi támogatásával nyugdíjas lelkipásztoroknak emléktúrát, zarándoklatot szervezett június 14–16. között. Huszonkét nyugalmazott lelkész, lelkészfeleség vett részt az emléktúrán. A szépen rendben tartott pozsonyi református templomban Búza Zsolt lelkipásztor fogadott minket, a gyülekezet múltjának és jelenének ismertetésekor elmondta, mennyi mindent tesznek a felvidéki reformátusság megtartásáért. A magyar mellett minden héten szlovák nyelven is van igehirdetés. Ablonczy Zsolt útitársunk történelmi visszatekintést is tartalmazó áhítata után elénekeltük a gályarabok énekét:

„Szenvedek békével / magamat is ezzel / biztatom mindenekben. Szenvedett Megváltóm/ többet, én jól tudom / üdvösségemért testben. Nem egyedül vagyok / földön, ki nyomorgok/ szenvedik ezt is többen.” (régi RÉ 262. 6.v)

Másnap, csütörtökön délután az egykori hercegprímási palota megtekintése volt a fő program, hiszen itt zajlott le annak idején a nagy per. Kijőve, az udvaron kézzel írott „emléktáblát” helyeztünk el jelképesen, bízva abban, hogy egyszer valódi hirdeti majd az itt történteket. A mi papírra vetett emléktáblánk így hangzott: „PROTESTÁNS GYÁSZÉVTIZED 1671–1681. Ezen a helyen állt a pozsonyi hercegprímási palota, amelyben 1674-ben lefolytatták az evangélikus és református prédikátorok és rektorok elleni gályarab-pert. A rendkívüli törvényszék sokukat hamis vádakkal fej- és jószágvesztésre ítélte, később ezt gályarabságra változtatta. Ezt az emléktáblát a 350. évfordulón, 2023. június 15-én nyugalmazott református lelkipásztorok helyezték el.”

Imádkoztunk, hálát adtunk őseink kitartásáért, és ismét elénekeltük a gályarabok énekét.

Utunk harmadik napján Dévény várához mentünk, hisz ez volt a hajdani Magyarország egyik legnyugatibb pontja. Megmásztuk a szépen helyreállított, kiállításokkal gazdagított várat, ahonnan festői kilátás nyílik a környékre. Itt torkollik a Dunába a Morva folyó.

Péntek délutánra utunk szervezője azt tervezte, hogy Pozsonyiligetújfalun megkeressük a valamikori láger helyén elhelyezett emlékművet. Sokan nem tudtuk, hogy a II. világháború végén itt gyűjtőtábor volt, ahol – az emlékmű tanúsága szerint – több száz német, magyar, szlovák nemzetiségű polgárt végeztek ki csehszlovák katonák, többek között a frontról hazajövő, akkor már természetesen régen fegyvertelen leventék közül is kilencvenet. Nem volt egyszerű rátalálni az emlékhelyre, de Kardos Péter nem adta fel, és végül tiszteleghettünk az áldozatok emléke előtt. Itt is imádkoztunk, és a Himnusz mellett hitvallásként elénekeltük: Tudom, az én Megváltóm él..