A református templom a kezdetektől fogva aktívan részt vesz a Magyar Fesztiválon. Sőt, a mára háromra csökkent főszervező-finanszírozó szervezetek egyike, a cserkészek és a magyar klub mellett. Jól tudom?

Igen. A gyülekezet célja a rendezvény kapcsán nagyrészt a jótékonyság, hiszen a hívek közös munkájával elkészített ételek eladásából származó bevételt, adományokat a közösség fenntartására fordítjuk. De ugyanilyen fontos számunkra a kulturális programokon való részvétel is: udvarunkon nemcsak a gyülekezethez tartozó művészek lépnek fel, mint például Rozs Ildikó énekesnő, hanem más zenész és néptáncos vendégek is. Emellett Oláh Ágnes minden évben kiállítást szervez, idén a magyar hidakról.

A református gyülekezet kétnyelvű (nemcsak itt, hanem több más amerikai városban is). E jelenség oka, hogy a többedik generációsok közül sokan már csak törve vagy egyáltalán nem beszélik a magyar nyelvet, gyakori a vegyes házasság, és nem magyar származású híveink is vannak. Viszont ezek a hívek ugyanolyan aktívan kiveszik a részüket az előkészületekből, mint a magyarul beszélők.

A kétnyelvűségről azt a meglepő kijelentést tette, hogy a helyi közösségnek ez a szerencséje. Hogyhogy?

Minden református közösség kicsit más, de vannak általános jellemzők. Az Ohio állambeli Columbusban öt évet szolgáltam kétnyelvű gyülekezetben, ott azt tapasztaltam: miután tönkrementek a dél-ohiói bányák, a bányavidéken élő magyarok beköltöztek a városba, ahol a helyi acélgyárban dolgoztak. Viszont amikor az acélipar virágkora is befejeződött, a magyarok leszármazottai szétszéledtek. Az állami egyetemre érkeztek ugyan néhányan oktatóként vagy diákként, de összességében jelentősen csökkent az emigráció létszáma az ország belső részében. Nálunk egyébként mindenféle magyar megfordult: többedik generációsok és kimondottan amerikai háttérből érkezők is, akik jellemzően vegyes házasságokon keresztül kötődtek oda. Azt lehetett látni, ha csak a magyarul beszélő közösségre építenénk, akkor a gyülekezetünk már rég megszűnt volna.

Hasonló a helyzet New Brunswickban is?

Igen. Itt az is nagyon jó, hogy a gyülekezet magyar és angol része elég hasonló arányban erős. A magyarok a századelőtől kezdve folyamatosan érkeztek ide, az ő gyerekeik pedig itt szereztek diplomát, sokan itt is maradtak. A magyar betelepülés a nyolcvanas évek végére csökkent, de nem állt meg, még mindig jönnek fiatalok. A New Brunswick-i gyülekezet fele mai bevándorló magyar, jönnek fiatalok a határon túli területekről, Erdélyből és Kárpátaljáról is. A gyülekezet másik felét a másod- és harmadgenerációs magyarok alkotják. A templomi üvegablakainkat mind az ő családjaik finanszírozták, gyerekeik és unokáik is ide járnak, legalábbis most itt vannak és lelkesen szolgálnak a gyülekezetben, vagy akár dolgoznak a konyhán. A jelenlegi főgondnoknak, Paul Bodónak a nagyszülei jöttek Magyarországról, a Katkó családból származó felesége pedig a Felvidékre való. Paul csak néhány szót beszél magyarul, mégis ő a választott főgondnokunk, mert a családja és rokonsága is mind itt vannak, elkötelezett tagjaink, és büszkék a magyar származásukra: itt keresztelték őket, itt konfirmáltak, itt találták meg párjaikat, itt esküdtek és itt temették el szüleiket – vagyis itt zajlott az életük. Gyakran járnak Magyarországra is. A titkárnőnk ír, magyar származású férje, Charles Toth a pénztárosunk, ő sem beszéli a nyelvet, de elkötelezett tagja a közösségnek. A Menhart nevű tagunk tudja, hogy felmenői neve Menyhért volt; nem tud magyarul, de őrzi a magyar gyökereit, és büszke rá. A felesége olasz, mégis ide járnak, mert a más nyelvű közösségek, mint például az olaszok, nem feltétlenül keresik fel saját templomaikat. A magyarokban még ma is erősebb az idetartozás érzése. Tehát itt a bevándorlók és a sokadgenerációsok is komolyan veszik a magyar gyülekezethez tartozást; és bár Amerika-szerte igaz, hogy az '56-os magyarok gyerekei, unokái sok esetben nem beszélnek magyarul, New Brunswickban a legtöbb másod- vagy akár harmadgenerációs magyar még elég jól, sőt némelyek kitűnően beszélik a nyelvet. Egyébként járnak hozzánk olyanok is, akiknek semmi közük a magyar közösséghez: például egy olasz katolikus nő részt vett magyar származású barátnője anyjának temetésén, később megkért, temessem el az édesanyját, és utána elkezdett hozzánk járni. Talán azért, amiért mások is: ez a gyülekezet kicsi, családias. A nagyobb gyülekezetekben vonzerő lehet a létszám vagy a modernitás, ami a fiatalok számára talán imponálóbb, a családosok viszont a kisebb közösségeket keresik.

Akkor ez nem két gyülekezet, hanem egy kétnyelvű gyülekezet. Vannak különbségek a felek között?

Igen. A bevándorlókat – amilyen én is vagyok – itt úgy hívják: Hungarian American, azokat pedig, akik itt születtek, és vállalják a magyar identitásukat: American Hungarian. Más a mentalitásunk. A különbség a missziós céloknál is észrevehető: a magyar közösség elsősorban hazafele gondol, az amerikai is támogatja a magyar ügyeket, de szívesen keres helyben célokat. Mi például más magyar szervezetekkel együtt támogatunk egy erdélyi, Marosvásárhely melletti kis faluba, Fületelkére kijáró magyar tanítónőt, ahol nincs magyar iskola, és nagyon nehéz sorsú családok élnek. A kétnyelvű gyülekezetben a magyar közösség az angolul beszélő tagok révén nyitott, kevésbé szigetelődik el az amerikaiaktól.

Hogyan férnek meg egymással és hogyan vigyáznak az egyensúlyra a korábban gyakori szétválások fényében?

A kétnyelvű közösségek belső dinamikája változó, nálunk viszont meglepően harmonikus, igyekszünk is odafigyelni az egyensúlyra. A presbiteri (egyháztanácsi) gyűléseinken tizenöt gyülekezeti tag van: fele magyar, fele angol, a plusz egy fő pedig hol magyar, hol angol nyelvű. A meghívóink mindig kétnyelvűek, sőt az igehirdetések és a havi hírlevelünk is. Az időnként felmerülő feszültségek elsősorban abból eredhetnek, hogy a Magyarországról érkezők szeretnék, ha a magyar szempontok határoznák meg a döntéseket, az angol nyelvűeknek viszont már a dédszüleik is ide jártak – mindkettőnek igaza van a maga szemszögéből. A magyarok is eleve nagyon sok helyről jönnek, vannak evangélikus és baptista, sőt katolikus hátterűek is.

A honlapjuk viszont jelenleg csak angol nyelvű. Miért?

Most elsősorban a közösségi oldalakon hirdetjük (két nyelven) az eseményeinket, jelenleg ott tartjuk a kapcsolatot a hívekkel. Egy könyvtáros és levéltáros gyülekezeti tagunk, Margaret Pápai ért az archiváláshoz, neki segédkezett Szanyó Gábor és Kovács Viola, az idei Kőrösi Csoma Sándor programos ösztöndíjasaink, akik sokat segítettek nekünk abban is, hogy feltérképezzük a gyülekezeti tagokat, statisztikánk legyen arról, kik járnak hozzánk, milyen rendszeresen és milyen távolságból. Ma már vegyes formában, személyesen és videóhíváson keresztül tartjuk a gyűléseket is. A járvány után nálunk is felmerült a kérdés, vajon kell-e folytatni az online istentiszteleteket. Egyrészt félő volt, hogy otthon tartja az embereket, és végleg elmaradnak; ugyanakkor kiderült, akár két-három száz ember is követi, amin mi is meglepődtünk. Sok elköltöző tagunknak ez jelentette a kapcsolattartást a régi közösséggel.