Egyelőre túlteng az egyenlőre

Számtalanszor összekeveri a mai nyelvhasználó a hasonló hangalakú, ám eltérő jelentésű egyelőre és egyenlőre szót. A köztük levő különbséget szemléletesen megvilágíthatjuk nyelvművész költőink szövegiből citálva. „A Margita írótolla pihent / S az élete is pihent egyelőre” – olvassuk Ady Endre verses regényében (Margita élni akar). Nemes Nagy Ágnes írja egyik esszéjében: „Várom a vers algebráját. Egyelőre hiába várom. Egyelőre nemhogy a vers algebrája megszületett volna, hanem még a vers számtanát is sikerült szétvernünk XX. századi költői gyakorlatunkkal” (A mérhető idő).

Arany János Toldi estéje című elbeszélő költeményéből idézünk: „Nyom előttük sincsen, utánok sem marad; / Ha maradna is, azt mindjárt egyenlőre / Söpri az éjszaki szélnek fölözője.” Kassák Lajos poémájában olvassuk: „Hogy mindennek elejét vegyék, ingyen könyveket nyomattak a testvériség értelméről s a / munkanélküliek jövedelmét majdnem egyenlőre emelték a dolgozók fizetésével” (Máglyák énekelnek).

Világos tehát: noha e két szó alakja hasonló, jelentésük lényegesen eltér. Az egyelőre időhatározó-szó értelme ez: ’most és még egy (bizonytalan, rövid) ideig, jelenleg még’. Az egyenlőre – az egyenlő melléknév ragos alakja – pedig azt jelenti: ’egyforma, egyenlő részekre’.

Az érzékelhető különbség ellenére a mindennapi írásban, sőt beszédben és a médiában példák özönét találjuk arra, hogy a ragos melléknév a határozószó helyébe lép – hibásan: „Egyenlőre nem tudják megmondani, mikor lesz ismét áram”; „A baleset okait egyenlőre vizsgálják”; „Egyenlőre a televíziót nem tudja legyőzni az internet”; „ajánlatos egyenlőre várni a vizsgával”. Mind a négy közlésben az egyelőre a szabatos.

Egyelőre tehát feleslegesen túlteng a nyelvhasználatban az egyenlőre, sokan nincsenek tisztában azzal, hogy a két hasonló alakú szó közül mikor melyik illik a szövegkörnyezetbe