A heti bibliai részhez – Én, az Úr vagyok a te Istened
Izráel számára az Egyiptomból való szabadulás identitást formáló eseménnyé lett. A zsidóság mind a mai napig megemlékezik a páska ünnepekor arról, hogy őseik szolgák voltak Egyiptomban, de Isten kiszabadította onnan őket. A Tízparancsolat elején is így mutatkozik be az Úr: „Én, az Úr vagyok a te Istened, aki kihoztalak téged Egyiptom földjéről, a szolgaság házából.” (2Móz 20,2; 5Móz 5,6; vö. Zsolt 81,11) Hóseás próféta könyvében pedig ezt olvashatjuk: „De én, az Úr vagyok a te Istened Egyiptom óta” (Hós 12,10; 13,4).
Heti bibliai szakaszaink sorában Ézsaiás próféta által így szól az Úr: „Mert én, az Úr vagyok a te Istened, Izráel Szentje, a te szabadítód!” (Ézs 43,3). Isten világossá teszi népe számára, hogy ő a szabadító, aki védelmezi és óvja őt, és aki megtanítja őt arra, ami „javadra válik, azon az úton vezetlek, amelyen járnod kell” (Ézs 48,17).
A keresztyén ember olyan sokszor felejti el azt, hogy Isten képes megszabadítani bennünket félelmeinktől, megkötözöttségeinktől, aggódásainktól, helyette inkább kesereg, retteg és gyötrődik. Isten azonban újra és újra figyelmeztet és emlékeztet minket arra, hogy megszabadítottak vagyunk. Mivel ő a mi Istenünk, ezért szabadságot kaptunk arra, hogy rá figyeljünk, őt kövessük, neki engedelmeskedjünk. Neki, aki a legnagyobb és leghatalmasabb szabadulást adta Fiában, Jézus Krisztusban. Krisztus emberré lett értünk, gyógyítást és szabadulást hirdetett és hozott a foglyoknak (vö. Lk 4,16– 21), végül pedig nagypénteken a Golgotán önmagát áldozta fel, hogy mindazokat megszabadítsa, akik hisznek benne. Csüggedésünkben jussanak eszünkbe Péter apostol szavai: „Isten őt mint fejedelmet és szabadítót emelte a jobbjára, hogy megtérést és bűnbocsánatot adjon Izráelnek” (ApCsel 5,31).