Bogi néni a gyülekezeti teremben rendezgetett, készült a vasárnapi gyerekalkalomra, amikor beoldalgott Tilda.

– Áldás, békesség, Bogi néni!

– Istené a dicsőség, Tilda! Kicsit korábban jöttél, mint a többiek. De nem baj, segíthetsz nekem előkészülni az alkalomra. Jó?

Tilda lelkesen bólogatott:

– Miben segítsek, Bogi néni?

– Mondjuk… Rajzolj nekem egy katicát erre a lapra! – Jaj, de jó! A katicákat nagyon szeretem. Van is egy dal a kicsi katicabogárról. Az az egyik kedvencem! – szólt, és elmélyülten rajzolni kezdett. Amikor elkészült, boldogan mutatta meg a rajzát Bogi néninek.

– Jaj, de szép lett! – dicsérte meg Bogi néni a kislányt. – Most pedig felakasztjuk ide a galériába, a többi rajz mellé. És amikor elénekeljük a katicás dalt, megmutatjuk a többeknek is, mit rajzoltál. Jó lesz így?

– Igeeen! – kiáltotta Tilda boldogan. De nemsokára lógó orral ballagott oda Bogi nénihez.

– Inkább ne mutasd meg a többieknek a rajzomat… vagy… az lenne a legjobb, ha le is vennéd a galériából. Ne is lássa senki.

– De miért, Tilda?

– Hát… Mert Menyus azt mondta, hogy ronda…

– Nem is mondtam ilyet! – bukkant elő Menyus is Tilda néni háta mögül.

– No, mi van? Csak nem hallgatóztál? – vonta fel a szemöldökét Bogi néni.

– Éééén? Nem! Dehogy! – rázta a fejét hevesen Menyus. – Csak, amikor láttam, hogy idejön Tilda, biztos voltam benne, hogy árulkodni akar, amilyen nyafogós.

– Tilda egyáltalán nem árulkodott. Te viszont megint megbántottad.

– Ééén? Mivel?

– Azzal, hogy azt mondtad, ronda a rajza.

– Hányszor mondjam, hogy én ilyet nem mondtam!

– De mondtad! – csapott fel Tilda hangja is. – Azt mondtad, hogy kajla a szárnya!

– Mert kajla is! Nézd meg, Bogi néni! Az egyik kisebb, mint a másik!

– Azt is mondtad, hogy nem is piros, hanem narancssárga. Meg hogy milyen béna vagyok már, hogy hétig se tudok számolni!

– Nem is tudsz!

– De tudok!

– Akkor miért rajzoltál öt pöttyöt a katicára?

– Mert ez egy ötpettyes katica, jó?!

– Nem jó! Mert olyan nincs is! A katicák hétpettyesek. Ezt még a dedósok is tudják!

No, erre már Tildánál eltört a mécses:

– Nem vagyok dedós! És igenis, tudok számolni! Meg rajzolni is! Ugye, Bogi néni?!

– Hát persze, Tilda! Egyáltalán nem vagy dedós. Hiszen már középső csoportos leszel az oviban. Ráadásul a pettyekben is igazad volt. Létezik ötpettyes katica. Meg kétpettyes, meg tizenhárompettyes, és van narancssárga, sőt barna meg fekete katica is, ennek pirosak a pöttyei. Mert Isten sokféle katicát teremtett. Mint ahogy mi is sokfélék vagyunk. Tilda ötpettyes, narancssárga katicát rajzolt, te hétpettyes, pirosat rajzolnál, igaz?

– Igen! – vágta ki Menyus.

– És szerinted ezért érdemes így viselkedni? A katicák pöttyei érnek annyit, hogy megbántsd az unokatestvéredet?

– Nem… – hajtotta le a fejét Menyus. – Nem is akartam megbántani Tildát.

– Biztos vagyok benne! – mosolyodott el Bogi néni. – Hiszen a szeretet nem viselkedik bántóan, igaz?

– Igen – bólintott Menyus komolyan –, és nagyon sajnálom, hogy így viselkedtem – fordult végül Tilda felé.

– Akkor kibékültetek? Kint maradhat a rajzod, Tilda?

– Háááát… – húzta fel a vállát a kislány – a béke, az rendben van. De a rajzomat inkább vedd le. Nem akarom, hogy más is csúfoljon.

– Áááá, nem fog senki! Mert én megvédelek! Elmondom mindenkinek, hogy nemcsak hétpettyes katicák vannak a világon, hanem nagyon-nagyon sokféle. Ötpettyes és narancssárga is!