Élete legalább annyira kultusz tárgya lett, mint a költészete, függetlenül attól, milyen politikai rendszer uralkodott Magyarországon. Ráadásul a magyar irodalom egyik legszebb barátsága az övé és Arany Jánosé. Petőfi 1847 februárjában írt először levelet Aranynak, attól kezdve Petőfi haláláig folyamatos levelezésben álltak. Az említett levélben küldte el azt a verset is, amelynek első versszakát mindenki ismeri:

„TOLDI irójához elküldöm lelkemet / Meleg kézfogásra, forró ölelésre!... / Olvastam, költőtárs, olvastam művedet, / S nagy az én szivemnek ő gyönyörűsége.”

Azt már kevesebben tudják, hogy a költő többször is járt Pápán. Először 1841 tavaszán, jó barátját, egyben másod-unokatestvérét látogatta meg, aki nem más, mint Orlai Petrich Soma (1822–1880). Orlai a Pápai Református Kollégiumban jogot tanult, alapító tagja volt a pápai önképző körnek, ahol novelláival kétszer is aranyérmet nyert. Pestre kerülve Barabás Miklós tanácsára iratkozott be a festőiskolába, majd pártfogói segítséggel Bécsben tanult a Képzőművészeti Akadémián. Legtöbben a Petőfi család festőjeként ismerik, de a művészettörténészek a történeti festészet jeles alakjaként tartják számon. Többször megfestette a költőt és szüleit. Ő maga 1874-ben nyilatkozott erről a Fővárosi Lapokban: „Én háromszor festém Petőfit természet után. Először tanuló koromban Sopronban, mint katonát, tenyérnyi kis képben. [...] Másodszor 1848 nyarán életnagyságú mellképben kezdtem festeni, de Petőfi az akkori mozgalmak közt Pestet rögtön elhagyván, a mű befejezetlen maradt, ilyen állapotban van nálam ma is […] Harmadszor 1849-ben Mezőberényben kezdtem festeni, midőn Petőfi a forradalom menetével elégületlen levén, attól vissza akart vonulni. Ez a kép kicsinyben, de egész alakban van festve, ülő helyzetben, pongyolában. […] Petőfi elveszvén a képet magamtól fejeztem be.”

Petőfi 1841 őszétől 1842 nyaráig a Pápai Református Kollégium diákja volt, amiről anyakönyvi bejegyzés tanúskodik. Innen ered a mondás, hogy „Petőfi Pápán született”, mert itt vált Petrovicsból Petőfivé, diákból költővé. A diák-költő kezdeményezte névmagyarításnak tárgyi emléke a pápai diáktárs, Bárány Gusztáv Adolf Literaturai zsengék 1840 című kéziratának hátsó, üres lapja, amelyen a szokásos tollpróba keretében ötször írta le nevét, ebből kétszer Petőfy Sándorként. A tanév végén Orlaival Jókai Mór és Petőfi szüleinek meglátogatása után Mezőberénybe indultak, ott töltöttek egy hónapot a Petrics-házban. Többször felléptek a mezőberényi Polgári Körben, A peleskei nótárius című darabban kaptak szerepet.

1842 novemberének első napjaiban újra Pápán találjuk Petőfit. Mivel diákként nem tudta eltartani magát, felhagyott a tanulással. 1842. november 2-án Szeberényi Lajosnak írt levelében arra hivatkozik, hogy anyagi okokból nem tudta folytatni tanulmányait: „Feljöttem, barátom, Pápára; feljöttem, hogy örökre elhagyjam azt, hogy örökre elhagyjam az iskolát. Engem rettenetesen üldöz a sors. […] s Pápán nincs semmi alkalmam, melylyel a nyomorú filléreket életem tengetésére megszerezhetném.”

1843 április–májusában megközelítőleg egy hónapig tartózkodott utoljára Pápán baráti látogatáson, szállása a máig is álló Széchenyi utca 10-es számú ház volt, ez az épület az úgynevezett Bocsor-ház. A Petőfi-emlékév alkalmából a Dunántúli Református Egyházkerület Tudományos Gyűjteményeinek Könyvtára 200 év – kétszáz tény címmel sorozatot indított az egyik közösségi oldalon. Itt 2023. szeptember végéig kétszáz posztot olvashatnak az érdeklődők Petőfi életével kapcsolatban.