Örökség. Mit hagyunk magunk után? Van, aki vagyont, van, aki adósságot. Van, aki igyekszik úgy tenni, mintha mindez semmit nem számítana, csak legyint rá. Mások megfeszülnek akár évtizedeken át, mert úgy érzik, mindenekfelett megőrzendő kincsük van. Ők az újra meg újra végrendelkezők.

Pál apostol is búcsúzott az élettől, mint mindenki más. Timóteushoz írt második levelének egyes részleteit sokan testamentumként olvassák, és ebben a szövegben tényleg minden együtt van, amit ilyenkor várunk: értékelés, előretekintés, néhány utasítás hátrahagyott személyes tárgyakról, és legfőképp bátorítás. Pál mérleget vont, amikor már nem volt sok hátra fáradságos és gyakran gyötrelmes életéből, visszatekintett és hálát adott. Ha örökségünkre nézünk, először ezt tanuljuk meg: olyan életre hívott minket az Úr, amelyet leélve és felidézve a hálaadás az első gondolatunk.

Szemben a mai ember szokásával a 2Tim 4,13 az apostol tulajdonára csak futó pillantást vet: könyvekről, pergamenekről és egy köpenyről esik szó. Tárgyai felfoghatók az apostoli küldetés szimbólumaiként is, az úton lévő és sokat író embernek volt szüksége ezekre. Ezután következnek a keserűbb elemek. Pál élete vége felé egyre magányosabb lett, volt, amikor mindenki elhagyta (4,10–16). Ez szomorú. Elhagyták a Krisztus mellett végsőkig kitartó apostolt. A magány is sokak tapasztalata, viszont itt is van örömhír: pár tanítvány az evangéliummal kelt útra, akárcsak Pál, így távozásuk az örökség életben tartását szolgálta. Mi volt az apostol hagyatéka? Néhány tárgy, csak a legszükségesebbek, egy köpeny és pár könyv. Semmi más.

Pál öröksége mégis felülmúlhatatlan. Megváltozott világot hagyott hátra, amelyben helyet kapott az evangélium. Örökösei: az általa életre hívott gyülekezetek, tanítványai, munkatársai, és amíg engedjük itt, Európában, örökösei maradunk mi magunk is.