Nem szabad, hogy ez újra megtörténjen
Reménykedem abban, hogy ez a háború hamarosan befejeződik. Bízom az elvándoroltak visszatérésében is. Rengeteg kárpátaljai magyar nem lakik most otthon, de a házára nem tette ki, hogy eladó – nyilatkozta lapunknak Zán Fábián Sándor, a Kárpátaljai Református Egyházkerület püspöke, a Mezővári Református Egyházközség lelkipásztora rövid budapesti tartózkodása alkalmával. A püspököt arról is kérdeztük, melyek egy háború sújtotta ország kisebbségi egyházának a többletfeladatai.
Arra kérjük, vigyen minket a szavak szintjén rövid terepszemlére a kárpátaljai magyarság szállásterületeihez!
A mi megyénkben, Istennek hála, nem folynak harcok. A lakóépületek, az üzemek, a vallási-kultikus helyek épen állnak Kárpátalján. Ugyanakkor nagyon fájdalmas fejlemény a magyar közösség számára az elvándorlás és elmenekülés. Az elvándorlás a jobb megélhetés miatt már korábban megindult, és 2014-ben, a kelet-ukrajnai fegyveres konfliktus nyomán is fokozódott, de 2022. február 24-étől a gyorsan eszkalálódó jelenlegi háború következményeként még többen elvándoroltak, elmenekültek. Az is a háború áldozata, aki a helyzet miatt édesapa nélkül nő fel.

Mint ahogyan az az idős szülő is, aki a felnőtt gyermekei támogatása nélkül éli öregkorát, és vár a falusi házacskája kapujában néhány hrivnyával a kezében azt lesve, kinek adhatja oda a pénzt, hogy megkérje, hozzon neki kenyeret. Mindennap szembesülünk olyan hírrel, hogy a mi vidékünkről is meghalnak a háborúban. Minden ilyen haláleset azt jelenti, valakinek meghalt a férje, a gyereke vagy az apja. Nagyon sok egyedül maradt ember van a régióban.
Jellemző társadalmi képletté váltak tehát a szétszakított családok?
Már az is szembesül a gyerekek gondjával, aki észreveszi, hogy az orosz–ukrán háború óta az iskolai évzárókon, ballagásokon, évnyitókon nincsenek férfiak. Az édesanyák viszik el a gyerekeket iskolába, és egyetlenegy édesapa sem kíséri el őket, mert nincsenek otthon. Ezek súlyosan traumatizálják, sértik az emberi létet és családi életet, szörnyű mellékhatásaként az orosz–ukrán konfliktusnak, háborúnak.
Háború sújtotta ország püspökeként hogyan látja, mi az ön egyházának a többletfeladata ilyen időkben?
Különösen sok szeretetszolgálati munkaterületen kell az eddiginél is aktívabbnak lenni. A mi egyházunk a háború előtt is kitett magáért az idősgondozásban, az otthoni betegápolásban, a szociális konyhák fönntartásában, de érthetően az eddiginél is nagyobb teher hárul ránk. Iskoláinknak is – különösen a bentlakásosoknak – másképpen kell működniük, részben szociális okok miatt. Biztosítaniuk kell például szállást és konyhai ügyelettel étkezést olyanoknak, akik hazautazós hétvégén sem tudnak hazamenni, mert nincs kihez. Az iskolák ma jellemző képéhez hozzátartoznak egyébként a kényszerűségből kialakított mosókonyhák, olyanokat segítendő, akiknek a gondviselője erre nem képes. Hiszen az is a dermesztő kárpátaljai valóság része, hogy sok helyütt már csak az idős nagymama van otthon az unokával. Ők tulajdonképpen Európa árvái… De elengedhetetlenül fontos, hogy a Kárpátaljai Református Egyház a belső menekültek fogadásából ugyancsak kivette a részét. Intézményeink, gyülekezeteink falai között máig élnek Ukrajna háborús övezeteiből menekült emberek, családok.
Kedves Olvasó!
A teljes cikk elolvasásához előfizetéssel kell rendelkeznie! Kérjük tekintse meg ajánlatunkat!