Befolyásolta lelkészi indulását egy vallásellenes rezsimben, hogy „gyanús személy hozzátartozója”?

Hiába végeztem színötössel a debreceni teológiát, másfél évig nem helyeztek ki sehova – a szovjet rabszolgamunkából 1955-ben szabaduló Zimányi József lelkész lányaként. Balogh László kecskeméti esperes azonban meghallotta, hogy fizetés nélkül vagyok, miközben apámnak is gyenge a fizetése Álmosdon.

Ő vállalt: meghívott könyvtáros-segédlelkésznek. A feladatom bibliaórák tartása, a kecskeméti tanyavilág látogatása volt, meg az ifjúság. Hét kecskeméti iskolából hetvenfős ifjúságom lett. Az Állami Egyházügyi Hivatal megelégelhette, mert egy idő után mennem kellett.

Tázlár tanyavilágába szorult ki. Bánta?

Nagy örömmel mentem. Elindultunk a legtávolabbi tanyákba is, akár hét-nyolc kilométerről összeszedtük az embereket. Azt mondta apám, ha valaki bárányra akar akadni a nagyvilágban, alul legyen a Biblia, felül pedig a szalonna. Igaza volt. Mert először a testi szükségekre kell odafigyelni.

Miért pont szalonna?

A szalonna jelkép: beletartozik minden gyakorlati segítség, például fuvaroztuk az embereket a kórházba. A tanyasi gyerekeket hittanóra után hazavittem, megismerkedtem a családdal, szépen növekedett a gyülekezet. Amikor odakerültem, negyvenhét egyházadózó volt, amikor eljöttem, százharminckettő. Hathetes evangelizációs sorozatokat is tartottunk.

Milyenek voltak a kiskun tanyavilág hívői?

Miután Tázláron gyönyörűen kifestettük, felújítottuk az imaházat – férjem, Szerdahelyi József szobafestő-mázoló volt –, meghívtuk az esperesünket, hogy szentelje föl az épületet. A tanyasiak birkát vágtak, sátort állítottak. Én nem tudtam, hogy mit forgatnak még a fejükben. Amikor Nagy Tibor esperes megáldotta a gyülekezet lelki otthonát, előugrott a gondnokom, karján egy palásttal. Bátran kibökte: – Esperes úr, nem úgy van ám az, hogy itt vége van... Mert mi, presbiterek úgy döntöttünk, hogy itt most be tetszik iktatni a tiszteletes asszonyt! Azt mondta erre Nagy Tibor: – Magnót kérek, magnót, mert itt egyháztörténelem zajlik!" – 1982-ben volt ez, amikor nőket legfeljebb kirendeltek lelkészi szolgálatra, de be nem iktattak. Az esperes tudta az egyházi törvényt: beiktatás kérdésében a gyülekezet dönt, hát magnóba mondta a tényállást, és beiktatott, elsőként engem az országban. Hát ilyenek voltak azok a tanyasi emberek, titokban elkészíttették a palástot.

Más volt a szolgálat Bölcskén, Tolnában?

Megválasztottak, templomba viszont alig jártak, de amikor nyugdíjba mentem, már kétszázkilencvenketten fizettek egyházfenntartói járulékot. Házi segítségnyújtó szolgálatot is alapítottunk, ebben még ma is részt veszek, hetvenkét otthon gondozott idősünk van. Sokat foglalkoztam a gyerekekkel, öthetes, bejárós nyári gyermektáboraink voltak. Hegedűs Loránt dunamelléki püspök egyetlen telefonomra elintézte, hogy vehessünk egy remek fürdőmedencét.

Hegedűs püspök közvetlen utódjáról is őriz jó emléket?

Bogárdi Szabó Istvánt is evangéliumi embernek ismertem meg. 2011-ben súlyos rákbeteg lettem. A kezelések után azt mondta, menjek el valahova szanatóriumi jelleggel, vigyem magammal a lányomat segítségnek, az anyagiakra ne legyen gondom. Mátraházán még a szakácsokkal is beszélt az érdekemben. Örülök egyébként, hogy Isten átvitt ezen, mert így másként tudom erősíteni a betegeket.

Mondható, hogy életében sokat szenvedett?

Gulágot járt apámat csak nyolcévesen láthattam meg, miután a szovjetek áttoloncolták. Még középiskolás koromban is sokat nyomorogtunk. Anélkül, hogy a szertartásvégzők összebeszéltek volna, ugyanazzal az ézsaiási Igével kereszteltek meg, konfirmáltak és szenteltek pappá: „Ne félj, mert megváltottalak, neveden hívtalak téged, enyém vagy! Mikor vízen mégy át, én veled vagyok, és ha folyókon, azok el nem borítnak, ha tűzben jársz, nem égsz meg, és a láng meg nem perzsel téged.” Isten tényleg kimentett tűzből, vízből. Ebből következik, hogy nekem tűzön-vízen át az Úr Jézus szeretetét kell hirdetnem és cselekednem.