Nomen est omen, nevünkben a sorsunk, mondják a bölcsek. Ha nagy királyunkra, Istvánra gondolunk, akkor egészen biztosan, hiszen ő koszorúként adatott nekünk. (Az István név, görögül Sztephanosz, 'koszorú'-t jelent.) Koszorú volt nemzetünk homlokán, aki egy sztyeppei népet összefogott, államot alapított, törvényt, egyházat adott, amely hinni bátorított, hogy ezer esztendő múlva is legyünk, legyenek magyarok a Kárpát-medencében.

Mindezt erős akarattal, megalkuvás nélkül vitte véghez, vagyis keménykezű uralkodó volt. Harcolt a nagybátyjával, Koppánnyal, az erdélyi gyulákkal, mindazokkal, akik nem akarták az új hitet, az egyházat és az egységes, erős hazát és államot. Sok csatában kellett részt vennie – írja Imre hercegnek az Intelmekben – ahhoz, hogy megszilárdítsa hatalmát és megvédje hazáját. Koppány, a somogyi fejedelem a sztyeppei népek szokásához híven az idősebb rokon jogán követelte Géza után a trónt és Sarolt (István anyja) kezét, ezért hadat indított Veszprém ellen, és ostromolni kezdte azt. István Esztergomba hívta a főembereket, akiket apja, Géza megesketett, hogy a fiát, Istvánt fogják támogatni a trónkövetelőkkel szemben, majd értesítette sógorát, Henrik herceget. Maga is Esztergomba vonult, ahol egyházi szertartás keretében felövezték a nagyfejedelmi karddal, amellyel Koppány ellen kellett harcolnia, aki a döntő ütközetben életét vesztette. István királlyá koronázása után még több hadjáratot indított az erdélyi gyulák, a kabarok és a besenyők ellen, Ajtonnyal, a Maros vidékén uralkodó törzsfővel csak 1028-ban tudott leszámolni.

Hogyan volt képes Szent István minderre, amikor annyi nehézséggel kellett megküzdenie, annyi szenvedésben volt része? A háborúk, a belső viszályok, a gyermekei halála súlyos keresztként nehezedtek a vállára. A fiának, Imre hercegnek írt Intelmeiből kiderül, hogy mélyen hívő, bibliás férfiú volt, Isten gyermeke és tanítványa, akinek erőforrása, reménysége és támasza maga Krisztus volt. Az Admonitiones, avagy az Intelmek című latin nyelvű szöveg igazi mestermű, tele citátumokkal, bibliai példákkal, tudós fejtegetésekkel, bölcsességgel és gyöngédséggel, valamint választékos kifejezésekkel.

Íme egy példa: „…fogadj szót, fiam; gyermek vagy, gazdagságban született kis cselédem, puha párnák lakója, minden gyönyörűségben dédelgetve és nevelve, nem tapasztaltad a hadjáratok fáradalmait s a különféle népek támadásait, melyekben én szinte egész életemet lemorzsoltam. Itt az idő, hogy többé ne puha kásával étessenek, az téged csak puhánnyá s finnyássá tehet, ez pedig a férfiasság elvesztegetése...”

István nemcsak harcedzett hadvezér volt, mélyen hívő férfiú, egyház- és országépítő uralkodó, bölcs és tudós gondolkodó, de szerető, gyengéd édesapa is, akinek szívét ugyancsak átjárta a fájdalom éles tőre, amikor elveszítette egyetlen élő fiát, Imre herceget. Áldott legyen életéért az Isten!