Kiss Ernő: Gyűlések után

(Sárospataki Református Lapok, 1923. július 29. – folytatás)

Ugyanis mint minden divat, ez is városról került […] a falura s itt váltott ki ellenzést, míg a város ragaszkodik a divathoz. Kedves városok, ne vegyék rossz néven, ha egy pár őszinte szót szólunk önökhöz, nem azért, hogy összevesszünk, hanem hogy megértsük egymást. Mi, egyszerű falusi gyülekezetek a mi egyházépítő munkánkban gyakorta akadályozva vagyunk önök által. Illusztráció kedvéért elmondunk egy-két esetet. Az új énekeskönyv behozatalánál némely bakafántoskodó atyafiaknak megmutattuk, hogy ez a „zsinat által kötelező használatra megállapított kiadás”, mire híveink, kik többször voltak már túl a falu határán és az a szokásuk, hogy ahol a vasárnap éri őket, ott templomba mennek, diadalmasan rámutattak, hogy sem ebben, sem abban a városban nem ebből énekeltek. És csak abban nyugodtak meg, hogy a törvénytisztelet és vallás dolgában lehetünk mi különbek, mint akármelyik város. […]

Higgyék el, kedves városok, hogy igen nehezen tudtuk meggyőzni ezeket az embereket, hogy azért kell szakítanunk ezekkel a bűnökkel, hogy az ítélet napján jobb dolgunk legyen, mint Korazinnak és Betsaidának. És nagy erőfeszítéssel kivívott eredményeinket fel nem adhatjuk, szóval hátrafelé nem megyünk, hanem szeretettel kérjük a várost, melyet egyébként sok dologban respektálunk, hogy a hit- és erkölcsi élet terén gyorsítsa a tempót. Ezzel az indokolással, hogy városon többnyire szombaton lakodalmoznak, nem lehet állást foglalni az ellen az intenció ellen, mely ezt a rossz szokást kiküszöbölni igyekszik. […]

Elismerjük, hogy a házasságkötés egyházi megáldatása, reverzális stb. tekintetében komoly aggodalmak merülhetnek fel, ha egyszerűen kimondjuk, hogy szombaton nem esketünk. De megvan a lehetőség a püspöki engedély megnyerésére s a híveit ismerő lelkész mindig fogja tudni, hogy mikor javasolja az engedély kiadását.