A hívők közösségének rendezetlen ügye van. Jézus tizenkét embert választott ki arra, hogy legszűkebb tanítványi körének tagja legyen; a tizenkettes szám pedig nemcsak a zsidóság tizenkét törzsét, hanem a teljességet, a befejezettséget, a tökéletességet is sugallta. Ez a szám, Júdás méltatlanná válása miatt, megfogyatkozott. Bár Péter konkrét isteni utasítást nem kap erre, mégis „szükségesnek” tartja (21), hogy az eredeti jézusi szándék szerint újra tizenkét fős lehessen a tanítványi kör, és ezért válasszanak valakit Júdás helyére. Bárki nem jöhet szóba. Sőt, itt meghatározzák, ki számít apostolnak: az a férfi, aki Keresztelő János tevékenysége óta egészen a mennybemenetel alkalmáig Jézus körül volt, és persze tanúja annak, hogy ő él, feltámadt a halottak közül. Két rátermett jelölt is van. Kit válasszanak? Péter és társai Istenhez fordulnak, imádkoznak. A rendezetlen ügyet Isten elé viszik. Tőle várják a megoldást, és tőle fogadják el az eredményt. Így lesz Mátyás egy a tizenkettő közül. Példát adva, hogy rendezetlen ügyeink megoldásait mi is Istentől kérjük és várjuk. Bír 2

148. zsoltár

ÉI az emberben az a tulajdonság – kiben kisebb, kiben nagyobb mértékben –, hogy amikor valaki nagyon lelkes vagy nagyon örül, akkor az, aki nem tud ebben a lelkesültségben vagy örömben részt venni, cinikus, gúnyos megjegyzéssel próbálja visszahúzni a másikat a földre. Az ilyen viselkedés részvétlenségből, ideiglenes vagy talán már az illető személyiségvonásává is vált kiábrándultságából, fásultságából eredhet, amelyet zavar a másik lelkesültsége és jókedve. „Örüljetek az örülőkkel” (Róm 12,15) – mondja az apostol, és milyen romlott az ember, sokszor ez sem egyszerű és egyértelmű a számára. Az első pünkösd hatalmas lelki megtapasztalását kapó emberek kiállása, lelkesültsége, megragadó ereje is ilyen ellenhatást vált ki némelyekben. Dacos és gőgös visszatetszést kelt, gúnyt szül: biztosan részegek ezek. Ez a gúny felszínességet és előítéletet takar. Ismeretlen és űj a jelenség, de nem akarják megismerni, nem akarnak róla többet és mélyebbet tudni. Már kész is a válasz: a lelki emelkedettséget csak valami emberi gyarlósággal tudják magyarázni. Adja Isten, hogy mi ne legyünk az elhamarkodottan ítélők, a jogosulatlan ünneprontók, lehűzők, kiégetők pártján!

Bír 31.

581. dicséret

Jézus Krisztus szenvedése és halála nem a véletlenek játéka vagy a körülmények szerencsétlen összejátszása miatt történt, Isten döntése és terve állt mögötte. Ennek az elképzelésnek megvoltak a közvetlen emberi szereplői is: az áskálódó farizeusok, a koncepciós pert véghez vivő nagytanács, a politikai gyilkosságra rávehető rómaiak. A tetteik mögött rejlő isteni gondolat azonban nem teszi őket akaratlan szereplőkké, nem menti fel őket a felelősség alól. Nevesítve vannak, mégis anonim, szimbolikus figurák is egyben, a megromlott, Istennel szembefordult emberiség reprezentánsai – erre vezet az Istentől való elfordulás, irtani mindazt, ami jó, ami ártatlan. A másik és egyben a legnagyobb akaratlagos szereplője Isten terve véghezvitelének maga Jézus. Ő nem Istennel szemben, hanem éppen az ő eszméjét tudakolva és követve veszi magára az emberi bűn büntetésének keresztjét. Így múlik el a kárhozat: Isten terve egyaránt használja az engedetlent és az engedelmest, gondviselő elképzelése mindent kézen fogva tart a mi életünkben is.

Bír 4.

3. zsoltár

A kereszt botránya (1Kor 1,23). Az Izráel egész háza által vágyott Messiás nem várt helyről jött, nem a jeruzsálemi arisztokrácia köréből érkező politikai messiás, nem is a papi elit kitanult törvénymagyarázója, hanem a lenézett vidéki, galileai ács képében. Isten nem az emberi kívánalmaknak megfelelően cselekszik. Oroszlánt várnak, és bárányt kapnak (Jel 5,5–6). Földi király helyett olyat, akinek az országa nem e világból való. Olyan vezért, aki nem az idegen megszállók, hanem az emberi bűn ellen vezet hadjáratot. Isten a lenézettet, a megalázottat, a semmit választja ki, hogy megszégyenítse a valamiket (1Kor 1,28): a keresztre feszítettet tette Úrrá és Krisztussá. Isten ma sem az emberi igényeink szerint cselekszik. Mi lenne, ha nem mi akarnánk neki megmondani, hogyan érkezzen, hogyan segítsen, hanem ráhagynánk, ráhagyatkoznánk atyai, gondviselő szándékára?

Bír 5.

54. zsoltár

Az Isten Lelkével szóló igehirdetés ismertetőjele, hogy nem marad válasz nélkül, hanem cselekvésre ösztönöz. Megkülönböztetetten is így van ez az első pünkösd alkalmával. Péter bizonyságtétele Jézusról cselekvésre készteti azokat, akik megfogadják szavait. Keresik, kérdezik: ha ők elfogadják mindazt, amit az igehirdető mond, hogyan tovább (37)? Tettrekészségük nyomán megalakul az első gyülekezet. Isten népe életének pedig kulcsfontosságú elemei kerülnek itt elő az ősgyülekezet jellemzésével összefüggésben. Először is, hogy a tagok „kitartóan vettek részt” a gyülekezet életében (42), mégpedig azokban az életmegnyilvánulásokban, amelyek mindmáig a gyülekezeti közösség meghatározói: a tanítás, a kenyér megtörése, az imádkozás. Aztán mindennap állhatatosan, egyszersmind egy szívvel és egy lélekkel voltak jelen (46). Továbbá örömmel és tiszta szívvel ülték meg együttléteiket (46b). Ez nemcsak Isten nagyobb dicsőségére szolgált, hanem arra is, hogy sokak számára vonzó legyen a közösségük. Mindennek együtt lehetett aztán az eredménye a számbeli gyarapodás: „Az Úr pedig napról napra növelte a gyülekezetet az üdvözülőkkel” (47).

Bír 6.

589. dicséret

Lányi Gábor

„Csak imádkozni akartam, de nem tudtam, mert valami közbejött!” – Milyen sokszor mondtam ki ezt én magam is. Közbejön valami, keresztezi az imádkozó, az istentiszteletre siető ember útját. És előfordul, hogy ez egy-egy probléma, gond, félbehagyott feladat, lehet, hogy maga a gonosz akarja szétzilálni a szándékot. De van, hogy maga Isten ad feladatot, lehetőséget a szolgálatra. Egy koldus, akit arra visznek, mint minden más napon. És két apostol, akik még csak tanulják a Szentlélek módszereit. De Péter bátran és hittel reagál, nemcsak a sánta koldus kérésére, hanem a gyógytani akaró Isten akaratára. Péter adja, amit tud, ami több minden földi vagyonnál, adja Jézus Krisztus gyógyító, szabadító, életet újító jelenlétét mint képviselő, mint tanú. És az a láb, amely nem volt képes működni, megerősödik. Egy élet pedig újrakezdődik. Jó, ha az ember érzékeny szívvel kezd neki az imádságnak. Jó, ha úgy lép be a templom kapuján, hogy kész észrevenni, mit akar rábízni, kit akar rábízni Isten. Valójában az ilyen, feladatba forduló imádság nem törik meg, csak szolgálatban folytatódik. A vége pedig Isten dicsérete ma is.

Bír 7.

161. dicséret

Ékes-kapu, Salamon csarnoka: a gyönyörű jeruzsálemi templom mára már csak emlékként létező részei. Azokban a napokban itt zsoltárok szóltak, áldozatokat mutattak be, ünnepeket ültek. Olyan hely volt a templom, ahol Istenhez szerettek volna közelebb kerülni azok, akik nemcsak színből, de szívből is akarták ezt. Ahol nem is olyan régen egy Jézus nevű tanító beszélt úgy, mint addig senki más. Péter gyógyítása után a templomban nyüzsgő sokaság odagyűlik, mert olyan történt, ami emberi ésszel nem fogható fel. Szomorú, de nem reméltek csodát, nem számítottak ott, az Istennel találkozás helyén arra, hogy maga Isten cselekszik. Az apostol ezért kérdezi, miért csodálkoznak. Az az Isten, aki már ezerszer bizonyította hatalmát, hűségét, most ugyanazt tette ezzel a koldussal. Az az Isten, aki nem is olyan régen egy Jézus nevű tanítóban a lehető legközelebb jött. Isten cselekszik. Jézus él. Péter és János ennek a tanúi. Nem a magukéból adtak, hanem Jézus hatalmát adták tovább. Ezt tehetjük mi is. Péter és János tanúk voltak. Tanúi Jézus halálának, aztán a feltámadásának. Tanúi annak, hogy él, és Lelkével az övéi által cselekszik. Bennünk is és általunk is cselekszik, mert ugyanaz az Isten hív és küld minket, ugyanúgy Jézus munkájában vagyunk, ha követjük és szolgálunk neki.

Bír 8.

35. zsoltár

Bella Péter