Az ország legnagyobb ifjúsági szervezete ma a Magyar Cserkészszövetség, több mint tizennégyezer aktív taggal. Módszertanuk része az őrsi, avagy a kis közösségekben zajló nevelés, a cselekedve tanulás. Fogadalmuk jól tükrözi lelkiségüket: „…híven teljesítem kötelességeimet, amelyekkel Istennek, hazámnak és embertársaimnak tartozom…”

ANGLIÁBÓL MAGYARORSZÁGRA

Robert Baden-Powell 1908-ban Nagy-Britanniában megjelent, Cserkészet fiúknak című könyvét egy-két éven belül hazánkban is megismerték. Némelyek angolul, mások német változatát olvasták. Magyarra Szilassy Aladár református orvos fordította le, aki prominens személyisége volt a századforduló lelki ébredésének. – Bár a katolikusok és a protestánsok vitáznak arról, melyikünk cserkészkedett hamarább, a mozgalom lényegében párhuzamosan nyert teret a felekezeteknél. A könyvet lelkesedéssel fogadták a fővárosi, a vidéki, az állami iskolák tanárai, továbbá a református és a katolikus pedagógusok, lelkészek, papok. Egy időben veszik észre, hogy a cserkészmódszer válasz lehet arra a korábban megfogalmazott kérdésükre, hogyan lehet a fiúkat testileg, lelkileg, erkölcsileg egészséges férfivá nevelni – magyarázza Szász Lajos történész.

KÖNYVBŐL TANULT CSERKÉSZET

– A mozgalom népszerűségének egyik oka, hogy módszertana, bár törvényekben, értékrendben egységes, nem terjed ki minden apró részletre, így adaptálhatták a helyi viszonyokhoz. Nagyfokú szabadságuk volt a református gyülekezeteknek is abban, mire helyezik a hangsúlyt – vélekedik a lelkipásztor. A mozgalomnak az első világháború előtt még nem volt országos hatása.

A reformátusok között Megyercsy Béla lelkipásztor és Szilassy Aladár kezdték el a megszervezését.

– Az 1910-es évek eleje még a felekezeti torzsalkodás időszaka – ismerteti a kort a történész. – A katolikus egyház határozottan tiltotta híveinek a párbeszédet más felekezetűekkel. Ezért volt szimbolikus lépés, ahogyan Papp Gyula cserkészvezető, református jogász felkereste a katolikus Zászlónk diáklap szerkesztőjét, Izsóf Alajost a mozgalom jövőjével kapcsolatban. Mivel a titkárnő útját állta a reformátusnak, csak többszöri próbálkozásra sikerült bejutnia hozzá. A találkozó hatására gesztusként később a katolikus cserkészvezetők mentek el a Kálvin téri gyülekezetbe, ahol megegyeztek, hogy nem külön, hanem együtt hozzák létre az országos cserkészszövetséget.

Ez a párbeszéd a keresztyén felekezetek kapcsolatának egyik ősélménye Magyarországon – vélekedik Szász Lajos. A világháború után az 1920-as években kapott új erőre a mozgalom. A történész hangsúlyozza, a háború után gazdasági, politikai és lelki traumával küzdöttek az emberek, több százezer férfi tért haza lelki-testi sebekkel, ráadásul vesztesként a frontról. A társadalom számtalan választ fogalmazott meg a kérdéseikre, a cserkészetnek is megvolt a maga felelete: a fiúk életét jó irányba állítani. A cserkészet keretet adott az otthontalan félárvák életének, az őrsi közösségben megtalálhatták a helyüket, identitásukat. A rongyos ruhájuk helyett rendes, tisztességes egyenruhát kaptak, amely elmosta a kialakuló társadalmi különbségeket. A gazdag és az egyszerű, szegény gyerekeknek ugyanaz volt a formaruhája.

ÁLDÁS-BÉKESSÉG VAGY JÓ MUNKÁT?

A református egyházon belül változatos volt a mozgalom megítélése. Szász Lajos elárulja, heves vitákat folytattak miatta. Némelyek az egyház megújulását a református identitás megerősítésében látták. Minél inkább református, minél inkább kálvinista! Tőlük indult a református örökséget felelevenítő Soli Deo Gloria (SDG) diákszövetség, amelynek megvoltak a gyümölcsei. A másik oldalon az „általános keresztyének” álltak, akik a keresztyénség alaptéziseit hangsúlyozták, amelyek túlmutatnak a felekezeti határokon. – Az „általános keresztyének” megnevezést a konfesszionalisták kritikus éllel aggatták a felekezetközi mozgalmakra, néha a cserkészetet pártolókra, mivel a mozgalom nem volt kifejezetten református, hiszen vezetői még a háború előtt megállapodtak abban, hogy ökumenikus jellegű szövetséget hoznak létre – a történész kifejti, nehezen tudták eldönteni, hogy a cserkészet játékos, a fegyelemre, katonásdira nevelő természetjárás, vagy inkább lelki evangelizáló mozgalom-e.

– Kérdésük az ifjúsági misszióban ma is aktuális. Hogyan lehetne a cserkészetet az egyházba integrálni? Klasszikusan azon vitáztak, hogy a gyülekezetben ifjúsági bibliaórát vagy cserkészfoglalkozásokat tartsanak-e.

– Miért nem futhatott egymás mellett a kettő? – vetem fel. – A cserkészszövetség és az SDG diákszövetség is a húszas-harmincas években bontakozott ki. Szépen megfértek egymás mellett, habár vezetőik a sajtóban össze-összekülönböztek néha. Másképp közelítették meg az ifjúsági munkát: az SDG elsősorban a személyes hitélet fejlődését, az evangelizálást tűzte ki célnak, ám a világnézeti nevelésre is hangsúlyt fektetett, például arra, hogyan kell megítélni egy kortárs politikai ideológiát az evangélium tükrében. A református cserkészcsapatok életében a keresztyént hit mellett a közösségi nevelés, a testi munka, a gyakorlati jótékonykodás volt a középpontban. Az egyház mindkét ifjúsági mozgalmat támogatta. A lelkipásztor döntötte el, melyiket véli működőképesebbnek a gyülekezetében.

MITŐL EVANGÉLIUMI A CSERKÉSZET?

Evangéliumi cserkészettel Demjén István próbálkozott Budafokon. 1922-ben került az egyházközségbe. A háború után az agglomerációs városkába több száz menekült család települt be Erdélyből, a Felvidékről, akik otthon nélkül, nyomorult körülmények között laktak. Sok hadiárva csellengett az utcákon. A húszas években Demjén István lelkipásztor a mozgalomban talált lehetőséget a kallódó ifjak megszólítására. Saját kántorát és a helyi iskolák pedagógusait kérte meg, hogy vezessék a cserkészet legkisebb közösségeit, a hatnyolc főből álló őrsöket.

– Demjén István parancsnokként sajátos színezetet adott a csapatnak: minden foglalkozást zsoltárénekléssel, bibliaolvasással, valamint annak magyarázásával kezdtek meg. Indulójuk a Fel, barátim, drága Jézus zászlaja alatt kezdetű dicséret volt. A budafoki gyülekezetben a cserkészettel párhuzamosan a Keresztyén Ifjúsági Egyesület (KIE) is tevékenykedett, viszont az 1920-as évek közepére elsorvadt a KIE fiúkkal foglalkozó ága, csak a cserkészet maradt meg. A lányok között Demjén István felesége szervezett SDG-kört. A lelkészházaspár a fiatalokat párhuzamosan táboroztatta: a délelőtti előadást, bibliamagyarázatot a résztvevők közösen hallgathatták meg. A táborok helyszínei és napirendjei minden másban különböztek egymástól – részletezi a történész. Budafok a trianoni békediktátum aláírása előtt katolikus többségű város volt, a protestánsok lélekszáma csak ezután nőtt meg. Demjén István elsősorban a trianoni határokon kívülről menekülő szegény munkáscsaládok gyermekeit gyűjtötte egybe és formált belőlük nívós csapatot, amely dinamikusan fejlődött a második világháborúig. A harmincas évek elejére a gyülekezet hatvan-hetven fiút táboroztatott nyaranta, év közben ennél is többen cserkészkedtek.

– A ma nyolcvan-kilencven éves gyülekezeti tagok kiscserkész korukból úgy emlékeznek vissza Demjén Istvánra, hogy határozott, szigorú jellem volt. Ha a fiúkat szerencsejátékon vagy cigarettázáson kapta, keményen fellépett ellene. A visszaesőket elküldte a csapattól. Figyelt rá, hogy a 241-es Bethlen Gábor cserkészcsapat tagjává válni, annak maradni méltóság legyen, amire büszkék a fiatalok. Holisztikusan gondolkodott: a cserkészek lelki, testi, szellemi nevelésén túl továbbtanulásukat, álláskeresésüket is segítette. Számos levelezése maradt fenn, amelyekben a környékbeli műhelyek, gyárak vezetőinek ajánlja be a fiatalembereket. A környéken jó híre volt a csapatnak, aki tagja maradhatott, arról tudták, hogy becsületes, tisztességes, ezért örömmel alkalmazták.