Mikor és hogyan hallotta meg az örömhírt?

Nem vallásos családból származom, azonban a nagymamámnak fontos volt, hogy megkereszteljenek, habár ez is kicsit későire sikeredett, nagyjából öt-hat éves lehettem. Később szintén a nagymamám miatt konfirmáltam. Utána a vecsési gyülekezet ifijébe kezdtem járni, és az ottani lelkész házaspár volt igazán nagy hatással az életemre. Az ő elképesztő szeretetük és odaadásuk megtapasztalása volt az, ami megfogott. Majd tizenhat éves koromban egy nyári tábor során adtam át a szívem Istennek.

Hogyan változott meg az élete azután, hogy megismerte Istent?

Egészen kicsi korom óta labdarúgó szerettem volna lenni. Először fiúk között játszottam, majd női csapatban, amellyel bekerültünk az NB I.-be, és már a külföldi karrieremet kezdtem tervezgetni.

Egy ideig úgy gondoltam, hogy továbbra is járok az ifjúsági alkalmakra, és az élet ugyanúgy megy tovább, aztán kicsit közbeszólt Isten, és végül focista helyett lelkész lettem. A tizenkettedik osztályban ugyanis teljesen világos lett, hogy másról nem akarok tanulni, csak Istenről. Habár elég zárkózott voltam, Isten sokféleképpen egyértelművé tette a tervét.

Hogyan sikerült megszokni ezt a nagy váltást?

Kezdetben nehéz volt mindent átadni Istennek, elfogadni, hogy a saját terveim hirtelen az ő terveire cserélődtek. A gimnáziumban végig fociztam, ezt azonban az egyetemmel abbahagytam, teljesen új közegbe kerültem, a teológiára. Előtte világi középiskolába jártam, és a csapattársaim között sem volt hívő. Viszont a sok változás és nehézség közepette nagy segítség volt, hogy az egyetemen támogató közegre és igazi testvéri kapcsolatokra találtam, akikkel most is együtt szolgálhatok. Valódi, megtartó barátságok ezek. A tábormisszióba is elkísérték ezek a barátságok.

Mit gondol, milyen lelki pluszt kapnak a gyerekek ezekben a nyári hetekben?

A Bárka-táborokban napi két áhítat és dicsőítés is van, így ott egészen tudatos a hitmélyítés. A hetek során olyan gyerekek is lehetőséget kapnak az örömhír megismerésére, akik még egyáltalán nem hallottak Istenről, vagy valaki rosszul mutatta be nekik. Ezekre a nyaralásokra rengeteg nehéz sorsú gyermek érkezik, ezért különösen fontos, hogy megmutassuk nekik a reménység ajándékát Krisztusban, illetve azt, hogy ők is értékesek.

A nyár nagy részét táborokban szolgálva töltötte. Mi az, ami erőt ad ebben?

A két közelebbi munkatársam barátaim, akikkel együtt szolgálhatok, és ilyen módon is jelen lehetünk egymás életében. Habár sokszor nem lehetünk fizikailag egy helyen, a folyamatos imaháttér sokat jelent. Valamint több más barát támogat és imádkozik értünk, akik számára fontossá vált ez a misszió. Szolgálat közben az is erőt ad, ha láthatom, ahogy felismerik a gyerekek – vagy éppen a felnőtt munkatársak eszmélnek rá –, mennyire szereti őket Isten, és az, ahogyan például a visszatérő táborozóknál vagy szolgálóknál megtapasztalhatom Isten munkálkodását az életükben.

Hogyan tud megújulni egy-egy tábor között?

Idén nyáron egy hetet a Sófár-táborban töltöttem, ahol semmilyen szolgálatot nem vállaltam, töltődhettem. Rendkívül sokat adott nekem. A táborok turnusai között viszont, ha csak egy napot is, ki szoktam szakítani a pörgésből, csendben elvonulva, vagy megpróbálok közeli ismerősökkel minőségi időt tölteni. Fontosnak tartom, hogy két táboroztatás között időt hagyjak magamnak az áthangolódásra, mivel nem cipelhetem magammal az előző hét dolgait, el kell azokat engednem. Imádkozni szoktam ezért: erre a táborra az adott gyerekeket, önkénteseket kaptam, akik életében arra a hétre az Úr eszközeként vagyok jelen, és habár én nem mindig tudhatom, honnan és miből jöttek, Isten kísérje őket tovább.