Utasítás az énektanítás részletes tervéhez

A Magyarországi Református Egyház Egyetemes Konventjének jegyzőkönyve, 1909. április 22. – melléklet a 279. jegyzőkönyvi számhoz

1. A tanítás czélja. Az éneknek a középiskolai tanítás keretében ugyanaz a czélja, ami a többi tárgyaknak, hogy ti. megadja azokat a szükséges tárgyi és formai ismereteket, melyek nélkül a jelenkor mívelt embere el nem lehet. Ebben benne van a hangszervek fejlesztése, a hangjegyírás és -olvasás gyakorlása, a zenei ízlés nemesítése, a vallásos és hazafias érzés növelése. Mert ma már senki sem úgy érti a tanítás munkáját, hogy az, a lélek összes erőinek és tehetségeinek foglalkoztatása nélkül, csupán mechanikus ismeretnyújtás.

Az ének a lélek harmonikus nevelésében párhuzamosan halad a rajzzal. Azzal együtt ellensúlyozó szerepe van a többi középiskolai tárgyak között; e két tárgy, a tornával és játékkal együtt, főképpen az érzés és kedély ébresztésével és nevelésével foglalkozik, míg a többiek, még a leggondosabb módszeres eljárás mellett is, főképpen az értelmet fejlesztik. Amily mértékben látjuk be az értelem egyoldalú fejlesztésének káros voltát, olyan mértékben érezzük szükségét a művészeti tárgyak tanításának. […]

A nevelés munkájában építővé teszi e tárgyat a szöveg, mely vallásos, hazafias, családi, emberbaráti vonatkozásaival hamar megfogja a fogékony ifjúi lelket. E vonatkozások más tárgyak körében is előfordulnak, de itt érzékelhetők a legjobban, mivel itt a szöveg, az érzésvilág legközvetlenebb tolmácsával, a zenével társul. A ritmus, a dallam, az összhang, a szóval ki nem mondhatót, az értelemmel meg nem foghatót úgy el tudja mondani, hogy azt minden lélek megérti. Amit csak érezni és sejteni lehet, azt fejezi ki a zene; s nincs senki, akire hatása ne lett volna. Kellő irányítás mellett a legnemesebb és legszükségesebb érzéseket ébreszti fel: Istennek, az életnek és az embernek szeretetét. Az emberi életnek e legnagyobb czéljait szolgálja az énektanítás.