Jézus a hozzá legközelebb állónak tanítást adott a barátságról. „Ti barátaim vagytok, ha azt teszitek, amit én parancsolok nektek. Többé nem mondalak titeket szolgáknak, mert a szolga nem tudja, mit tesz az ura. Titeket azonban barátaimnak mondalak.” (Jn 15) Jézus ebben a szakaszban arra tanít minket, hogy ő milyen módon kapcsolódik a tanítványaihoz és nekik hogyan kell kapcsolódniuk egymáshoz. Mind a két viszonyban a barátság szót használja. Amikor Jézus elmagyarázza a tanítványoknak, milyen is valójában a legnagyobb szeretet, akkor nem a házasság képéhez, hanem a barátsághoz fordul. Jézus annyira szerette a követőit, hogy az életét adta értük, és példát mutatott arra, hogyan lehet nagylelkű módon szeretni és áldozatot hozni a barátságért. Ahogy az igaz szeretetnek, úgy a barátságnak is ára van. Ha nem tudunk is olyan mértékben szeretni és áldozatot hozni, mint azt Jézus tette értünk, de a barátság ennek a felebaráti szeretetnek a kisiskolája mindannyiunk számára.

Ezt az iskolát mindannyiunknak ki kell járnia, ugyanis az életkor előrehaladtával barátkozási szokásaink jelentős változásokon mehetnek keresztül. A kisgyerekek barátságai általában spontánok, és jellemzően a közös érdeklődés, játékok és tevékenységek alapján alakulnak ki. A kisgyerekek könnyen találhatnak barátokat a játszótéren vagy az óvodában, akikkel együtt tudnak játszani, akár csak egy rövid játék erejéig. A tinédzserek és fiatal felnőttek barátságai már összetettebbek. A társasági körök és a baráti csoportok is fontos szerepet kapnak ebben a korban, ugyanígy az érdeklődési kör, az értékrendek hasonlósága és a kölcsönösség. Amíg a fiataloknál fontosabb a barátságban a közös szórakozás, az osztozás az élményekben, addig az idősebbek számára egyre fontosabbá válik az, hogy kire lehet számítani. Felnőttkorban a barátságok általában stabilabbá válnak, és hosszabb ideig tarthatnak.