A neonatológia területén kiemelkedő, nemzetközileg elismert eredményeket ért el. Mi az, ami kifejezetten az ön nevéhez fűződik?

A tudományos eredmények esetében nehéz erre válaszolni, hiszen sokan dolgoznak egy-egy kérdés megoldásán. Isaac Newton írta a polihisztor Robert Hooke-nak 1675-ben: „Távolabbra láthattam, de csak azért, mert óriások vállán álltam.” Még a Nobel-díjasok sem egyedül jutnak el arra az eredményre, amelyért a kitüntetést kapják. Több évtized kutatómunkája és gyakorlata van mögöttem, amelyeket elsősorban a koraszülötteknél tapasztalt keringési zavarok orvoslásának szenteltem. Ezek súlyos, az egyén életét alapvetően befolyásoló következményekkel járhatnak. Egy kérdés foglalkoztatott folyamatosan: miért nem maradnak életben a kritikus állapotú koraszülöttek és érett újszülöttek?

Az 1970-es években óriási problémát jelentett, hogy a koraszülött gyerekek többségében életet fenyegető légzési és/vagy keringési elégtelenség alakult ki, de a keringési problémákat a légzési elégtelenség miatt szinte fel sem ismertük. Ezeknél az újszülötteknél egy, a felnőttek keringési elégtelenségének, sokkjának a terápiájában akkor már alkalmazott gyógyszert, a dopamint kezdtük vizsgálni. Azonban a fejlődésélettani sajátosságok miatt nem tudtuk, milyen dózisban adjuk, és hogyan alakul az általános és egyes szervek keringésére kifejtett hatása.

A dopamint általában boldogsághormonnak nevezik, mert növeli bennünk az öröm és a jutalom érzését.

Igen, de a dopaminnak az agyon kívül is számos és igen komplex hatása van. Ha beadjuk a szisztémás keringésbe, nem hatol be az agyba a védelmet biztosító vér-agy gát miatt. Feltételezésem az volt, hogy a koraszülött már alacsonyabb dózisra is vérnyomás-emelkedéssel válaszol majd. Ezért és a toxicitás minimalizálása miatt először alacsony dózisban adagoltuk a dopamint, hogy elkerüljük a túlzott érösszehúzódást. Ráadásul, mint vizsgálataink bebizonyították, a dopamin befolyásolja a koraszülöttek veseműködését és endokrinológiai funkcióinak egyes aspektusait is.

Ennek a felfedezésnek a további vizsgálatát sejtfiziológiai és molekuláris biológiai módszerekkel azután a Karolinska Egyetemen folytattam. Rájöttünk, hogy a dopamin dinamikusan szabályozza a sejtfunkciók integritásáért elsősorban felelős sejtmembránba kötött nátrium-kálium pumpát, amely kilöki a nátriumot és beszívja a káliumot. Ez az alapélettani felfedezés az újszülötteknél is rendkívül fontos. Kutatásaink eredménye elősegítette Paul Greengard agykutató munkáját is, amelyért 2000-ben orvosi-élettani Nobel-díjat kapott. Visszatérve, a koraszülötteknél a dopamin folyamatos adagolásával kezelni tudtuk a keringési zavarok nagy részét, majd a kilencvenes évek elején a hiányzó felületaktív anyag tüdőbe juttatásával a tüdőéretlenséget is. Az itthon, majd 1984–86 között a Karolinska Egyetemen elvégzett kutatómunkám elismeréseként juthattam el a Harvard Egyetemre 1986-ban, ahol megkaptam a Svéd Királyi Akadémia és az egyetem közös ösztöndíját. A molekuláris biológia eszköztárának felhasználásával itt folytattam a nátrium-kálium pumpa dinamikus regulációjának tanulmányozását.

Közel harminc évig élt az Egyesült Államokban, először kutató és klinikai orvosként, majd a neonatológiai tanszék és magzati diagnosztikai és sebészeti központ igazgatójaként. Huszonegy díjat kapott, közöttük számos kutatási kitüntetést, publikációinak száma jóval meghaladja a háromszázat. Nemzetközi gyermekgyógyászati szakbizottságok tagja, elnöke, társelnöke. Cseppet sem szokványos élete folyamán rendíthetetlen hittel vette az akadályokat, és szívós kitartással kereste kérdéseire a választ. Milyen értékeket hozott a szülői házból?

Édesapám orvos volt, és édesanyám oldaláról is a rokonok közül szinte mindenki. Már tizenévesen azt hallgattam a családi asztalnál, hogy mi történik a betegekkel, hogyan diagnosztizálják, kezelik őket. Láttam édesapámat vasárnap reggel pizsamában fölrohanni egy vérző betegéhez, mivel a Korányi-szanatóriumban laktunk, öt percre az osztályától. Rengeteget dolgoztak. Édesanyám komolyan vallásos, szigorú református asszony volt. Beszélt nekem a hitről, de az egyetemi éveim alatt fellázadtam, és molekulákkal akartam megmagyarázni azt, amit nem lehet. Ha ötöst hoztam haza, megkérdezték, ki kapott még ilyen jó jegyet, és ha sorolni kezdtem a neveket, csak annyit mondtak: akkor nem számít. Valószínűleg érezték, hogy többre vagyok képes, és ezért folyamatosan ösztökéltek. Ha teljesítettem, akkor kaptam elismerést, és ez belém rögződött egész életem során.

Folytatta a családi hagyományt, mégis a saját útját járta, és a gyermekgyógyászatot választotta. Miért?

1976-ban végeztem az évfolyamom egyik legjobbjaként, így választhattam, milyen területre megyek. A szülészetnőgyógyászat érdekelt, de hamar rájöttem, hogy ez nem az én világom. Olyan helyet kerestem, ahol a kollégák elsősorban a szakmájuknak és a betegeknek élnek. A gyermekgyógyászaton rendkívül kedves, alázatos emberekkel találkoztam, a légkör, amely körülvett, a gyógyítás szentségéről szólt. Azonnal tudtam, hogy itt a helyem. Édesapám a tudomány doktora volt, tele intellektuális kíváncsisággal. Ez hajtotta, ez hajt engem is. Sosem elégedtem meg azzal, ha elmondták, hogyan végezzünk el egy munkát. De miért csináljuk így? – kérdeztem újra és újra.

A „mindig is így szoktuk” indokot nem tudtam elfogadni, és erre hívom fel tanítványaim figyelmét is. A neonatológia az orvostudomány új ágaként medikuskoromban az 1960-as és 70-es években alakult ki világszerte. Tisztán emlékszem, amikor az első huszonhét hetes gesztációs hétre született baba megmaradt Magyarországon, a Baross utcai Szülészeti és Nőgyógyászati Klinikán. Ha ma nem marad meg egy huszonnégy hetes baba, akkor csodálkozom. Ez negyven év munkájának eredménye. A hallgatóimnak arra hívom fel a figyelmét, hogy sohase szeressenek bele a hipotézisükbe és az eredményeikbe. Helyette inkább a megcáfolásukra törekedjenek. Amennyiben ez nem sikerül, esélyük van arra, hogy a hipotézisük korrekt volt.

Milyen további utakat nyitott meg a felfedezése?

Kihívásokkal teli hat év telt el az eredeti megfigyelés, a dopamin nátrium-kálium pumpára kifejtett hatása és a felfedezés nemzetközi elfogadása között a Harvard Egyetemen, de ennek így is kell lennie a tudományban. Ezekben az években még főleg alapkutatásokkal foglalkoztam. Az elsők között alkalmazhattam a PCR-t (polymerase chain reaction), azaz a polimeráz-láncreakciót, amelyről valószínűleg mindenki hallott a Covid-világjárvány miatt. De már motoszkálni kezdett bennem, hogy több időt és energiát kell szentelnem a gyógyításra a betegágy mellett.

1994-ben meghívtak a Pennsylvaniai Egyetem Gyermekklinikájára Philadelphiába, az Újszülöttklinikai Gyógyászati Rendszer vezetőjének. Nehéz döntés volt búcsút mondani a Harvardnak, amely különleges atmoszférájú hely. Szinte minden laborban dolgozik egy Nobel-díjas vagy a díjra jelölt kutató. Engem mégis továbbhajtott a kíváncsiság. Philadelphiában egy huszonnégy ágyas neonatológiai részlegből száz ágyas osztályt hoztunk létre nyolc év alatt. 2001- ben meghívtak Los Angelesbe az ottani magánegyetem, a University of Southern California Gyermekklinikájának Neonatológiai Tanszékére igazgatónak, azzal a kéréssel, hogy hozzak létre egy magzatdiagnosztikai és -sebészeti intézetet is.

A magzati sebészet orvosilag és etikailag is bonyolult, sok kockázatot rejt. Philadelphiában még eleinte nyitott méhműtéteket végeztünk, azaz klasszikus császármetszéssel fértünk a magzathoz. Azonban a nyitott műtéteknek súlyos mellékhatásai lehetnek, főleg az édesanyákra. Ha egy juhban az anyaméh felnyitása után megoperáljuk a kisbirkát, majd bezárjuk a méhet, akkor az anyajuh felébred az altatásból, és elmegy legelni. Az embernél ez nem így működik, az asszonyok nagyon betegek lehetnek a nyílt műtét után. Emiatt beszüntettük a nyitott műtéteket Los Angelesben, helyette endoszkópos beavatkozásokat végeztünk.