Utasítás az énektanítás részletes tervéhez

A Magyarországi Református Egyház Egyetemes Konventjének jegyzőkönyve, 1909. április 22. – melléklet a 279. jegyzőkönyvi számhoz (folytatás)

2. A tanítás anyaga c) Magyar nemzeti szempont. […] Bármily magasra igyekezzék is helyezni ideális törekvéseit a neveléstudomány, az általános emberi mellett mindig különös figyelmet kell fordítania azokra a sajátos vonásokra, melyek az egyes nemzeteket egymástól elválasztják. És amennyiben az egyéni vonások a nemzetnek értékes tulajdonságai, kötelessége azokat az iskolának gondjaiba venni, ápolni és tovább fejleszteni. Köztudomású dolog, hogy a magyar nemzetnek egyik legnagyobb kincse nemzeti zenéje. Ennek gazdagságát, eredetiségét, erejét minden mívelt nemzet elismeri. És, hogy mégsem tudjuk e téren is a nyersanyag nyújtotta előnyöket kellőleg gyümölcsöztetni, legfőképpen zenei nevelésünk miatt van. Szakiskoláink részint hiányosak, részint szegényesek; de amelyek egyébként rendben volnának, azok is teljesen idegen zenei anyaggal dolgoznak; legtöbb tanítójuk idegen míveltségű, aki se nem ismer, se nem szeret minket. […]

Ilyen körülmények között a középiskola van hivatva, hogy legnemzetibb művészetünknek, zenénknek, pártfogó, öntudatosan ítélő és méltányoló híveket neveljen. […]

Elérni pedig mind a két czélt: az általános nevelőit és a külön nemzetit is csak úgy lehet, ha a középiskolai énektanítás anyagául, különösen az alsóbb osztályokban, lehetőleg magyar szerzőknek magyar darabjait alkalmazzuk s egyenesen ráneveljük arra a tanulóságot, hogy sajátját, nemzeti tulajdonát mással, még csillogóbbal is, fel ne cserélje. És végre részesítenünk kell őt azokban a zenei ismeretekben is, melyek segítségével a magáét meg tudja különböztetni a másokétól s a selejtes, útszéli termékeket el tudja választani azoktól, melyekben lelke igaz, nemes gyönyörűséget találhat.”