Az életük megmaradt, de szánalmas állapotban voltak. Úszva menekültek, vizesek voltak. Tél volt (az itt telelő hajó csak három hónap múlva indul el – 28,11), ráadásul fújt a szél, esett az eső. Mindenük odaveszett, az élelmiszerük is. Majdnem háromszáz koldus szakadt a szigetlakók nyakába. Ekkor a szánalmas csapatból elővillant Isten ereje. Már az is példás, hogy az apostol is hordta a rőzsét, segített, pedig nyilván voltak ott fiatalabbak, erősebbek, kevésbé tekintélyesek. Aztán jött a kígyómarás. Olyan esemény történt, mint amilyet a búcsúzó Jézus ígért az övéinek: „kígyókat vesznek a kezükbe, és ha valami halálosat isznak, nem árt nekik...” (Mk 16,18) Itt vetődik föl az erő problémája. Jézus ígérete nincs időhöz kötve. A mai egyház miért nem tud erőt felmutatni? Talán nem vesszük elég komolyan, hogy Isten missziói helyzetben különleges erők megadására hajlandó. A folytatás azt mutatja: a keresztyén ember a nyomorúságban is jótevő. Pál először a sziget elöljárójának apját, majd a sorban hozzá vitt betegeket gyógyította meg. A bizonyságtételnek ezt a módját is hanyagoljuk, pedig az idézett helyen Jézus ezt is ígérte. Félreértés is kísérheti (pl. Lisztrában – ApCsel 14,8kk), de bizonyos helyzetekben másra nem figyelnek föl az emberek. Egyáltalán: nehéz helyzetekben ott van-e az egyház az Úrtól kapott erejével? Préd 12

42. zsoltár

Minden eseménynek célja van a hívő ember életében? Volt, amikor a Szentlélek nem engedte őket Ázsiában szolgálni, így jutottak el Európába, és nyílt meg előttük egy hatalmas új missziói terület (ApCsel 16,6kk). Pál Rómába készült, de elfogták, és csak két évi fogság után mehetett tovább, akkor is fogolyként. De hány olyan magas állású ember előtt beszélt ezalatt, akik másképp nem figyeltek volna egy apostolra! Máltán jót tett a sziget elöljárójával és még sokakkal. Nem olvasunk megtérésekről, valószínű, hogy többeknél később értek be a hallottak, de feltűnő, hogy a rómaiak felsőbb köreiben is mennyire hamar és milyen számosan lettek keresztyének.

Mal 1

116. zsoltár

Amerre jártak, mindenütt testvérekkel találkoztak. Nem csekély az az erő, amelyet sok viszontagságuk között ezekből a találkozásokból merítettek. Atomizálódott korunkban, amikor egyre több ember szenved a magányosságtól, hatalmas erő áll a hívők rendelkezésére abban, hogy ők testvérei egymásnak. Tudunk-e erről az erőről, igényeljük-e, gyakoroljuk-e? Pál minden útján először a zsidóknak prédikált, azt tette most is. Hogyne, hiszen Jézus Izráel Messiásaként jött, és csak ezt a munkáját bevégezve indította útnak tanítványait, hogy hirdessék a népek megváltóját. Zsidók és keresztyének egy nép, Jézus köti össze őket. Lehet, hogy ezt a zsidók elutasítják, de nem szabad róla lemondanunk, ahogy Pál sem mondott le. Még azután sem, ahogy a jeruzsálemi templomban (és utána) bántak vele. Itt is az történt, mint máshol, és Pál folytatta munkáját, fogolyként ugyan, de szabadon. A könyv lezáratlanul végződik. Ennek egyik tanulsága, hogy nem Pál a könyv hőse, ahogy közülünk a legnagyobb sem az a maga korában, hanem a feltámadott Jézus cselekedeteiről szól, amelyet apostolai által végzett. Bár tudnánk mi is úgy rendelkezésre bocsátani magunkat Jézusnak, mint ők! A másik tanulság, hogy a könyv folytatódik: ahol valaki a Jézus Krisztusról szóló bizonyságtételt gyakorolja, ezt a könyvet folytatja. Így nekünk is feladatunk, hogy továbbírjuk.

Mal 2,1–9

723. dicséret

A frissen megalakult keresztyénséget veszélyes tévtanítás fenyegette. Máshol találták ki, de egyházi álruhában tűnt fel a gyülekezetekben, így sokkal pusztítóbb volt. Magát gnózisnak, ismeretnek nevezte. Az emberre vonatkozó tanításának lényege: az emberben van valamennyi isteni szikra, de anyagba, azaz testi mivoltába zárva. Ezt az isteni töredéket kell fejlesztenie, így fokozatosan emelkednie az isteni felé. Nekünk Jézus megismerése által adatik meg, amire szükségünk van: kegyelem, tehát bűneink bocsánata, az Istennel való közösség helyreállása, békesség, vagyis a teljes, kiegyensúlyozott élet. Ezt Istenünk és Üdvözítőnk hozta, és hit által már a miénk (1–2). Nem kell törekednünk arra, amit Krisztus már nekünk ajándékozott. Isteni hatalma, dicsősége és ereje szavatolja, hogy valóban isteni természet részesei vagyunk. Ezzel a pusztulástól is megmentett (3–4). Feladatunk mégis van. A megváltás lehetővé teszi, hogy egyre inkább Isten akarata szerint éljünk, hitünket meg kell mutatnunk. Erre kell teljes igyekezettel törekednünk (5). A felsorolt, elérendő erények csúcsán a mindenkire irányuló szeretet áll (5–7). Erre a lehetőséget megkaptuk a megváltásban, de esendő emberek vagyunk, ezért kell erre figyelmeztetnie, nekünk pedig törekednünk. Jézus-ismeretünk nem lehet sem tétlen, sem terméketlen (8). A hit nem elméleti tudás. Aki tehát a sorolt erények nélkül él, az elfeledkezett a megváltatásáról, nem megváltott ember (9–10). Aki viszont megváltottként dolgozik, minden egyéb várakozásnál sokkal többet kap: dicsőséges helyet Jézus örök országában (11).

Mal 2,10–17

43. zsoltár

Az előzőekben hitünk alapjait foglalta össze, különös tekintettel a gnózisra. Ezzel most az igehirdetés mindenkori feladatát adja meg. Ez állandó emlékeztetés az alapokra, azért, hogy szilárdan ragaszkodjunk azokhoz. A megfogalmazás módosul az adódó külső-belső hatások szerint, de a cél mindig az, hogy az igazsághoz szilárdan ragaszkodjunk (12). Erre szolgál a meghalt bizonyságtevők hagyatéka, vagyis az írott Ige (13–15). Ezért szent kötelességünk a bibliaolvasás. Az Újszövetség a szemtanúk tanúságán alapul. Ők pedig kórusban zengik Jézus Isten voltát, tehát a legjobb helyről kapjuk az eligazítást és a célt, nincs szükségünk pótszerekre (16–18). Ez áll az egész Szentírásra, nincs szükségünk modern tévtanítókra (19–21).

Mal 3,1–12

726. dicséret

A gnózis tehát megvetette a testet. Egyik ága törekedett a korlátozására, voltak a gnózisnak aszkétái is. Az alantasabb irányzat viszont azt mondta, hogy a test úgyis megvetésre méltó, veszendő, hadd élje ki magát. Ezeknek ez a vallási-filozófiai irány inkább ürügy volt a testi vágyak kiélésére. Ők azért voltak veszélyesek, mert a gnózis egyházon belüli áramlat is volt, tehát az egyházat is szennyezték, és kísértésbe vittek másokat is. Az Ószövetségben is voltak hamis próféták, ezek ártottak is, de ezeket ilyeneknek mutatja be az Írás. A gyülekezetben megjelenőket a hívőknek maguknak kell leleplezniük. Ezek sorsa ugyan pusztulás, de addig is ártanak. Rossz példájuk magukkal ragadhat némelyeket, és kifoszthatják a hiszékeny keresztyéneket (1–3). Isten megtorol minden lázadást (4). Megbünteti az általános romlottságot is, miközben megkíméli az övéit (Nóé, Lót, 5–8). Bőségesen bemutatja a jelenlegi hamis egyháztagokat, viselt dolgaikat, ártalmas voltukat (9–19). Ők megtérhettek (20), de tudatosan visszaestek, ezáltal menthetetlenné váltak (20–22). Ne felejtsük el: egyházon belüli mozgalomról van szó. Ma is érkeznek hozzánk aggasztó hírek egyházi állapotokról. Az egyházért való imádkozást nem szabad abbahagynunk!

Mal 3,13–24

206. dicséret

Az egyház tisztaságát állandóan fenyegetik kívülről behatoló és belül keletkező tévtanítások. Ezek ellen egy védelmünk van, a tiszta gondolkozás ébresztése. Állandóan szem előtt tartani az eredeti tanítást. A prófétáktól az apostoli parancsig egyenes vonal vezet. Ez Jézusról szól, aki Istentől küldött megváltónk, követői a megváltottak, akik gyakorolják a szeretet parancsát. Jézus elismerése és visszavárása az egyház ereje (1–2). Az első keresztyének nagyon közeli időre várták Krisztus visszajövetelét, figyelmen kívül hagyták, hogy a missziói parancs teljesítéséhez hosszabb időre van szükség. Ez alkalmat adott a gúnyolódásra. A csúfolódók nem a tények miatt, hanem saját belső állapotuk („akik mindenből gúnyt űznek”), tehát valójában döntés alapján gúnyolódnak. Az a tény, hogy eddig még nem jelent meg Jézus, nem elég (3–4). A régi világkép szerint vízen épült a világ, léte szilárdnak és véglegesnek látszott, Isten mégis elpusztította özönvízzel. Nem igaz tehát, hogy minden úgy maradt a teremtés kezdetétől fogva. A következő ítélet már tűz lesz. Éppúgy az ítélő Isten kezében van ez a következő eszköz is (5–7). Késésről nem beszélhetünk, mert Isten időfogalma más (8). Isten azért türelmes, mert cselekvésének alapja a kegyelem. Ezért kell az időt jól kihasználni (9). Egyszer váratlanul megérkezik (Mt 24,42–44). A mai emberiségnek tudnia kell: ez akkor következik be, amikor az Úr akarja. A végső idő várása életvitel, szilárd szentség, amit nem kezd ki a tűz (10–12). Övéinek mindez boldog várakozás (13).

Jer 1

824. dicséret