Miért éppen a Ráday Házban mutatják be a hazaszeretetről szóló filmjüket?

Bár ökumenikus merítésű ez a hazáról szóló filmalkotás – hiszen Magyarországon több felekezet van meghatározóan jelen –, én magam református családból származom, és gyakorlom is a vallásomat. Így ezt a gyönyörű helyszínt tartottam ideálisnak a témához, jól tudva, milyen szerepe volt és van mindmáig a haza, a nemzet megmaradásában, szellemi formálódásában a református keresztyénségnek.

Az, hogy Pozsgai Zsolt vállalta el a magyarsággal és hitünkkel kapcsolatos film művészi megformálását, garanciának látszik a sikerhez…

Ez a film a gyermekeimhez 2006-ban írt levelem szövegén alapul. A levél megformálásában ott volt a nyilvánosság igénye – szövege később könyvekben meg is jelent –, de arra nem gondoltam akkor, hogy film lesz belőle. Igaz, egyes részeinél fölötlött bennem, hogy akár megfilmesíthetők is volnának… Óriási öröm volt, hogy végül olyan formátumú alkotó és filmes szakember nyúl a szöveghez, mint Pozsgai Zsolt.

Ő írta nekem, amikor először olvasta: „Ez az írás belső utazás egy hazáját szerető és alkotó ember gondolatmenetében.” Ugyancsak ő fogalmazott úgy, hogy egyfajta összművészeti klipet képzel el a szövegről. Úgy is lett: a mű magában foglalja a színészi munkát, a filmköltészetet, nem kevésbé a táncot, hiszen kortárs, balett, illetve néptánc gyönyörködteti a közönséget. Fontos szervezőerőként a Szentírás részletei, illetve klasszikus irodalmi betétek is felbukkannak többek között Janus Pannoniustól, Adytól, Reményik Sándortól.

Mi az alkotás gondolati tartalma?

Az utódokhoz írt levelem sorai ecsetvonások, mozaikok az életemből, de olyanok, amelyek túlmutatnak rajtam, átragaszthatják utódaimra a nemzeti szellemet, a ragaszkodást a szülőföldhöz. Arról szól, hogyan éltem meg a hazaszeretetet. Civil mozgalmak – köztük a Patrióta Európa Mozgalom – alapítója és működtetője, több nemzetstratégiai könyv – amelyben magyar gondolkodók, művészek, tudósok százai szólalnak meg – eltervezője és kiadója az egykor ön által vezetett Kecskeméti Lapok Kiadón keresztül.

De miért tarthatnak számot az érdeklődésre éppen az ön gondolatai a magyarságról?

Nem vagyok író, azonban pontosan úgy gondolkozom ezekről a dolgokról, mint a lábát a világ bármely pontján megvető magyarok sokasága. Úgy érzem, ez lehet a fő érték. Milliók gondolkozásmódjáról van itt szó, történetesen én papírra is vetettem. Ezért mondjuk a számos blokkból építkező filmünkről azt, hogy „a magyar ember imázsfilmje”.

Milyen blokkokról van szó például?

Mindent nem szeretnék elárulni, meg kell nézni a filmet. Annyit azért mégis, van szó a többi között szülővárosomról, Kecskemétről éppúgy, mint Erdélyről, szó esik – a magyar tolerancia felvillantására – a kitelepítés traumája ellenére Magyarországot hazájuknak valló svábokról, anyanyelvünkről, pándi református lelkész nagyapámról, aki a két világháború ínséges idejében kultúrházat épített, templomot, iskolát újított fel, aztán édesanyámról, aki előre kérte, hogy a temetésén a Tebenned bíztunk... kezdetű zsoltárt énekeljék. Felbukkan például a „planetáris haza” fogalma is, amelybe minden magyar ajkú, magyar szívű ember beletartozik származástól és lakóhelytől függetlenül. Egyébként a drón-, kamera- és stúdióbérlés szükségszerű költségein kívül önzetlen összefogás vitte a hátán a filmkészítést. Remélem, hogy eljut majd a filmünk nemcsak a tévé képernyőjére, hanem minden magyar közösséghez is, éljenek bár Kanadában vagy a moldvai Pusztinán.