Ha Csobánka lejtős és kanyargós utcáit járod, mindenünnen megkapó pilisi hegyoromzatok pillantanak rád: Oszoly-tető, Csúcs-hegy, Kis-kevély, Ziribár-hegy. Az idegent talán elfogja az illúzió: ez az örök élet, itt lakni, ilyen természeti látványokért fölpillantani bármely évszakban, vagy nap mint nap elcsatangolni a közeli erdőkbe, csúcsokra, barlangokhoz.

FÉLREÉRTHETETLENÜL VEZET ISTEN

Mi azonban e kivételes falu történeti magjába igyekszünk a télbe forduló időben, a csobánkai új református imaházhoz, ahol az igazi örök élet hollétéről lehet megbízható értesüléseket szerezni. Kívülről gyanítható, hogy az épület a svábok 1946-os kitelepítése előtt a helyi nagygazdák házsorának egyik tekintélyes darabja volt, de immár föl is újították, ki is bővítették konferencia-központ nagyságúra.

Nyilas Zoltán esperes, a Pomáz-Csobánkai Társegyházközség lelkipásztora enged be; az egyik helyiségben rövidesen kezdődik a bibliaóra. Rajta kívül hat gyülekezeti tag van jelen, akik nemcsak szomjasak az Igére, illetve a hívők közösségére, hanem el is tudtak jönni ezen a hétköznapi kora estén. Ez elég jó aránynak tűnik egy alig több mint háromezres lélekszámú kistelepülés gyülekezetében, amely egy-egy istentiszteleten harminc-negyven főt számlál. Pár perc ismerkedés velük: Benedek Ferenc volt csobánkai gondnok és felesége, Julianna még 1988-ban jöttek át a Partiumból, Várasfenesről. Az egyik korábbi lelkipásztor, Pap László alatt tértek meg. Tisztázzuk, arról a Pap Lászlóról van szó, aki 1988–99 között szolgált Pomázon és Csobánkán, s aki nevezetes alakja volt az evangéliumi keresztyénségnek. Az, hogy alkoholszenvedélytől szabadította meg Isten, roppant hajtóerőt és bizonyságtételi muníciót adott evangelizációs tevékenységéhez. De visszatérve Benedekékhez: a feleség korábban a hitoktatásban és a gyerekmunkában segített sokat.

Egy másik bibliakörös, Tankó Mária viszont már a jelenlegi lelkipásztor idején jutott hitre, a kórházlátogatói csoportban szolgál. Ő hozta el valaha az alkalmon most is mellette ülő Éva nénit, egy katolikus születésű idős hölgyet, aki idén februárban döntött úgy, hogy Jézus Krisztus követője lesz. Eljött erre az esti alkalomra a jelenlegi gondnok, Halász Árpád is. Mások mondják róla, hogy példásan szorgalmas vezető a gyülekezetben, ő szervezi a fölmerülő férfimunkákat, ha pedig nem kerül segítség, egyedül is elvégzi. Suhajda Erzsébet három évtizedig gyerekmunkás volt, újabban ő a csobánkai gyülekezet pénztárosa. Az új énekeskönyv régi énekeit erővel zengi a bibliaórás csapat, majd a lelkipásztor felolvassa Az apostolok cselekedetei utolsó fejezetét. Kiadós magyarázata nemcsak Pál kétéves római kényszertartózkodásáról szól, hanem egész missziós tevékenységéről. Pál megértette, hogy fontos ugyan az egyház belső irányultsága, de az ő feladata főleg a küldetés, a hitetlenekhez való odafordulás.

– A missziológia Isten Szentlelkének a munkája, vagyis pneumatológiai kérdés – állapítja meg Nyilas Zoltán. Azt taglalja, hogy az apostol mindig megértette, ha a Lélek másfelé indította, mint ami az ő eredeti terve vagy elképzelése volt. Így nem maradt valaha Jeruzsálemben, így lett a pogányok apostola, így hagyott fel a Bitiniába menetellel, hogy engedelmeskedjen a látomásbeli macedóniai férfi kérésének, aki Európába hívta. És persze neki, aki kész volt menni, küzdeni, Rómában azt kellett elfogadnia, hogy másfajta munkát bíz rá Isten, az őt látogatók fogadását és evangelizálását, börtönláncok között. Ezzel összefüggő üzenetet viszünk majd haza a csobánkai bibliaóráról.

– Isten egy kaput becsuk, egy másikat kinyit – magyarázza Nyilas Zoltán. – A küldetés nem az, amit az ember, hanem amit az Isten akar. Ő félreérthetetlenül, Igéjével vezet… Mi megtapasztaltuk-e már, hogy nem az lett, amit mi akartunk, hanem az Isten akarata valósulhatott meg az életünkben, és ez jónak bizonyult? Az igei bevezető utáni beszélgetés őszinte; valaki például elismeri, hogy bár megértette ő is, hogy új imaházra van szükség Csobánkán, de a régit, amely ugyancsak a Béke utcában volt, még nem tudta egészen elengedni. Világos a látogató előtt, hogy ez azért van, mert sok jó emléke fűződik ahhoz a szűkösebb helyhez is.

ÚJ NÉP CSOBÁNKÁN

Lássuk most már a csobánkai gyülekezet történetét! A Pomáz-Csobánkai Református Társegyházközség része tehát ez a közösség, amely szomorú eseményt követően született meg. A falut döntően a szerb („rác”) és a német („sváb”) nemzetiség lakta évszázadok óta, ám a német etnikum nagy részét közvetlenül a második világháború után kíméletlenül kitelepítették.

A csobánkai reformátusság számontartja: még 1932-ben költözött ide Püspökladányból egy református ember, Gaál Mihály. Ez a betelepülő férfi és családja a kitelepítés után is köztiszteletben állt, így ő lett a falu bírája. Bár akkorra beindultak az önkényes lakásfoglalások, azzal mégsem szakadtak fel sebek, hogy Gaál a saját felekezete hitgyakorlása céljából épületet kért a falutól. Ehhez tudni kell azt is, hogy a kitelepítés nyomán többek között felvidéki magyarok érkeztek Csobánkára. Mégis legfeljebb öt családdal indult el a református közösségi hitélet a faluban. A pilisi településre később Kelet-Magyarországról szivárgott be számottevő református. A ’70-es években ráadásul a régi Bethánia ébredési mozgalom több meghatározó alakja Csobánkára költözött. Itt lakott például Szikszai Béni, a nevezetes vándorprédikátor. Felesége gyerekórákat tartott a kicsiny gyülekezetben. (Unokája ma is gyülekezeti tag itt, de lánya és veje is sokat jár ide.)

Füle Lajos költőnek szintén Csobánkán volt telke. Jellegzetes és nagy hatású hívő érkezett Takács László hajógyári munkás személyében. Ő polgári bíró volt eredetileg, de az 1956-os forradalom és szabadságharc után ellehetetlenítették, mert nem vállalt koncepciós politikai büntetőpereket. Az egykori sváb porta szoba-konyhás cselédhajlékában szorítottak neki helyet a hívők. Jogászként évtizedekig ő számított a falu eszének. Nevezetes volt ez az egyébként családtalan, bethániás ember arról is, hogy gyümölcsöst telepített a régi imaház kertjébe, abból tudott sok szegény családot etetni, hozzájárulva a helyi reformátusok jó híréhez. Végrendeletével egy csobánkai telket tudott a gyülekezetre hagyni Takács László. Ez a hagyaték is szerepet játszott abban, hogy végül megvehették azt a telket és házat, amelyből az új imaház lett. Ennek a története pedig a következő: 2014-ben az akkori dunamelléki püspök, Bogárdi Szabó István arra kérte az egyházkerület gyülekezeteit, írják le, milyen beruházást szeretnének megvalósítani pályázati úton.

A csobánkai reformátusok megírták: azt szeretnék, ha beosztott lelkészi lakás épülhetne a falujukban, illetve ha a hagyatékokra is építve egy református konferencia-központ . létesülhetne helyben. Nyertek is a belső egyházi pályáztatáson, 2018-ra pedig elkészültek a tervek a parókiára, konferencia-központra a régi imaház fejlesztéseként. Ám a rendelkezésre álló forrás csak fele annyinak bizonyult, mint a legolcsóbb kivitelezési ajánlat.

Az elképzeléseket módosítani kellett, fölmerült, hogy egy másik, eleve jóval nagyobb ingatlant vásároljanak. Egy év múlva lett eladó a Béke út 9. alatti tekintélyes, emeleti szinttel megtoldott épület, amelyre a tulajdonos évtizedek óta nem költött semmit, ezért erősen lepusztult volt. 2019 végén a pomáz-csobánkaiak kifizették az adósságot, a végrehajtót, megvásárolták az épületet egyházkerületi támogatásból és saját forrásból, majd nyomban átalakították. Például csaknem száznegyven négyzetméteres imatermet nyertek belőle a régi imaterem hatvan négyzetméterével szemben. Lelkészlakás és további két gyülekezeti terem is létesült az épületegyüttesben.

MENNI VAGY MARADNI?

Nem volt nehéz belevágniuk ekkora projektbe? – faggatom a lelkipásztort. – Én például kezdetben nem is akartam – mondja Nyilas Zoltán –, ugyanis rengeteg feladatot, munkát sejtettem benne, de a statikusok véleménye nyomán kockázatot is. A gyülekezetben is vívódás volt, menjünk-e vagy maradjunk, de sokan mondták, hogy vegyük meg a jelenlegi ingatlant, és újítsuk fel. Akkor kezdtem ráállni, amikor néhai Gaál Mihály falubírónak, a régi imaház kijárójának az unokája, a legidősebb presbiterünk maga is azt mondta Isten sugalmazására hivatkozva, hogy lépjünk.

A végleges döntést egy 2019. májusi istentiszteletet követő gyűlésre tűztük ki. Aznap a Bibliaolvasó kalauz szerinti ószövetségi Ige a Mózes ötödik könyvének első részéből a népnek rendelt hely félelem nélküli elfoglalására buzdított azzal az ígérettel, hogy az Úr fog előttük járni. Akkor közösen és egységesen azt mondtuk, ha Isten ilyen konkrétan buzdít minket, akkor bátran vegyük meg azt az épületet. Jött ugyan a Covid a megvétel után, de az építkezés nem állt le. 2020 augusztusára elkészült, novemberben pedig megtartottuk az első felszentelést… Azért az elsőt, mert akkor a szolgálatra felkért püspök környezetében többen covidosak lettek, így csak magunkban adhattunk hálát. Tavaly ősszel azonban jöttek egyházi elöljárók is, a pótszentelés Somogyi Péter főjegyző részvételével történt.

S hogy mire jó a mai tágasság, amelyet a járvány múltával élvezhetnek? Nyilas Zoltán úgy felel, végre minden rendelkezésre áll a gyülekezeti élethez, beleértve a településnek szóló programokat is. A régi imaházban már kínos volt a helykorlátozottság, például evangelizációkor kint szorongtak a meghívottak. Ma már napközis gyermektábort is könnyedén tudnak tartani. A régi imaházban ráadásul sokáig egyetlen kerti csap árválkodott az ingatlanon. Annál is inkább szükség volt a helybővülésre, komfortosodásra, mivel az elmúlt évtizedben huszonötről negyvenkettőre emelkedett a gyülekezet lélekszáma.

Ezek szerint Csobánkán nem érezhető a járvány utáni tartós létszámvisszaesés? – kétkedünk egy kicsit. A lelkész válasza nemleges, így indokol: – A kisebbségi léthez szokott csobánkai reformátusok jól tudják, hogy ha nem volnának jelen, akkor nem is lennének! Ekkor az új imaházban arra terelődik a szó Nyilas Zoltánnal, miért „érdemli meg” a pomáz-csobánkai társegyházközség kisebbik gyülekezete, hogy egyszer végre náluk is legyen rádiós istentiszteleti közvetítés.

Válaszában visszaköszön a korábbi majdnem szórvány lét megedző hatásáról szóló gondolat: – Abból adódóan, hogy hosszú ideig nem volt helyben lakó lelkipásztor, ez a közösség mindmáig fokozottan öntevékeny. Mindenkinek megvan a maga feladata, szolgálata a gyülekezetben. Az új imaházat mindenki magáénak tudja, szervezetten rendben tartják. Egyáltalán: az a tapasztalatom, hogy a csobánkai közösségben szép rend van. A presbiterek megtért emberek, átélt hitéletük következtében jellemző nálunk a békesség. Csobánkán 2020-ig nem volt helyben lakó, tehát állandóan elérhető lelkész, beleértve a római katolikus, illetve a szerb ortodox papot is, akik Pomázról járnak ki. Megtudjuk, ezért volt stratégiai cél, hogy a reformátusok fejlesztése a lelkészlakást is magában foglalja.