Miért nem maradt az alföldi tanyavilágban, ha aztán – nyugdíjasként – visszatért szülőföldjére?

Gyerekként, a tanyánk mögötti réten, a mezítlábas nyarak valamelyikén egyszer ott feküdtem a fűben, a mező illatában, és a rám boruló kéknefelejts-égen megpillantottam egy repülőgépet. Ahogy megvillant a gép teste, arra gondoltam, emberek jönnek-mennek a világban, én meg a köves úton túl sem voltam még, mindenből kimaradok. „Én is menni, tanulni akarok!” – gondoltam.

Mint amikor egy megkötött szilaj csikó szabadulni akar… A középiskolát már Szegeden jártam, majd ugyanott iratkoztam be a főiskolára.

Megnyugodott a nagyvilágban a szilaj csikó?

Ez sokkal-sokkal később történt meg: amikor már Krisztussal járhattam. A televíziózás terén kerestem a kenyerem, és ez mélypontokra is eljuttatott. Ahol kezdtem, a szegedi tévéstúdióban dolgozva, együtt szaladtam a világgal. Bár szép, tartalmas munkákat készíthettünk ott, az összekapcsolódó tévés és színészvilág a széles útról szólt.

Hogyan lett ebből hitre jutás?

Fokról fokra készítgetett erre Isten. A 2000-es évek elején már néhány éve Budapesten, a köztévénél dolgoztam. A Vallási Műsorok Szerkesztőségében a református stábbal működhettem együtt rendezőasszisztensként. Az első forgatási napom nagyon emlékezetes. A református Bethesda-gyermekkórházba mentünk. Rossz lelkiállapotban voltam akkoriban. Talajtalan. A helyszínen a szerkesztőm és a kórházigazgató így üdvözölték egymást: „Áldás, békesség!” Átfutott rajtam, hogy az én életemből pont ez a kettő hiányzik.

Tehát nem születésétől református?

Némi katolikusság volt a neveltetésünkben… Viszont együtt dolgozván a református tévéstábbal mást sem hallottam, mint nagyon szép üzeneteket, riportokat, istentiszteleti közvetítéseket. Az egyik forgatáson rövid bizonyságtételeket vettünk föl. A lány, akivel forgattunk, ráérzett lelki szomjúságomra, elhívott Pasarétre 2004 körül. Felgyorsultak a folyamatok. Istentiszteletek mellett asszonyóra, csendeshetek, prédikációs kazettákat hallgattam… 2006-ban szerkesztői feladatkört kaptam a vallási műsoroknál. Egyszer ezzel az Igével találkoztam: „Amit fülbe súgva hallotok, a háztetőkről hirdessétek!” Felvillanyozott a felismerés, hogy a tévé képernyője igazán magas háztető. A példabeszédekbeli „Lélek tudománya” szólhatott a munkáimban Isten igaz pásztorai által, és így vezetett, tanított engem a keskeny útra. Erről az Igéről beszélek: „ A lélek sem jó tudomány nélkül; és aki csak a lábával siet, hibázik.” A legjobb dolog Isten iskolájába járni, Istentől tanítottnak lenni.

Mekkora próba önnek az egyedülállóság?

Sok egyedülálló nő éli meg nehezen, hogy nincs társa, miközben „megy ki az időből”. Sokszor én is így éreztem. A megtérésemmel Jézus Krisztus elvette annak fájdalmát, hogy otthon nem vár senki. Nincs már egyedül az, akinek élő Krisztusa van. Persze hoszszú lelki tanulás az elengedés. Ő tökéletes támasz. Isten nélkül nem tud egyedülálló nő fölépíteni valami romhalmazból egy házat, de én tapasztaltam, hogy vele igen. Lelki gyermekem is lett: a keresztfiam, akit elvezethettem a kisteleki gyülekezetbe.

Milyen feladatai vannak a helyi református közösségben?

Nyugdíjazásom után, 2020-ban azért települtem vissza a szülőföldemre, mert tudtam, hogy Kisteleken van egy kicsiny református gyülekezet. Addigra elkészült már a hajlékom, amit igazából tényleg az Úr épített. Logikus volt, hogy a gyülekezeté is legyen. A templom tavalyi átadásáig a gyülekezet itt tartotta sok-sok közösségi alkalmát. Sőt, amikor még csak épült a házam és lejártam Kistelekre, akkor is gyakran a sittel teli kertben gyűltünk össze a bátyám eszkábálta asztal körül… A gyülekezeti szolgálatokat mindig az Úr adja. Az olyan, mint a levegővétel; ha szükség van rá, gyerekekre vigyázok, ha rám kerül a sor, takarítok. A legfontosabb, hogy mindig a Lélekkel legyünk jelen, vagyis lámpásokként, ahogy az ének is mondja: „Ki-ki világítson a maga helyén!” Az Úr mindig készíthet beszélgetést emberekkel, akik tele vannak félelemmel, fájdalommal, terhekkel… Nincs Isten háta mögötti hely, csak Isten nélkül elveszett emberek, amilyen én is voltam.