Kölcsey Ferenc levele Szemere Pálhoz

Csekén, június 27-dikén, 1823

„Örülök, hogy írásaim kezedbe értek, de elijedtem olvasván, hogy töredékeim […] teológusi kezekbe szállottak által. Jaj nekiek! nehezen kapom azokat oly állapotban vissza, hogy belőlök valami jó egészet készíthessek. S ez annyival bajosabb lesz reám nézve, mivel filozófi jegyzeteim a környülállások mostohasága miatt, sok idő olta hevernek, s nem tudok helyettek méltó pótolékot adni. Azonban elvárom a dolog végét egész rezignációval. […] Zrinyitől csak úgy dispenzáltalak, hogy a dolgozást bizonyos határhoz kötni ne légy kénytelen. Azonban óhajtanám, hogy egyszer véget érnél vele, s sietnél egyebekre. A természet neked sok poétai lelket ada, s csak kényeztetés, ha a lelkesedést nem gyakran kapod meg. Magamon tapasztaltam! Esztendőkről esztendőkre alig tudtam egy-két sort írni, s elvégezni semmit sem. Keményen fogtam osztán magamat, s íme azon verseket, melyeket utolsó levelemben vevél, a legkedvetlenebb környülményekben készítettem. Nil mortalibus arduum est! Íme, édes Palim, számtalan rossz versek jőnek világra mindennap s mindenfelől! Add magad által az önérzésnek, ébreszd magad egy nemes haragra s szégyenítsd meg a Stümpereket. S ki teheti azt jobban, mint te? […]

Filozófusi jegyzeteimet ami illeti: azok egyenesen a görög filozófia történeteit érdeklik; ezek tehát hogyan lehetnének hazai tárgyúak? Osztán valljuk meg, hogy ahol filozófiáról van szó, ott még nagyon kevés reflexióval lehetünk magunkra nézve. Más lenne az, ha a nemzet történeteit, szokásait, törvényeit, constitutióját vennők vizsgálat alá. S ezt én egyrészről meg is teendő vagyok, ha Töredékeim cenzurája el nem ijeszt, s bátorságot vehetek magamnak arra, hogy Montesquieuből készült íráskámat nyomtatás alá kidolgozzam; hol a francia törvény s egyéb ilyenek helyett, a magyar dolgokra lennék figyelemmel. Azonban az idő is borong, s ki tudja még, hogy a cenzurák nem lesznek-e sanyarúbbak? Hosszú pörpatvaron mentünk által, mely még újra fog kezdődni.”