A kétszer kétsávos főút mellett áll a Siófoki Református Egyházközség temploma, amely egyben a gyülekezeti élet központja is a Balaton fővárosában. Az anyakönyvi adatok arról árulkodnak, hogy már a XVIII. században is éltek reformátusok a településen, a gyülekezet hivatalosan 1909-ben alakult meg Siófoki Református Fiókegyház néven. Százéves történetük alatt sokszor megtapasztalták Isten megtartó kegyelmét.

TEMPLOM HARMADJÁRA

Már a fiókegyház megalakulása után megfogalmazódott a vágy a templomépítésre, ezért gyűjtést rendeztek, majd a befolyt összegből megvásároltak egy saroktelket a Kele utcában. Az építkezés az első világháború miatt megtorpant, az összegyűjtött pénzből hadikölcsönt jegyeztek. A világháború után templom helyett imaházat építettek a területen, amelyet 1926-ban apró toronnyal bővítettek ki, ahová egy évvel később egy nyolcvankilós harang költözött.

A gyarapodó gyülekezet számára az apró imaház, amely 1932-től kezdve református elemi iskolaként is működött, már néhány év elteltével kicsinek bizonyult. Újra gyűjtés indult, 1944-ben a templomépítéshez építőanyagot vásároltak és még templomterv is készült Steiner József építészmérnök közreműködésével, ám az építkezést a második világháború meghiúsította.

Egy évvel az 1956-os forradalom után harmadjára is gyűjtést indított a létszámában megduplázódott gyülekezet, új templomterv készült, amelyet ezúttal Zsolt Ernő siófoki építész jegyzett, és a Fő utcára épült volna fel az új gyülekezeti hajlék. A tervet a városi tanács építési szakbizottsága nem fogadta el, így másik tervet készített a gyülekezetnek Csorba Tibor budapesti építészmérnök. Bár a szakbizottság ezt már jóváhagyta, az állami hatóság nem engedélyezte az építkezést, mondván: „Ma nem időszerű a templomépítés.” Az időközben összegyűlt adományokat a gyülekezet a kis imaház felújítására fordította.

Közel harminc évet kellett várni arra, hogy „időszerű” legyen a templomépítés. 1988-ban kezdtek el újra foglalkozni a lehetőséggel, amiben már a városi önkormányzat is partnernek bizonyult: az imaház melletti telekből háromszázhatvan négyzetméteres földterületet utalt ki az egyháznak térítés nélkül, valamint további ötmillió forinttal támogatta az építkezést. A Ripszám János, Pápay György és Madarász András tervezte templom építése 1992 szeptemberében indult, két évvel később Márkus Mihály dunántúli püspök avatta fel. A felépült templom tornyában a régi harang mellett egy százhatvanöt kilogrammos is helyet kapott, a templombelső fabútorzatát Székelyudvarhelyen készítették, a padokat elektromos fűtéssel látták el. Üröm volt az örömben, hogy az apró imaházat az építkezés miatt le kellett bontani, alapjának egy darabja még mindig látható a templom mögötti területen.

A gyülekezet tagjai közül sokan emlékeznek még erre a meghatározó eseményre. Szőllősi Klára még most is emlékszik az alapkőletételre és arra a nagy gödörre, amelybe az alap, majd az altemplom falai kerültek. – A kisebbik lányom épp itthon volt, és az istentiszteleten készült képen gyermekként ő is rajta van – idézi fel a presbiter.

SZÁMOK ÉS COVID

– Nagyon várjuk a népszámlálási adatokat, hogy megtudjuk a magukat reformátusnak valló siófokiak számát – osztja meg velünk Bartha Béla lelkipásztor. – Mert van adatunk arról, hogy mi hány reformátust tartunk nyilván, van egy másik adatunk a fenntartói járulékot fizetőkről, és lesz majd egy adatunk a magukat reformátusnak vallókról – teszi hozzá a lelkész, aki szerint azért is érdekes lesz az eredmény, mert az évek óta tartó létszámcsökkenés tendenciája megállni látszik.

– A siófoki gyülekezet létszámára az elmúlt években a lassú csökkenés volt jellemző. Most van az első olyan év a Covid óta, amikor több egyházfenntartónk van, mint tavaly vagy tavalyelőtt, 2022-ben pedig több keresztelőnk volt, mint temetésünk, ez is ritka. Most nagyjából háromszáznegyvenen vagyunk, míg egy évvel ezelőtt csak háromszázhúszan. Volt olyan esztendő, amikor a fenntartói létszám elérte a négyszázat is – mondja Bartha Béla. A siófoki gyülekezet jelenlegi létszámával így is a második legnépesebb a Somogyi Egyházmegyében. A lelkész tapasztalata az, hogy a vasárnapi istentiszteleteken részt vevők száma duplája az egyházra általánosan jellemző átlagnak, amely nagyjából a választói névjegyzékbe vettek tíz százaléka. – A járvány kitörése előtt pedig száz-százhúsz ember is részt vett a vasárnapi alkalmon – fűzi hozzá Bartha Béla, aki szerint épp generációváltás zajlik a gyülekezetben. – A Covid és a bezártság sokat rontott az időseink egészségén, többen már nem tudnak eljönni akkor sem, ha szeretnének, illetve jelen van a félelem is a ki tudja, már hányadik hullámtól.