Akik nem az ablakon bámultak ki történelemórán, talán nem csodálkoznak annyira azon, hogy Budapesten az 1800-as évek végéig csupán két református templom állt: a Kálvin téri és az óbudai. Nem mintha nem lett volna reformátusság a fővárosban, Dévai Bíró Mátyás már 1531-ben missziói, gyülekezetépítő munkát végzett a Duna jobb partján.

A Habsburg-időszak alatt a reformátusok nem szerezhettek birtokot Budán, így le sem telepedhettek, templomépítésre is csak II. József Türelmi rendelete után gondolhattak, és gondoltak is, igaz csak száz év elteltével, miután 1880-ban már több mint kétezer reformátust tartottak nyilván az I. és a II. kerületben.

AZ ELSŐ

A vágyakozás egy templomra hívta életre az első budai református gyülekezetet is 1885-ben, amely húsvét másnapján tartotta első úrvacsorás istentiszteletét, akkor még a budavári evangélikus templomban. A formálódó budai gyülekezet még abban az évben megkapta a fővárostól az addig fazekasok piactereként működő Fazekas teret. A tervpályázaton Pecz Samu Pentagon jeligével beadott munkája győzött, felépítéséhez országos adakozást hirdettek, még a katolikus császár és király Ferenc József is adományozott, nem is kis összeget: százezer aranykoronával, mai értékén kétszázhetvenmillió forinttal támogatta a templomépítést.

Végül nem kellett kerek négyszáz évet várni a reformáció kezdetétől az első budai református templom felépülésére, csak háromszázhetvenkilencet. A Duna jobb partján álló, hatszáz fő befogadására alkalmas, neogótikus stílusú templomot 1896 virágvasárnapján szentelték fel.

A VISSZATÉRŐ

A Budai Református Egyházközség központja még ma is abban a templom mögött álló háromemeletes bérházban van, amelyet a századfordulón épített a gyülekezet, ez ad otthont a lelkészi hivatalnak, a lelkészlakásoknak, a számos alkalomnak és rendezvénynek, így itt ülünk le beszélgetni Illés Dávid esperes-lelkipásztorral, Bessenyey Bálint főgondnokkal, Csatári Bíborka és Hábel Márton lelkipásztorokkal. Kiderül, hogy Bessenyey Bálintot a gyülekezet második lelkipásztora, Haypál Béla tartotta keresztvíz alá, aki 1926 és 1968 között, nyugdíjba vonulásáig szolgált a budai közösségben. A lelkészváltás után a későbbi főgondnok presbiter édesapja, így a családja is otthagyta a gyülekezetet, új közösséget kerestek, ám ő néhány évtized elteltével „hazatért”.

– Házasságkötés előtt álltam. Felhívtam Cseri Kálmánt, hogy összeadna-e minket, de mondta, hogy augusztusban szabadságon van, és területileg amúgy is a Szilágyi Dezső téri gyülekezethez tartozunk, bátran keressük fel a már néhány éve itt szolgáló Riskó János tiszteletes urat – tekint vissza a múltba harminc évet Bessenyey Bálint. – Így kerültünk vissza a gyülekezetbe. Nagy megerősítést adott a hitemben a házasság-előkészítő csoport és a hazatérés is – vallja be. Arra már nem emlékszik pontosan, mikor választották presbiterré, de arra igen, hogy az elmúlt évtizedekben volt pénzügyi és ifjúsági gondnok is, a főgondnoki tisztséget 2018-tól tölti be.

AZ ÚJ

Hábel Márton Pécs szülöttje, ott keresztelték, konfirmált, érettségizett, a továbbtanulás miatt jött Budapestre. – A Budapesti Műszaki Egyetemen kezdtem gépészmérnökként, de kellett két év ahhoz, hogy benőjön a fejem lágya és rájöjjek, mégiscsak inkább a teológiával szeretnék foglalkozni.

A mérnökit végül nem fejeztem be, a teológián idén diplomáztam, szeptembertől pedig itt szolgálok segédlelkészként – foglalja össze egy szuszra a történetét a fiatal lelkipásztor. Az azóta eltelt három hónap bőven tartogatott számára feladatot. Kísérte a gyermek konfirmandusokat a bizonyságtételig, vezeti a belőlük alakult ificsoportot, de gondozza az egyik házi csoportot is a harmincból, valamint besegít a felnőtt konfirmandusok felkészítésébe is.

A MŰVÉSZ

Csatári Bíborka Szatmárnémetiben született, Debrecenben végezte el a teológiát. Utóbbira bevallása szerint semmilyen racionálisabb oka nem volt, mert eredetileg teljesen más tervei voltak az életével.

– A táncművészeti területről váltottam a teológiára, és mind a mai napig egyértelműen úgy érzem, jó döntést hoztam. Nagyon szeretem a lelkipásztori szolgálatot, a vele járó munkát, amelyet valóban hivatásnak érzek – mondja. 2017-ben, felszentelése után pár hónappal került a budai gyülekezetbe, ahol az azóta eltelt hat évben szinte mindennel és a kicsiktől a nagyokig mindenkivel foglalkozott:

– Hittanoktatás, ifjúsági alkalmak, fiatal felnőttek és aktív korúak, továbbá nekem is vannak házi csoportjaim – sorolja. A fiatal lelkész másik nagy szerelemterülete a zene, így nem meglepő, hogy a gyülekezet dicsőítő zenekarának egyik énekese is. – Ez a fajta szolgálat számomra nagyon sokat jelent. Örülök, hogy ebben a gyülekezetben van olyan istentisztelet, ahol zenekar kíséretével lehetünk együtt – mondja Csatári Bíborka, utalva a vasárnap esti, könnyűzenés templomi alkalomra.

A MARATONISTA

Illés Dávid kendőzetlen őszinteséggel azzal kezdi, hogy huszonkét év budai szolgálat, ezen belül tizenöt évnyi esperesség után távozik a gyülekezet és a Budapest-Déli Református Egyházmegye éléről. – Idén léptem be a hatvanadik életévembe. Negyven éve hívott el Isten lelkésznek, és most úgy alakult az életem, hogy bár az egyházi törvények szerint két év múlva mehetnék nyugdíjba, a negyvenkét éves maratont már mégsem futom le, negyvennél abbahagyom. Elfáradtam. Magyarázata szerint szolgálatát már nem tudja olyan lendülettel és odaadással végezni, ahogyan azt korábban tette.

– Így pedig inkább nem szeretném csinálni. Nem volt egyszerű döntés, de meg kellett hoznom. Megvisel érzelmileg is, mert nagyon sok embert szeretek itt, és úgy érzem, engem is szeretnek. Isten elé vittem a döntést, és engedélyt kaptam rá. Mint ahogy negyven éve elhívást kaptam, most feloldozást is, hogy más irányba mehessek – fogalmaz megrendülten Illés Dávid. A leköszönő esperes-lelkipásztor kihívásnak és nagy tanulási folyamatnak nevezi, ezért kíváncsian várja, hogyan tudja megélni majd istenkapcsolatát a nem egyházi világban. – Átkerülök a másik oldalra, ahol immár nem lelkipásztor leszek, és megélem azt, milyen hétköznapi emberként és nem gyülekezetvezetőként fordulni az Úrhoz. Szerettem a szolgálatomat, de nehéz volt. Majdnem minden este, majdnem minden hétvégén és majdnem minden ünnepen azok között voltam, akiket szeretek, de sokszor hiányzott, hogy nem azok között, akiket a legjobban.

KAPCSOLÓDÁS, KREATIVITÁS, SZERETET

Az elmúlt huszonkét év alatt, amióta itt, a budai gyülekezetben szolgálok, arra próbáltunk törekedni, hogy ne csak vasárnapi gyülekezet legyünk. Amikor idekerültem, volt két bibliaóra, egy ifióra, valamint az istentisztelet vasárnap délelőtt. Választás előtt álltam, hogy ezen az úton megyünk tovább, és mindent a segédlelkész és én végzünk, vagy elkezdünk növekedni. Végül az utóbbit választottuk – mondja Illés Dávid. A Budai Református Egyházközségben ma már hat lelkész munkálkodik a gyülekezet megerősödésén, hitben járásán, és a heti száz hittanóra megtartásából is kiveszik a részüket a környező iskolákban. Csatári Bíborka szerint a budai a kreativitás gyülekezete, szeretetközpontú és igen nyitott.

– Nem csak az Isten iránti nyitottságról van szó, amely egyébként nagyon látszik az embereken, ahogyan az érdeklődés és a megértés is, és hogy valóban az Isten közelébe vágynak. Egyrészről ezért is érzem szeretetközpontúnak, másrészt pedig azért, ahogyan az emberek egymáshoz viszonyulnak. Különlegesen nagy szeretetet érzek itt, ez segít megélni a művészeti ihletettséggel megtöltött szolgálatot. Gondolok itt például a Mozgásműhelyre, ahol az Ige, a tánc és a beszélgetés áll a középpontban. Hábel Márton úgy látja, a gyülekezet célja, hogy teret adjon a szeretet megtapasztalásának, ezt a közösségben eltöltött rövid idő alatt is sikerült már átélnie. Szerinte a budai reformátusokra jellemző a szabadság, mert itt szabad a hagyományokat átgondolni, új formákkal próbálkozni.