Vannak, akik már november közepén kihelyezték otthonukban a karácsonyfát, adta hírül egy külföldön élő ismerős. Pedig az adventi időt nem lehet megspórolni, átugrani, kikerülni és ravasz húzással előre hozni a karácsonyt.

Élni kell az advent stációival. A várakozással. A lassúbb léptekkel. Hogy ne csak ránk szabaduljon az ünnep, amelyben nem találjuk önmagunkat és az ünnepeltet.

Advent és benne a várakozás azt jelzi számunkra, van idő. Van idő átgondolni, megfogalmazni Istennel beszélgető szavainkat. Van idő visszatekinteni az év hátunk mögött hagyott napjaira. Számba venni botlásainkat és sikereinket. Erőt meríteni. Várakozó, imádkozó, elmélkedő csendben.

A mai emberben olyan sok kérdés összegyűlik. Megállás nélkül görgeti a telefonját, sokkolják a nagyképernyőn elé kerülő kihívások, ám megnyugvás és válaszok helyett egyre csak gyűlnek a kérdései. Megtelik, sőt túlcsordul velük az élete. A válaszadás és a válaszkeresés kényszere űzi-hajtja, egyre tovább.