Ebben a dialektikában élünk. A személyiségünket nem tudjuk megváltoztatni, rossz szokástól sem könnyen szabadulunk (1). Isten azonban meg tud újítani, megszentelni sokszor éppen nagy szomorúságok közben. Javunkra válik, ha Isten elé visszük azokat. Pál itt az úgynevezett ismeretlen (elveszett) levélre utal, amely írásba adta kemény véleményét, sőt ítéletét egy (korábban említett) emberről (2,5–6), aki megszomorította őt, és még inkább a gyülekezetet. Azt a levelet megírta, elküldte, célba ért. Az internet világában is előfordul, hogy kattintunk, küldjük, közben meggondoljuk magunkat, de már nem vonható vissza, pedig megenyhült a szívünk. Az apostoli korban lassan járt a levelezés, de éppen úgy visszavonhatatlanul. Pál megbánta a keménységét, most mégsem bánja, hogy a korinthusiak bánkódtak miatta (8), mert megtérésre vezetett a szomorúság (9). Magukba néztek, megvizsgálták az ügyet, és vállalták, hogy helyrehozzák, megváltoznak Isten segítségével. A következmények nélküli kesergés csak rossz hangulatot ad, és depressziós bénultságba esünk. Isten előtt azonban lehet úgy vigasztalódni, hogy változunk és változtatunk. A konfliktus rendezéséből felszabadító öröm fakad.

Jer 23

416. dicséret

Az apostol meghatározott célra gyűjt adományokat: a jeruzsálemi ősgyülekezet szegényeinek, akik mindenüket megosztották egymással, aztán ez elfogyott. Pál misszióját az új gyülekezetekben éppen ők zavarták meg, mivel küldötteik a mózesi törvényekre hivatkoztak, és az evangélium mellett a zsidó szabályok bevezetését és megtartását sürgették. Ebből súlyos feszültségek adódtak Korinthusban is. Ők aztán a különböző igehirdetők mögé felsorakozva pártokra szakadtak. De segíteni kell, ha szükségben vannak Jeruzsálemben, nem teológiai vitákat folytatni. Pál a makedóniai gyülekezetek (Thesszalonika, Bérea és Filippi) adakozását példaként állítja eléjük, akik erejükön felül is adtak (3). Az adakozás nem parancs (8), hanem hálaadás és áldozat, mert elsősorban Istennek adjuk vissza, amink van. Mert Jézus Krisztus „gazdag létére szegénnyé lett értetek, hogy ti az ő szegénysége által meggazdagodjatok” (9). A mi perselypénzünk, egyházfenntartói járulékunk, adományunk csak válasz Isten kegyelmére. A mérték is fontos: a fölösleg pótolja ki a hiányt, hogy egyenlőség legyen (14). Nagyszerű eszme. Vajon van gyülekezet, ahol ez megvalósul?

Jer 24.

414. dicséret

Minden adakozást megelőz az az élmény, hogy én gazdag vagyok, van miből adnom, és szeretném megosztani másokkal. Karácsony előtt nemcsak a keresztyénekben, hanem minden emberben felerősödik az az érzés és készség, hogy szeretné kimutatni a szeretetét ismerős vagy ismeretlen szűkölködő iránt. Felindulunk az adakozásra, és készülni is kell rá, hogy ne aggodalmaskodva adjunk. Nem(csak) a pénzkészletünket kell megszámolni ahhoz, hogy felelős adakozók legyünk, és mi se szegényedjünk bele (8,13), hanem hangolni is kell a lelkünket, hogy szívesen és örömmel tudjunk adni (7), mint akik bíznak Isten bőkezűségében: lesz elég mindenre, ami szükséges (Mt 6,25–34). Az apostol hosszan részletezi, hogy ki-ki előre eldönthesse, mikor mennyit tud adni, ne legyen kínos, amikor már a perselyt nyújtják az orra elé. De az adakozás nem csak az anyagiakra vonatkozik. Hogy miben vagyunk gazdagok, az különbözik, mindenki maga tudja. Az fontos, készen állunk-e arra, hogy adjunk. Isten csodát tesz velünk, mert tapasztaljuk, hogy amikor adunk, mindig mi gyarapodunk, mert az adás magvetés (6).

Jer 25

417. dicséret

Innen kezdve megváltozik a téma és az apostol hangneme. Talán éppen ezek a fejezetek tartalmazzák az úgynevezett kemény hangú levelet, amelyre előzőleg utalt (7,8). Határozottan védekezik az ellene felhozott vádakkal szemben, hogy a leveleiben kemény hangú, személyesen viszont alázatos, sőt „beszéde szánalmas” (10). A szóhasználata is harcias: hadakozásról és fegyverekről, a ma is divatos spirituális okoskodások lerombolásáról, a gondolat foglyul ejtéséről, az engedetlenek megbüntetéséről beszél (5–6). Kárára van a Krisztus ügyének a részekre szakadás és bomlasztás. Ezt a tévtanítók fellépése okozta, akik tönkreteszik az örömhír magvetését. Önjelölt álpróféták okoztak feszültséget, rombolták a gyülekezetet, rágalmazva Pál személyét és küldetését, és még őt tartották illetéktelennek. Azt vetítették ki rá, amit ők maguk tettek. Ezek önmagukhoz mérik magukat, ami nyilván hamis mérleg, és értelmezhetetlen az eredménye (12). Pál viszont a Szentlélek vezetésére végzi a missziót, tőle kapta a munkaterületet (14–15). Isten mértéke a mércénk. Visszatérő alapkérdés, hogy kinek honnan van ajánlása, küldetése az apostolságra. Ő az Úrra hivatkozik, vele dicsekszik (17–18).

Jer 26

418. dicséret

XII. 21. CSÜTÖRTÖK

(30) „Ha dicsekednem kell, a gyengeségeimmel fogok dicsekedni.” (2Kor 11)

A meglepően éles hang folytatódik, Pál szavaiban irónia és ellentámadás van, érezhető a gyülekezet féltése, az érte vállalt felelősség is. Nem terhelte őket anyagilag, Makedónia gyülekezeteitől fogadott el támogatást, de ezt is felrótták neki (7–9). Rosszulesik mindenkinek, ha kedvezőtlenül kritizálják, de az a legnehezebb, ha a szakmájában és hivatásában kérdőjelezik meg, mintha nem értene ahhoz, amit teljes odaadással végez (5–6). Fáj, hogy az álapostolok, szélhámosok tanítását eltűri a gyülekezet (13), akik más Jézust és más evangéliumot vallanak, mint amit ő hirdetett nekik. Noha a dicsekvés esztelenség (17–19), ő is tud dicsekedni olyanokkal, amikkel azok az elbizakodott hitetők. Ábrahám utóda ő is, és farizeus, mint ők. „Krisztus szolgái? Esztelenül szólok: én még inkább, hiszen többet fáradoztam…” (23) Ezután következik Pál megpróbáltatásainak és szenvedéseinek olyan listája, amelynek minden részletét nem ismerjük (23–28). Csak olvasni is megrendítő a felsorolást! Vegyük sorra lassan, meditálva. Valószínűleg kevesebbet fogunk panaszkodni. Jer 27

419. dicséret

Ezt sem sokan mondhatják el magukról igehirdetők, gyülekezeti elöljárók! De Pál már bizonyította. Azt is, hogy szereti a gyülekezetet, és viszonzásra vágyik. Talált még dicsekedni való élményt, ami viszont kimondhatatlan (4). Óvatosnak kell lennünk a bizonyságtevéssel. Nem szabad túl sokszor elmondani, netán kiszínezni megtérésünk történetét. Szereplés lesz, kiolthatjuk a Krisztus-élményt, amely egykor mélyen érintett minket. Pál nem mond semmit az elragadtatásáról, az misztikus ködben marad (2–4). Sőt elfogadja a tövist (csak találgatjuk, milyen betegséget), amely ahhoz kell, hogy kordában, egyensúlyban tartsa testét-lelkét. Kétszer is megjegyzi: „hogy el ne bizakodjam...” (7) Isten nem vette el, ez volt az az imádsága, kérése, amely nem teljesült (8). A tövis fáj, gyötör, de biztatást kap: „Elég neked az én kegyelmem…” (9) A gyöngeségeivel dicsekszik, mert azokon át működik Krisztus ereje (10). Nem nyereségközpontú az élete, hanem célközpontú, azért szívesen vállal áldozatot is. Újabb látogatást tervez hozzájuk, és ezúttal sem akar a terhükre lenni, csak őket magukat keresi (14). Szorongó kérdés: milyen lesz a találkozás ezek után? (20)

Jer 28

420. dicséret

A meglehetősen viharos levél végén az apostol előkészíti a harmadik útját Korinthusba. Nem a megbocsátást ígéri a vétkezőknek, hanem ügyének tisztázását, ezúttal nem lesz kíméletes (2). Krisztus erejét fogják tapasztalni benne, aki él Isten hatalmából (4). Javasolja, hogy tartsanak önvizsgálatot, teszteljék magukat és a hitüket. Felismerjük-e, hogy bennünk van Jézus Krisztus? (5). Végül karácsonyi jókívánságokat mond (nekünk): „örüljetek” (a Károli-fordítás szerint: legyetek jó egészségben – a kettő össze is függ), „állítsátok helyre a jó rendet” (Mi a tárgyakat rendezgetjük. Mi magunk a helyünkön állunk?), „fogadjátok el az intést” (Károlinál: vigasztalódjatok), „jussatok egyetértésre” (Károli: egy értelemben legyetek – ha nem azonos is a véleményünk), „éljetek békességben” Istennel, emberrel és önmagatokkal. A három kapcsolat feltételezi egymást. Először Istennel béküljünk meg (5, 17), úgy lehetünk béketeremtők az emberek között, hogy keressünk kiengesztelődést mindenkivel. Imádkozzunk, hogy némuljanak el a fegyverek, nem csak egy napra, karácsonykor. És „akkor a szeretet és a békesség Istene veletek lesz” (11). A levél a Szentháromság áldásával zárul.

Jer 29

421. dicséret