Keresztelő János mondja ezt Jézusról (Jn 1,29). A zsidóknak ismert volt ez a képes beszéd, hiszen a jeruzsálemi templomban folyamatosan mutatták be a vétkek miatti áldozatokat, a legtöbbször bárányt áldoztak fel. János evangélista nem beszél a karácsonyi eseményekről, csak a titokról, a lényegről: „Az Ige testté lett, közöttünk lakott, és láttuk az ő dicsőségét, mint az Atya egyszülöttjének dicsőségét...” (Jn 1,14) Az evangéliumok egységét jelzi, hogy Máté, Márk és Lukács bővebben szólnak a karácsonyi eseményekről. Heródes palotájában nem volt öröm. Csak azok örültek Jézus születésének, akik várták Izráel reménységét, a Megváltót, mint az agg Simeon.

Mint ahogy a nyári esőnek is az tud örülni, aki várta és imádkozott érte. Jézus azért jött el, hogy engesztelő áldozatával elvegye a világ bűneit, ahogy a szép ének mondja: „Ó, csudálja föld és ég: Isten szenved értünk!” Megkérdezhetnénk, nem ünneprontás-e karácsonykor Jézus haláláról beszélni. Semmiképpen sem, hiszen Jézus magáról mondja: az embernek fia azért jött, hogy elvegye a világ bűneit. Ünnepeink összekapcsolódnak: karácsonykor Jézus születésére emlékezünk, nagypénteken és húsvétkor szenvedésére és dicsőséges feltámadására, negyven nap múlva mennybemenetelére.

A jelenések könyve szól arról, hogy a Bárány ott ül a mennyei trónon az angyalok és az üdvözültek seregében. Olyan, mint egy nagy ív, egy fordított szivárvány, amely a mennyből indul, lejön a földre, majd ugyanoda tér vissza, ahogy Győri József Vendégfogadó című versében olvassuk: „Helyét, jogát ki adja át, /Segíteni a kismamát, // Ki remegő szíve alatt / mennyei titkot tartogat? // Isten Fia, nincs hely neked. / Későn jöttél, létszám felett. // Jászolbölcső lesz fekhelyed. / Utad csak ott lenn kezdheted, // És végzed majd a Mennybe’… fenn, / Hogy a csoda teljes legyen.”