„Teher alatt nő a pálma” – mondták a régiek. Emberlétünk alfája és ómegája a kereszt-, illetve teherhordozás, testi-lelki értelemben egyaránt. „Mert mindenki a maga terhét hordozza” – írja Pál apostol a galatáknak. Előtte azonban ez áll a levélben: „Egymás terhét hordozzátok, és így töltsétek be Krisztus törvényét!” Tehát mindenki hordoz terheket, és nemcsak a magáét, de másokét is.

Az új esztendőben sem lesz ez másként. Vannak, akik még a magukét sem akarják, tudják hordozni, nemhogy a másokét, de vannak, akik mások terhét is a vállukra veszik. Sokan félnek mások terhét is magukra venni, mondván, elég a maguké is, így előbb-utóbb magukra maradnak. „Hiába fürösztöd önmagadban, csak másban moshatod meg arcodat” – írta József Attila. A cirénei Simon a közös kereszthordozás jelképe lett, mivel a római katonák arra kényszerítették, hogy a vállára vegye és vigye Krisztus keresztjét.

A közösen cipelt kereszt, egymás terhének hordozása könnyebbé teszi az olykor elviselhetetlenül nehéz létet. „Örüljetek az örülőkkel, sírjatok a sírókkal” – biztat Pál apostol az igazi együttérzés gyakorlására. Egymás terhének hordozása a kommunikáció által valósul meg. Ez kommuniót, közösséget teremt két vagy több ember között. Nemrégiben feleségemmel együtt vonatozásra szántuk magunkat, hogy részt vehessünk egyik messzi unokánk keresztelőjén. Oda-vissza harminc órát kellett utaznunk.

Az utazás terhét jó volt egy két útitárssal megosztani. Elegendőnek bizonyult néhány szó ahhoz, hogy egymást segítve, bátorítva, beszélgetve utazzunk. Erre volna szükségünk akkor is, amikor éppen nem vonatozunk, hiszen az életben akkor is útitársak vagyunk. Idegennek érezzük a másikat, nem szólunk egymáshoz, ettől még magányosabbak leszünk. Az individualizmus korában a közösség, így a család szerepe is leértékelődött, holott a tudomány nem győzi hangsúlyozni annak megtartó erejét. A kapcsolati háló hiánya elszigetel, magányhoz vezet, mindenki a maga terhét hordozza, lehetetlenné válik egymásét hordozni. Tehetetlennek érezzük magunkat, amikor arra gondolunk, tenni kellene azért, hogy élhetőbb, jobb legyen a világ.

Az egész világ terhét senki sem veheti a vállára, különben is, Krisztus már megtette, de mindenki hordozhatja a felebarátja terhét, miként az irgalmas samaritánus, aki a szó szoros értelmében hordozta a rablók kezébe esett embert. Ilyenkor mindig fölvetődik a kérdés: ki a felebarátom? Aki irgalmas, vagyis kész arra, hogy a másik terhét a vállára vegye, és betöltse a Krisztus törvényét. „Boldogok az irgalmasok, mert ők irgalmasságot nyernek.” Aki irgalmas másokhoz, az magának is meg tud bocsájtani, képes mások és a maga terhét is hordozni. Senki se hordozhatja egyedül a terhét, mindenkinek szüksége van társra, társakra a teherhordozásban. „Vesd az Úrra a terhedet, és ő gondot visel rád!” (Zsolt 55,23). Az új esztendőben is.