Igaz a közmondás: a szó elszáll, az írás megmarad. Különösen érvényes ez adásvételi ügyekben, kölcsönszerződés, egyéb nagy horderejű fogadalmak és döntések esetén. Negyven-ötven évvel ezelőtt még a mi világunkban is volt értéke az adott szónak. Ma azonban egy-két napra előre sem tudunk megállapodni, és sokszor a korábbiakra sem emlékezünk, mit is mondtunk mi, vagy mit közöltek mások, mert mindig jön valami további esemény. Biztosabb, ha írásba fektetjük, mert sokszor el is felejtjük, annyi embernek ígérünk valamit, hogy egyszer beugrunk, elvisszük, megvesszük, segítünk, lejátsszuk, megmutatjuk stb.

A hektikus, programokkal túlzsúfolt időben élő ember el sem tudja képzelni, hogy régen valaki évtizedekkel később képes volt emlékezni, és leírni azt, hogy mit mondott Jézus, talán hetven évvel azelőtt. János, a legfiatalabb tanítvány, akkor hallotta Jézus beszédeit, de meg kellett öregednie ahhoz, hogy olyan átfogó látása és rálátása legyen Jézus egész történetére, a gyógyításokra, a jelekre, amelyeket csodái jelentettek, és főként azokra a beszédekre, amelyeket a három másik evangélium nem közöl. Nem is könnyű olvasmányok. El kell csöndesedni, el kell mélyedni bennük, imádkozni és kutatni, keresni, mit hordoznak az evangélium szavai. Azután a szavakat is elengedni, hogy maga Jézus szólalhasson meg jelen időben, és nekünk mondja azok igazságait. Akkor már nem a holt betűket olvassuk, hanem az élő Ige szól hozzánk, ha megnyitjuk magunkat előtte egészen. János evangéliumi leírásában egyértelmű, hogy Jézus az Isten Fia. Dicsőség és hatalom sugárzik róla, Isten akaratát cselekszi, amikor gyógyít és életre kelt.

János egészen más szempontból láttatja az eseményeket. Meg kellett írnia Jézus beszédeit is, hogy megismerjük és értsük mi, mai tanítványok, ő hogyan látta Jézust. Isten akaratából, Jézus Lelkével átitatva, saját lényén és hitén átszűrve írta le azokat a hatalmas beszédeket, amelyek az örök élet Igéjévé lettek. Jézus mellett tömegek voltak, akik jóllaktak a kenyérből, meggyógyultak betegségeikből, csodadoktort és királyt akartak maguknak. De elfogyatkoztak mellőle, amikor a testet tápláló kenyér után a lelki kenyeret, önmagát kínálta élő kenyérként eledelül. Zavarba ejtette, döntésre hívta őket. Mellette vagy ellene? Veszélyessé vált, hiszen a gyűlölködő vallási vezetők a halálát akarták. A tágabb tanítványi közösségből sokan visszavonultak, elmaradtak mellőle.

Jó, hogy János olyan részletesen megírta mindezt. Vajon ti is el akartok menni? Simon Péter így felelt: Uram, kihez mennénk? Örök élet beszéde van nálad" (Jn 6,67–68).