Az alkotás közvetett istentisztelet
Sok önjelölt művész számára is üzenetértékű lehet az a szerénység, alázat, hit, amellyel Juha Richárd szobrászművész él és alkot. Gyakran mondogatja is: az ember először alkot, tevékenykedik a művészet szférájában, és csak „idővel érik művésszé”. Életes humora és tanítandó alkotói alázata termékeny szimbiózisban él. Relief- és szoborportréi az alanyok alkotói és lelki énjének titkait együttesen faggatják, és lényegükben ragadják meg. A Munkácsy-díjas alkotó műveinek egész sora ékesít honi intézményeket, köztereket az anyaországban és azon kívül, Európában, sőt a tengerentúlon is.
Az általános iskolai tanulmányai mellett évekig gordonka szakra járt a debreceni Simonffy Emil Zeneiskolába. Hogyan, milyen ihletre tért le a muzsikusi mezsgyéről, s indult el a szobrászat útján? A családi szellemi örökség is bizonyára befolyásolta hivatásának választásában: egyik felmenője a Királyi Képzőművészeti Főiskolára járt, s olyan művészek oktatták, mint Csók István, Kisfaludi Stróbl Zsigmond, Lyka Károly.
A zene szeretete végig elkísért a középiskolai és később az egyetemi tanulmányaim során. A józsai műhelyemben szobormintázás közben napjainkban is legszívesebben komolyzenét, ezen belül valamilyen életigenlő barokk zenét hallgatok. Valóban, édesanyám vonalán volt példa művészeti tanulmányokra a családban. Gitta néni, anyai nagyapám nővére a húszas években járt a képzőművészeti főiskolára, Pestre. Édesanyám is remekül rajzolt szénnel, pasztellel, és még születésem előtt rendszeresen alkotott művésztelepeken. Apámat sem hagynám ki, jó kezű mérnökember volt. Mai napig ámulattal nézem a fennmaradt szabadkézi geometriai rajzait, szerkesztéseit különböző mértani testek áthatásáról. Apám 1956-ban diplomázott a Budapesti Műszaki Egyetemen. Ez az időszak és a forradalomban vállalt szerepe természetesen rányomta bélyegét az elkövetkezendő éveire.
Kedves Olvasó!
A teljes cikk elolvasásához előfizetéssel kell rendelkeznie! Kérjük tekintse meg ajánlatunkat!