Júdás alakja legalább annyira titokzatos, mint amennyire egyértelmű. Titokzatos, hiszen motivációival kapcsolatosan máig a legkülönfélébb nézetek ütköznek egymással. Sokan mentegetik őt, szerepét még akár nagyobbnak is láttatják, mint a többi tanítványét, mondván, árulása fontos lépcsőfok volt Jézus keresztre menő útján. Van, aki érthető áldozatot lát benne, akit elkeseredett tettre sarkallt a Jézussal kapcsolatos politikai-messiási elvárás beteljesületlenségében való csalódása. Mások úgy méltatják őt, mint az isteni elrendelés akaratlan emberi aktorát. Alakja titokzatos, de emberien egyértelmű is: az Istentől elfordult, csak a maga érdekét szem előtt tartani kívánó valónk megtestesülése, aki egy ponton úgy látja, hogy a harminc ezüstpénz a legtöbb, amit a Jézussal való kapcsolatából megkaphat. Számunkra Júdás alakja intő jel. Közel állt Jézushoz, mégsem volt Jézussal. A belső tanítványi kör tagja, ugyanazokat látta, hallotta, élte mellette, mint a többiek. Felelős „egyházi” pozíciójú, ő volt a kis csapat pénztárosa (29). Jézushoz közel lenni – ez még nem ugyanaz, mint vele lenni. Jézus szeretne bennünket teljesen magába vonni („Krisztussal együtt keresztre vagyok feszítve: többé tehát nem én élek, hanem Krisztus él bennem; azt az életet pedig, amelyet most testben élek, az Isten Fiában való hitben élem, aki szeretett engem, és önmagát adta értem” – Gal 2,20), az ő kegyelme adja meg, hogy „ma, ha az ő szavát halljátok, ne keményítsétek meg a szíveteket” (Zsid 3,15).

Zak 13

95. zsoltár

Isten népe ezen a világon akkor és ott tudta a legtöbbeket megnyerni ügyének, amikor és ahol a Krisztusban való hit képessé tette arra, hogy megbocsásson a másik embernek, önzetlenül szeresse és elfogadja őt. Egy II. századból származó levél így írhatott a keresztyénekről: „Szeretnek mindenkit, és mindenki üldözi őket. [...] Szegények, és gazdaggá tesznek sokakat. Hiányt szenvednek mindenben, és mindenben bővelkednek. […] Bántalmakat szenvednek, és tisztességgel viszonozzák a bántalmakat.” (Diognétoszhoz írt levél) Hasonlóképpen hiteles bizonyságtétele volt a keresztyénségnek a XVIII–XIX. századi belmisszió megannyi, emberi életet jobbítani kívánó mozgalma, harca a rabszolgaság – és minden kizsákmányolás – ellen, a szegények, árvák, a társadalom szélére szorultak hathatós segítése. Isten népe „marketingstratégiájának” magva tehát ez: először tegyétek rendbe a saját házatok táját, újra tanuljátok meg Krisztustól szeretni egymást!

Zak 14

623. dicséret

III. 5. KEDD

(37–38) „Péter így szólt hozzá: Uram, miért ne követhetnélek most? Az életemet adom érted! Jézus így válaszolt: Az életedet adod énértem?” (Jn 13,36–38)

A minket körülvevő világ azt sugallja, hogy az embernek folyton önbizalmat és magabiztosságot kell mutatnia. Ez csak még inkább megnehezíti, hogy az ember tisztában legyen a saját képességeivel, és sokszor alul-, gyakran viszont túlértékeljük magunkat. Péter is félreértékelte magát, elbizakodott volt abban a tekintetben, hogy ő mennyire hűséges Jézushoz. Fogadkozott: akár az életét is képes odaadni érte. „Bizony, bizony, mondom neked, mire a kakas megszólal, háromszor tagadsz meg engem.” (38) Jézus ismeri Pétert, tudja, hogy még nincs az elköteleződésének azon a fokán, amit gondol és állít magáról. Péternek súlyos felismerések sora kell ahhoz, hogy megtanulja, nem képes Jézust úgy és annyira szeretni és követni, amennyire gondolja. Jézus pedig ezen felismerések során formálja őt olyan hűséges szolgájává, aki végül mégiscsak képes lesz az érte magát odaáldozó életre. Az önzését hátrahagyó, nyugodt, kiegyensúlyozott életet ma is csak a Jézussal való napi kapcsolat formáló ereje révén lehet megkapni.

3Móz 1

141. zsoltár

Tamás értetlenkedése kifejezi, mennyire nem értették, illetve nem akarták megérteni a tanítványok, hogy mesterük búcsúzását hallják: „Uram, nem tudjuk, hova mégy: honnan tudnánk akkor az utat?” (5) Jézus válaszában pedig itt nem a közvetlenül előtte álló események vonatkozásában ad felvilágosítást, hanem örök érvényűen jelenti ki személyének, küldetésének, a vele való kapcsolatnak a lényegét. Mégpedig: ő nem a nagy filozófusok egyike, akik utat mutatnak a világ labirintusában a boldog, beteljesedett élet irányába. Ő nem akar egy lenni a nagy erkölcstanítók és vallásalapítók közül, akik híveiket a saját életútjuk mímelésére szólítják fel. Jézus maga az út. Az előtte álló napok történései – kereszthalála és feltámadása – gyökeres változást hoznak Isten és ember kapcsolatába. Áldozata utat tör a bűn és halál addig áthatolhatatlan falába. Az juthat át, aki nem pusztán csak tudja, merre vezet az út, aki nem csupán az útjelzőtáblákat követi, hanem aki rálép az útra, ami azt jelenti: kapcsolatba kerül és kapcsolatban marad Jézussal, és vele tart, amíg végül el nem éri élete beteljesedését: az örök életet.

3Móz 2

661. dicséret

Nincs a világon felfoghatatlanabb, megérthetetlenebb és titokzatosabb, mint Isten. A régi szerzetesi történet szerint ő az „egészen más” (totaliter aliter), ha bármit kigondolunk felőle, rögtön hozzá kell tennünk, hogy ő biztosan más és több annál, mint amit az emberi elme bármikor is elképzelhetne róla. Gondolatai nem a mi gondolataink, útjai nem a mi útjaink (Ézs 55,8). Igék sora szól az Isten és ember közti lényegi különbözőségről: „Isten a mennyben van, te pedig a földön.” (Préd 5,1) Mégis, nincs a világon kézenfekvőbb annál, ahogyan Jézus megmutatta nekünk az Atyát; ahogyan az ő személye, cselekedetei, szavai által megismerhetjük ezt az addig rejtőzködő Istent: „Bizony, te rejtőzködő Isten vagy, Izráel Istene, szabadító!” (Ézs 45,15) Jézus halk és szelíd szava, gyógyító, embert növelő és jobbító tettei, alázata és végül önmaga teljes odaadása példázza, ki és milyen is az Isten. „Annyi ideje veletek vagyok, és nem ismertél meg engem, Fülöp?” (9) Keressük az alkalmakat, hogy az Ige által minél teljesebben ismerhessük meg Jézust, és általa az Atyát!

3Móz 3

164. dicséret

Jézus fenti ígéretét nem jó úgy értenünk, mint egy biankó csekket, mintha a Jézus nevében való kérés arra hatalmazna fel bennünket, hogy bármilyen imakérésünknek nagyobb érvényt szerezhessünk. Éppen ellenkezőleg, Jakab apostol is abban erősít meg minket („Kéritek, de nem kapjátok, mert nem jól kéritek” – Jak 4,3), hogy a jézusi felhatalmazás inkább erre figyelmeztet: tanuljunk meg helyesen kérni. A kéréseinkben is hozzásimulni Isten akaratához. Olyat kérhetünk igazán joggal Jézus nevében, amire felhatalmazást kaptunk Igéjében. Például kérhetünk munkásokat Isten „aratásába”, Isten országa növekedésének szolgálataiba (Mt 9,38). Nem önzésből, hanem teljes joggal kérhetjük magunk számára, hogy növekedjünk a lelki ajándékokban („Törekedjetek a szeretetre, buzgón kérjétek a lelki ajándékokat, de leginkább azt, hogy prófétáljatok” – 1Kor 14,1), kérhetünk békességet és jó sorsot nemcsak magunk, de „városunk”-népünk számára (Zsolt 122,6); és ami a legtöbb: kérhetjük Isten megerősítő és megvilágosító Szentlelkét (Lk 11,13).

3Móz 4

656. dicséret

Mit jelent Istent szeretni? Jézus a nagy parancsolatban („Szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből és teljes elmédből” – Mt 22,37) azt adja elénk, hogy Istent szeretni az egész ember lényét igénybe vevő érzés. Elég, ha csak az érzelmeimmel szeretem, ha rajongok érte, éneklek neki, imádkozom hozzá, de nem próbálom őt megismerni, akaratommal minél inkább követni? Nem. Elég, ha csak minél többet olvasok róla, ha elmémmel, intellektusommal hódolok neki, ha minél alaposabb ismereteket sajátítok el vele kapcsolatban, de a szívemet távol tartom tőle? Nem. Ész, értelem, érzelem és akarat – mindnek oda kell helyeződnie, le kell köteleződnie Isten által. Ma pedig Jézus ha nem is kiegészítést, de meghatározó gyakorlati tanácsot is ad ehhez. Isten szeretése ugyanis külső kifejeződést is kell hogy nyerjen. Aki Jézust szereti, az az ő akaratát keresi, törvényeit elfogadja, azoknak enged, azokat meg kívánja valósítani az életében. De lényeges ebben a sorrend is. Nem a törvény betartása jelenti Isten szeretését, az engedelmesség már gyümölcs – aki el tudja fogadni és meg tudja tartani Jézus parancsát, csak azért teheti mindezt, mert már szereti őt.

3Móz 5

223. dicséret