Harci eszközök

Előfizetek

Vannak olyan gyerekek, akik nagyon szeretnek katonásdit játszani. Leginkább a fiúk, de néha a lányok is. Nekik sokféle játék fegyverük lehet otthon: fa- vagy műanyag kardok, játék puskák vagy pisztolyok. Sőt, ma már vannak olyan játék fegyverek is, amelyek lézerrel működnek, és jelzik, ha valakit találat ért. A bibliai időkben nem voltak pisztolyok, puskák vagy gépfegyverek. A katonák karddal és lándzsával vívtak, íjjal és parittyával lőttek. A kardot biztosan ismered, talán a lándzsát is, ez valójában egy hosszú bot, a végén éles pengével vagy hegygyel. Íjat és nyílvesszőt pedig lehet, hogy te is készítettél már hajlékony, rugalmas ágból, egyenes vesszőből vagy nádból.

Ám Dávid korában létezett olyan fegyver is, amelyet valószínűleg nem ismersz: a parittya. Ez valójában hosszú bőr- vagy gyapjúból font zsinór volt, amely a közepén kiszélesedett. A zsinór két végét a parittyázó egyik kezével összefogta, így a kiszélesedő részbe bele tudott tenni egy kisebb követ vagy kavicsot. A szíjat megpörgette maga mellett, és a megfelelő pillanatban elengedte a bőrzsinór egyik szárát, a kő pedig kirepült. Ám ahhoz, hogy célba is találjon, nagyon ügyesnek kellett lenni, ráadásul igen sokat is kellett gyakorolni.

Dávidnak, Isai fiának azonban jócskán volt ideje gyakorolni a parittyázást. Emlékszel? Ő az a fiú, akit Sámuel királlyá kent. De a királyságának még nem jött el az ideje. Időnként ugyan behívatta Saul király a palotába, mert szépen hárfázott, de leginkább otthon őrizte az apja juhait. És ha valamilyen vad meg akarta támadni a nyájat, akkor elővette a parittyáját, és elzavarta. Nem ijedt meg a medvétől, de még az oroszlántól sem. Egy napon a filiszteusok megtámadták a zsidókat, és Dávid három legidősebb bátyja is elment harcolni ellenük. Ő legkisebb gyerekként otthon maradt, aminek azért nem nagyon örült. Ám egy napon az apja elküldte, hogy vigyen élelmet a testvéreinek a hadi táborba. És amikor odaért, mit vett észre? Hogy egy filiszteus harcos gúnyolja a zsidó katonákat. Mondjuk volt alapja a kérkedésnek, mert hatalmas termetű harcos volt. Ahogy Dávid elnézte, ilyennek képzelte el az óriásokat. De nem ijedt meg tőle, hanem elhatározta, hogy megvív vele.

Ennek persze gyorsan híre ment a táborban, és mindenki próbálta lebeszélni, még a saját bátyjai is. – Ugyan már, Dávid! Ne hősködj! Fél fogára se leszel elég Góliátnak! – vélekedtek sokan, de Dávid nem törődött velük. Még a királyra, Saulra se hallgatott, aki a páncélját is kölcsönadta volna Dávidnak, hogy nagyobb eséllyel induljon az óriási filiszteus ellen. De Dávidnak nem kellett a páncél. – Pásztor volt a te szolgád apja juhai mellett – mondta a királynak –, és ha jött egy oroszlán vagy medve, és elragadott egyet a nyájból, utánamentem, leterítettem, és kiragadtam a szájából. Ha pedig ellenem támadt, megragadtam a szakállánál fogva, leterítettem és megöltem (1Sám 17,34–35). Így jár majd ez a filiszteus is! El is indult a parittyájával a harcmező felé. Útközben a patakból kiválasztott öt kövecskét, és beletette a tarisznyájába.

Amikor Góliát meglátta a fiút, mérhetetlen haragra gerjedt: – Hát kutya vagyok én, hogy bottal jössz ellenem? – És a filiszteus szidni kezdte Dávidot az Istenével együtt. – Gyere csak ide, hadd adjam a testedet az égi madaraknak és a mezei vadaknak! – Te karddal, lándzsával és dárdával jössz ellenem, de én a Seregek Urának, Izráel csapatai Istenének a nevében megyek ellened, akit te kicsúfoltál (1Sám 17,43–45) – felelte Dávid. Megpörgette a parittyáját, és Góliát talán fel sem fogta, mi történt. Úgy homlokon találta az apró kőlövedék, hogy holtan esett össze!

Damó István rajza