Melyik tanítvány arcát vállalnám a nagyheti eseményekben? Most, hogy előlegbe kaptuk napi Igénkben a szenvedéstörténetet János evangéliumából, olvassuk így, szembesülve a kérdéssel: ki vagyok én ebben a történetben?

Péter, akinek arca a legrészletesebben van kidolgozva az evangéliumokban, a szószóló, aki mindig kiáll és beszél a többiek nevében is, a lelkes, hirtelen föllángoló ember, aki sokszor maga sem tudja, mit beszél? A fogadkozó, aki különbnek tartja magát mindenkinél hűségében, tettre készségében, az életét is odaadná, kardot is ránt, és odacsap a főpap szolgájára indulatában, csak hogy védelmezze mesterét? Péter arca hasonlít hozzám, aki szorult helyzetében, félelmében, kínjában letagadja magát, tanítvány voltát, mindent, ami addig értékes volt, mert valaki gyanakodva ránézett és rákérdezett: te is hozzá tartozol? Nem tartozom. Nem ér a nevem… Aztán összeomolva sír, mint egy kisgyerek, amikor rádöbben, én sem vagyok jobb másnál, elődeimnél… hasonlóan Illéshez (1Kir 19,4).

Jakab arca az enyém, aki abszolút más vágányra téved testvérével együtt, amikor az első helyet, a főhelyet szeretné, protekciót kér a többiek előtt, miközben Jézus a szenvedéséről és haláláról beszél? Fényes jövőről, dicsőségről álmodik, amelyben Jézussal uralkodnak, teljesen kiesve a valóságból, a kontextusból. Tamás arca hősies készséget mutat: azzal a hallatlanul nagy, gyakran elfelejtett mondattal vonul be a történetbe, amikor társainak – akik latolgatják Jézus helyzetét, ellenségeinek fenyegetését – ezt javasolja, ha Jézust meg akarják ölni: „Menjünk el mi is, hogy meghaljunk vele együtt!” (Jn 11,16). Kész lett volna a halálra Jézusért.

Júdás arcát persze nem vállalnám, bár mindig van reneszánsza annak is, hogy mentegessék az árulást. Talán csak provokálni akarta Jézust, hogy végre elindítsa a várt messiási harcot, a forradalmat, amely most nagyon időszerű lenne már. Ki tudja, talán csak nem érti, miért is kellene Jézusnak meghalni, de ezzel a halálát készíti elő. A sajátját is. Vagy a többi kérdező, majd elhallgató tanítvány arcához hasonlítok: csak nem én? Csak nem ő? „Zavartan néztek egymásra a tanítványok: vajon kiről beszél?” (13,22)

Arcom azoké, akik ugyancsak nem értik, mi történik, nem ismerik sem magukat, sem egymást. Aztán elbújnak, hiszen felmentést is kapnak Jézustól: „Engedjétek ezeket elmenni!” (18,7).

János arcát vállalnám szívesen, aki vállalta, hogy elviseli a kereszt alatt a hihetetlen csalódást, mérhetetlen fájdalmat, hogy mindennek vége? Jézus ott vergődik kiszolgáltatva a kereszten és meg fog halni...