Iskáriótes Júdás, az áruló, Jézus mellett volt, de nem vele. Amikor ez a beszélgetés elhangzik, ő már el is távozott a tanítványi körből, hogy gyalázatos tettét véghez vihesse. Most a másik Júdás (22: „nem az Iskáriótes”) kérdésfeltevésére válaszként mondja el Jézus, mit jelent hozzá nemcsak közel lenni, hanem egészen vele lenni. Mégpedig az van Istennel, aki szereti őt; és az szereti Istent, aki vele van (23). Az Isten iránti szeretetnek pedig kézzelfogható eleme is van: „Ha valaki szeret engem, az megtartja az én igémet” (23) – az Igének nemcsak hallgatása, hanem annak a megfogadására, megtartására, megcselekvésére való törekvés. Engedés és engedelmesség Isten akaratának. Ez a válasz Júdás eredeti kérdésfeltevésére is: „Uram, miért van az, hogy nekünk akarod kijelenteni magadat, és nem a világnak?” Jézus elsősorban a kiválasztott kevesek szívében vesz lakozást, és általuk, az ő szolgálatuk, igehirdetésük, példaértékű tetteik által „jelenti ki”, mutatja meg magát minél több embernek (Jn 17,6–19).

3Móz 6

23. zsoltár

Sokszor van az az elképzelésünk, hogy mennyivel könnyebb lenne úgy hinni Jézusban, ha mi is úgy, mint az első tanítványok, hús-vér valójában éltünk volna vele, láttuk volna csodatételeit, hallhattuk volna élőben tanításait. Ugyanakkor az evangéliumokban lépten-nyomon találkozunk a tanítványok értetlenségével. Nem tudnak felülkerekedni saját elképzeléseiken, saját, a Messiással kapcsolatos váradalmaikon. Sok minden, amit Jézus előre megjövendölt nekik, csak azok bekövetkezte után nyer értelmet számukra. Jézusban hinni, benne Istent meglátni, akaratát követni – nem volt könnyebb a vele együtt élő tanítványoknak sem. Ez nekik is csak Isten akarata és a Szentlélek által adathatott meg. A Szentlélek viszont egységbe von minket velük és mindazokkal, akik a Jézusban való hitre valaha eljutottak. A Szentlélek titokzatos munkájának eredménye bennünk, hogy Jézusra hallgassunk, csodáit, gyógyításait, feltámadását igaznak tartsuk, és vezetését ma is követni tudjuk.

3Móz 7,1–21

473. dicséret

Milyen sokan érzik hiábavalónak az életüket. Örök körforgásnak, amelyben a szürke rutinok monotonon követik egymást nap mint nap. Nem érzik, hogy hatnának, hogy az életüknek jelentősége volna. Jézus is azt mondja: van nem cselekvés, hiábavalóság, létezik eltékozolt élet! Mégpedig az, amelyet nélküle élnek le. Nélküle az emberek közt leginkább megbecsült karrier, humánum, jó cselekedet is üres, vele azonban, az ő dicsőségére, az ő akaratából élve a legalantasabb munka is istentiszteletté válhat. Mindenki látott már lemetszett ágat. Egy ideig zöldell, de amint kifogynak belőle az éltető nedvek, elszárad és elhal. Gyümölcsöt pedig hogy is teremhetne? Gyümölcstermő, növekedő, igazi élete annak van, aki Jézusban marad. Mit jelent ez? „Ha megmaradtok énbennem, és beszédeim megmaradnak tibennetek...” (7). A Jézusban megmaradás eredője, ha valaki az ő szavát keresi, arra figyel és követi.

3Móz 7,22–38

232. dicséret

Vannak olyan klisészerű megállapítások, amelyek olyannyira elkoptatottak, hogy nem szívesen hangoztatjuk őket, még ha végeredményben valamilyen alapigazságot tartalmaznak is. Ilyen az is, hogy „minden ember boldog szeretne lenni”. A boldogság mikéntjében, megtalálásának útjában persze már változatos elképzelések vannak. Az Ige itt „teljes örömről” beszél (11). Ez Isten és ember kapcsolatának a célja és beteljesülése. A „teljes öröm”, az Ige szerinti boldogság kulcsa pedig megmaradni Isten szeretetében. Ahogyan az előző szakaszban a szőlőtő képe (15,1–8) is erre utalt, Jézus továbbra is az Istenben való megmaradás fontosságára hívja fel a figyelmet. Hiszen az emberi boldogságkeresés általában hektikus. Hol ide, hol oda, hol ehhez, hol ahhoz kap az ember, hol ebben, hol abban leli kedvét, legyen szó hobbiról, szakmáról, akár társakról is. Isten is ki van téve ennek; sokan fordulnak meg nála, talán meg is érintődnek, felüdülnek, ideig-óráig felemeltetést, lelki élményeket kapnak – de aztán továbbállnak, elsodródnak, nem minden elvetett magból lesz termést hozó kalász. A mai Ige a Jézus szeretetében való megmaradásra, hűséges, alázatos és türelmes kitartásra teszi a hangsúlyt, amelynek jele, de elérése, kivívása is Isten parancsainak megtartása (10).

3Móz 8,1–13

132. zsoltár

Amikor Isten és ember egymással való kapcsolatának leírására gondolunk, leginkább az úr és a szolga, a mester és a tanítvány, míg a más hívő társainkkal való kapcsolatunkra a testvér szó juthat eszünkbe. Jézus ebben a mai szakaszban első hallásra akár meglepőnek is található kifejezést használ arra a kapcsolati formára, amelyre ő bennünket magával el akar juttatni – ez pedig a barát. Jézus a barátainak mond bennünket. A barát annyival több a szolgánál, hogy a szolga nincsen beavatva ura cselekedeteinek motivációjába és szándékaiba: „a szolga nem tudja, mit tesz az ura” (15). Jézus, ahogyan már korábban, most búcsúbeszédei alkalmával is különleges, bizalmi kapcsolatba vonja tanítványait. Még ha nem értik is meg teljesen, de feltárja jövetelének célját, az előttük álló napok megpróbáltatásait, majd diadalmas felmagasztalását. A barát annyival több a szolgánál, hogy a szolga kényszerből, szervilisen követi ura akaratát. A barát azonban önként és szívből keresi barátja szándékait, és azért igyekszik megfelelni annak, mert szereti őt, megpróbál a kedvére tenni. Azt pedig, hogy Jézus számára nem üres kifejezés a barátság, jelzi: ő mindent képes odaáldozni ezért a kapcsolatért: „Nincs senkiben nagyobb szeretet annál, mint ha valaki életét adja barátaiért” (13).

3Móz 8,14–36

166. dicséret

Jézus nem áltatja tanítványait, nyíltan beszél arról, hogy az ő követése kereszthordozás. A tanítványok sem kerülhetik el mesterük sorsát. Ha őt üldözték mindazért, ami volt, amit képviselt, azokat, akik azonosítják magukat vele, sem kerüli el majd a külvilág haragja, ahogyan arra a történelem sok szomorú eseménye is példát szolgáltat. Mindamellett a terhes jövendöléshez egy ígéretesebb is járul. „Aki titeket hallgat, engem hallgat” (Lk 10,16). Nemcsak teher, hanem felemeltetés is a tanítványok jövője. Jézus rájuk bízza az Isten országába való meghívás hírét, és főképpen azt, hogy ahogyan ő erővel és hatalommal tanított, úgy a Lélek által felbátorodott tanítványok szavára is hallgassanak, életek változzanak, újuljanak, növekedjenek és gyümölcsözzenek. Hatalmas ígéret, lehetőség és kiváltság ez: „ha az én igémet megtartották, a tieteket is meg fogják tartani.” (20) Persze ne feledjük, hogy ha szavunk révén valóban életek újultak-változtak meg, az is csak azért lehetett, mert hűen tudtuk átengedni magunkon Isten fényét.

3Móz 9

641. dicséret

Az embert rontó hatalomnak mindig ügyes eszköze volt, hogy olyanok által végezte romboló munkáját, akik meg voltak győződve róla: amit tesznek, azt valami jó, valami több érdekében, mások javáért teszik. A világtörténelem számtalan példája mutatja, hogy milyen sokszor öltötték magukra isten- és emberellenes bűnök az „Istennek tetsző szolgálat” álarcát, mennyire gyakran válhatott Krisztus követése olyan tettek igazolásává, amelyek éppen a tőle való elfordulásról tanúskodnak. Különlegesen érzékeny és felelősségteljes feladat hát Isten akaratának felismerése és követése. Önvizsgálatra és vigyázatra int ezen a téren az Ige: ne rejtsem Isten akaratának álarca mögé a saját önzésem, úrhatnámságom, akaratom. Ne csomagoljam az ő akaratának köntösébe azt, ami valójában nem az. Ma sem az eget-földet rengetni ígérő, leegyszerűsített, hangos jelszavakban, hanem halk és szelíd hangjában (1Kir 19,12) találhatom meg azt, ami tisztán az övé.

3Móz 10

700. dicséret