Istentiszteleti törvények, áldozati előírások, a papság és a léviták feladatai, étkezési szabályok, tisztasági és tisztátalansági törvények, ünnepek leírásai sorjáznak részletesen a Mózes harmadik könyvében is. Sokszor csodálkozunk vagy éppen zavarba jövünk a legapróbb részletekre kiterjedő isteni parancsokon.

Kérdezhetnénk, hogy pontosan mi célt szolgálnak ezek a törvények, előírások, mi szükség volt rájuk. Az Isten népe életmódját, mindennapjait és ünnepeit szabályozó parancsolatok Izráel évszázados, évezredes önértelmezését, összetartozását, ugyanakkor másoktól való különbözőségét fejezik ki. Végső értelemben pedig azt, hogy Isten népe az Úré, és ennek következményei vannak.

A papság különös feladatot tölt be, isteni megbízást lát el a törvények megvalósításában, ellenőrzésében. Ahogyan Isten a teremtéskor elválasztotta, megkülönböztette a világosságot a sötétségtől, a boltozat feletti és alatti vizeket (1Móz 1,3–8), úgy kell elválasztani és megkülönböztetni e földön a szentet és profánt, a tisztát és a tisztátalant, az igazságot és a bűnt. Áron két fia, Nádáb és Abíhú a szolgálatba állítás után rögtön vétettek, „idegen tűzzel áldoztak az Úr színe előtt” (3Móz 10,1), ezért meg kellett halniuk. Isten ezek után figyelmezteti a papságot: „Így tudtok különbséget tenni szent és közönséges közt, tisztátalan és tiszta közt, és így tudjátok megtanítani Izráel fiait mindazokra a rendelkezésekre, amelyeket Mózes által kijelentett számukra az Úr” (3Móz 10,10–11).

Isten szentsége és népe szent volta nem csupán a szentélyben, hanem a mindennapi életben is jelentéssel bír. A szent és a profán (közönséges) különbözik, de össze is tartozik. Húsvét ünnepére készülve halljuk meg Isten beszédét: „Szentek legyetek, mert én, az Úr, a ti Istenetek, szent vagyok” (3Móz 19,2).