Igehirdetők gyakran élnek a „húsvéti hit” szókapcsolattal. Mit értsünk ezen?

Én inkább az üdvözítő hit kifejezést használom, de általában egyre gondolunk azokkal, akik a húsvéti hit szükségességéről beszélnek: az értünk meghalt és föltámadott Jézus komolyan vételére. Sértő szándék nélkül mondom, gyülekezeteink sok tagjának inkább gondviselő istenhite van. Egy istenfélő, szolgálatkész presbiter asszony mondta nekem, amikor a fóti ébredésünk korszaka után már két éve prédikáltam a budapesti fasori gyülekezet lelkipásztoraként, hogy mintha mást mondanék, mint amit ő alapvetően az életében gyakorolt vagy gondolt a hitről. És ez a más a Jézusról való bizonyságtétel. Amikor egy tábori hetünkön igazán döntött Jézus Krisztus mellett, meglátta, hogy neki eddig gondviselő istenhite volt, most pedig az üdvözítő Jézusba vetett élő hitet nyert.

Nem a gondviselés része a megváltás is, az, hogy Isten kész átvinni minket az ő országába?

Tulajdonképpen igen, de fontos azt hangsúlyoznunk: az élő hit a meghalt és föltámadott Jézusban való hit. Ez nem csak annyi, hogy én elméletben elfogadom és hiszem a megváltást és a feltámadást. Működnie is kell bennem a Szabadítóba vetett hitem valóságának. Hiszen Krisztus szabadítása azt jelenti, hogy engem más állapotba, más lehetőség közé visz, ha én őt Úrnak, Megváltónak fogadom el. Nem véletlenül él Jézus azzal a mély értelmű metaforával, hogy ő a szőlőtő, mi a szőlővesszők. Pál apostol kijelentését is említhetném, miszerint „nekünk pedig a mennyben van polgárjogunk, ahonnan az Úr Jézus Krisztust is várjuk üdvözítőül”. Mindkét Ige azt fejezi ki, hogy a keresztyén hívő onnan felülről „tankol”, oda van beágyazva. Az újjászületett ember igazi hazája már földi életében is a menny!

...