Édesapja lelkipásztor volt. Hogyan lett orvos?

Kezdetben édesapám ifjúkori érdeklődését követtem, hiszen ő matematikusnak készült, de mivel nagyapám kulákként a kommunizmus megbélyegezettje volt, ezért a teológia felé fordult. Szinérváralján és Szatmárnémetiben nehéz időkben is tiszta lelkiismerettel szolgálta gyülekezetét. Bár iskoláskoromban érdeklődést tanúsítottam a matek iránt, ennek zártabb világa helyett végül más hivatást választottam: nem a teológiát, hanem az orvostudományt. A helyzet viszont úgy hozta, hogy nem a betegágynál, hanem a megelőző orvostan területén sikerült oktatói, tudományos, szervezési tevékenységeket folytatnom.

Manapság az embereket mintha futószalagon vizsgálnák az orvosok. Nem jut idő arra, hogy beszélgessenek is a betegekkel. Mi a véleménye a holisztikus gyógyításról?

A holisztikus gyógyítás nagy gondot fordít a beteg lelkiállapotára, környezetére, életkörülményeire, orvosával való személyes együttműködésére. Némelyek alternatív irányzatnak tartják, bár ez nem valós, legfeljebb kiegészíti, gazdagítja a gyógyító tevékenység fő irányvonalát, amely kiemelten támaszkodik a fizikai állapotra, a tünettanra, a gyakorta gyógyszeralapű kezelésre. A fentieket igazolja az Egészségügyi Világszervezet közismert meghatározása, miszerint „az egészség a teljes testi, lelki, szellemi és szociális jóllét állapota, és nem csupán a betegség vagy fogyatékosság, nyomorékság hiánya”. Az orvostudomány elsődleges célja az egészség megtartása, a hármas szintű megelőzés, amely ma már lényegesen túllép a testi állapoton, elképzelhetetlen a lelki és a társadalmi tényezők figyelembevétele nélkül. Ezeken a határterületeken fontos szövetségesévé válhat az orvostudománynak a pszichológia, a szociológia, a kommunikáció vagy éppenséggel a teológia.

Írásai arról tanúskodnak, hogy otthonosan mozog a Biblia világában. Honnan szerezte ezt a teológiai tudást, jártasságot?

Életem során sokszor szolgáltam egyházamat, rámutattam az istenhit és a krisztusi szeretet gazdagító erejére. Szülőhelyemen, édesapám vidéki gyülekezetében középiskolás koromban „szubnormás kántor” voltam, két marosvásárhelyi gyülekezetben presbiter, nemrég választottak felsővárosi főgondnoknak. Négy éven át a Bod Péter Diakóniai és Tanulmányi Központ igazgatója voltam, több mint negyedszázadon át a Református Asszisztensképző Iskola tanára, igazgatója. 2006-ban bejegyeztettem a Diakonia Keresztyén Alapítvány Marosvásárhelyi Fiókszervezetét, amelynek 2019-ig kuratóriumi elnöke voltam. Szolgálatnak, a közösségnek szánt ajándéknak tartom az ingyenes újságírói tevékenységet, közírói megnyilvánulásaimat.

Közíróként hogyan látja, miért jutott oda a nyugati társadalom, hogy mindent, ami abszurd, életellenes és értéktelen, normálisnak, sőt követendőnek nyilvánítanak?

A „nyugati emberek” többsége hitetlenné, gyökértelenné vált, és nem találja önmagát. Olyan világképet alkotott, amely egyre inkább eltávolodik nemcsak a Teremtőtől, hanem a természettől is. E mesterséges világban életképtelenné válik. A nyugati társadalmak viszonylagos jólétében a kötelességeiről megfeledkező, ám az egyéni jogok és a sokszor agresszív, a normálistól eltérő kisebbségek mellett kiállók az élet valós örömei és gondjai helyett – talán unalmukban is – „pótcselekvések” rabjaivá válnak. A más elveket vallóknak fájó Európa erkölcsi hanyatlása, hitetlensége. Mi nem szeretnénk, ha más, életerős, számbelileg növekvő közösségek vennék át a hozzánk mégiscsak legközelebb álló egykori keresztyén európai kultúra helyét.

Mekkora szerep jut a hitnek az életében?

Hit nélkül nem lehet teljes életet élni, miközben a vallásos meggyőződés lelki gazdagságot nyújt. Ha „megmarad a hit, remény, szeretet”, mély hittel reménykedni lehet a soha el nem fogyó szeretet örökkévalóságában.