A pusztai vándorlás után Izráel népe az Úr parancsára és Józsué vezetésével elkezdte az Ábrahámnak és utódainak ígért föld és ország elfoglalását. A szent földre való lépést, a honfoglalás fokozatos előrehaladását hittel is átélte a nép, mert a hazatérés és letelepedés sikere nem csupán rajtuk múlt, hanem Isten segítségétől is függött. Az első nagy megtorpanás Aj városánál, rögtön az egyiptomi szabadításra emlékeztető Jordánon való átkelés és Jerikó csodálatos bevétele után történt.

A leírás elején a Szentírás össze is foglalja, miért következett be mindez: „Izráel fiai hűtlenül bántak a kiirtásra rendelt dolgokkal, mert a Júda törzséből való Ákán […] elvett a kiirtandó dolgokból” (Józs 7,1). A hadjáratból vereség lett, Józsué az Úr színe előtt panaszkodott, majd Isten megnevezte a sikertelenség okát: „Vétkezett Izráel, megszegték szövetségemet, amelyre köteleztem őket, mert elvettek a kiirtásra szánt dolgokból, ellopták, és titokban a holmijuk közé tették” (Józs 7,11). „Kiirtanivaló van közötted, Izráel!” (Józs 7,13).

Ókori szokás szerint azáltal, hogy a legyőzötteket és vagyonukat megsemmisítik, kifejezik, hogy a hadizsákmány Istené, ahogyan a győzelem is Istené, nem a győzteseké. Egy ember bűne, engedetlensége miatt vereség és büntetés vár az egész népre. Ősi szokás szerint Józsué sorsvetéssel jelölte ki a törzsek közül azt a törzset, nemzetséget, családot, majd a végén Ákánt, aki a bukást hozta a népre (Józs 7,16–18).

Ákán bűnvallást tett vétkéről: a zsákmány között meglátott szép köntöst, pénzt, aranyrudat ellopta. „Megkívántam és elvettem őket. Ott vannak a sátramban elásva a földbe” (Józs 7,21). Ákánnak felelnie kellett bűnéért. Ne feledjük: „Íme, az Úré, a te Istenedé az ég és az egeknek egei, a föld és minden, ami rajta van” (5Móz 10,14).