A győzelem után – kudarc. Józsué kémeket küld Ajba. Bátorító hírrel jönnek vissza. Nem kell mindenkinek harcba szállnia, két-háromezer ember is legyőzi azokat (3). A Bételtől keletre fekvő város Jerikóhoz képest könnyen bevehetőnek tűnt. De nem így történt. Amikor emberi szem nem látja a hátteret, könnyen sorakoznak a kérdések. Miért engedsz meg annyi szerencsétlenséget, bajt és betegséget, háborút? Amikor számonkérjük Istent, mi miért történik az életünkben, eszünkbe sem jut: az események, történések mögött emberi mulasztás, engedetlenség húzódik. Isten megtartotta ígéretét, de ők nem engedelmeskedtek az Úr rendelkezésének, az emberi vágy meghiúsította azt (21). A bűn, engedetlenség veszélybe sodorja az eredményt. Józsué még nem tudja, mi áll a bukás hátterében, így fogalmazza meg szinte számonkérő mondatait. Nem először halljuk: bárcsak maradtunk volna ott, ahol voltunk! (2Móz 16,3) Isten vezeti a népet, csodákat tesz, az embernek még ez is kevés, visszasírja a múltat ahelyett, hogy teljesítené Isten útmutatását. Ő pedig lépésről lépésre rámutat, mi az oka a bukásnak, miért nincs velük. Ákán az Úrnak szánt zsákmányból lopott (22), ezért súlyos árat fizet. Ne vegyük könnyelműen, mit kíván tőlünk Isten! A szabadítás kész (Ézs 65,10).

Ef 4,1–16

117. zsoltár

Isten nemcsak cselekszik, hanem figyelembe veszi az ember vágyát is. Nemcsak azt ígéri, kezükbe adja azt a várost (1), amelynek harcosai elől korábban elmenekültek, hanem a hadizsákmányt is megtarthatják maguknak (2). Ilyen nagyvonalú az Isten. Igaz, a teljes hadinéppel vonul Józsué a város ellen, s a haditerv is készen van. A győzelem után Józsué az Ébál hegyén oltárt épít. A mózesi rendelkezés szerint készítik ezt el faragatlan kövekből, s a kövekre felírják az Úr törvényét. Az oltáron égőáldozatokat és békeáldozatokat mutatnak be. Itt mondják el az átkokat és az áldásokat (5Móz 27,5; Móz 28). Az egész nép az Ébál és a Garizím hegy között, a völgyben állt, onnan mindent jól hallottak. Nemcsak a férfiak, hanem a nők és a gyermekek is (35). Az útmutatás mindenkinek szól. A győzelem után nem maradhat el a hálaadás, az Isten további útmutatására figyelés. Két kifejezés van előttünk. Az áldás és az átok, s ha felidézzük, egyértelmű, mi minek a következménye. Az áldást szeretjük, várjuk. Az átkokat elkerülnénk. Ezt megtehetjük, csak figyelnünk kell az Úr rendelkezéseire, elfogadnunk ajándékát, mert Isten megszabadított a törvény átkától (Gal 3,13).

Ef 4,17–32

666. dicséret

Nem minden az, aminek látszik. Gyakran kérdezzük: hogyan ismerhető fel az igazság? Úgy, ha nemcsak emberekre, az általuk mutatott jelre figyelünk, hanem Isten útmutatására is. A két nép különös kapcsolatának a kezdeteire világít rá ez a történet. Gibeon stratégiai utak kereszteződésében fekszik. Ha tudják, kivel állnak szemben, nyilván nem hoznak elhamarkodott döntést. Ők azonban bíznak az ismeretlenek szavában, akik hitelesnek látszóan adják elő mondandójukat, bizonyítékaikat (12–13). Józsué meg a többiek nem veszik észre az önös érdeket, a cselt. Mivel Józsué őket kérdezi meg, kik vagytok (8), nem az Urat, így sikeresen megtévesztik őket. Gyors döntéseink folyamán hányszor nem visszük Isten elé a dolgainkat, magától értetődőnek, jónak látjuk azokat. Józsué ráállt a békére, és szövetséget kötött velük, azzal az ígérettel, hogy életben hagyja őket (15a). Amikor kiderült a fortély, már nem tehettek semmit. A szövetség érvényes. A meggondolatlan eskü, az adott szó: kötelez (Mt 5,37).

Ef 5,1–14

761. dicséret

Csodaelbeszélést olvashatunk. A „sem azelőtt, sem azután” (14) kifejezés utal annak egyedüliségére, képtelenségére. Nem az a tisztünk, hogy csillagászati jelentőségét bizonygassuk, hanem annak a komolyan vételéről kell szólnunk, amiről a költői kép is beszél. Isten a világ teremtője, aki mindent megtehet. Isten megáldotta az izráelita felmentő sereget, hisz ilyen módon érkeztek a csata színhelyére, ahová a gibeoniták – akikkel, mint az előző fejezetben olvashattuk, szövetséget kötöttek – hívták segítségül Józsuét, mivel az emóriak öt szövetséges hada körülvette őket. Józsué nem a maga erejében bízva, hanem Isten ígéretére támaszkodva indul (8). Józsuénak több időre volt szüksége a csata befejezéséhez. Isten ezt megadta neki, mert ő az időnek is Ura. Még nagy jégdarabokat is zúdított az ellenségre (11), meghosszabbította a nappali fényt, ahogy Józsué kérte, miután Istennel beszélt (12). Győzelmet arattak ellenfeleiken (13), mert az Úr harcolt Izráelért (14), előtte nincs lehetetlen (Lk 1,37). Bármekkora az ellenség, a feladat, Isten erejével, útmutatásával megoldhatjuk. Mit merünk teljes hittel kérni? (Mt 17,20)

Ef 5,15–17

624. dicséret

Hűség és következetesség. Legjobban a két szó foglalja össze Józsué harcait, amelyeket a honfoglalás folyamán vívott a kánaánitákkal. A csatákról akkor sem olvasunk szívesen, ha győzelemmel végződnek. Az országok között dúló háborúk, amelyekről a híradások is beszámolnak, hátborzongatók. Ráadásul itt olyan uralkodókat és területeket sorolnak, amelyeket nem látunk magunk előtt. Nagy kísértés, hogy gyorsan továbblapozzunk, elmulasztva sok érdekességet. Ezek nélkül nem értjük a zsoltár szavait sem: „Kezeddel népeket űztél el, őket pedig a helyükre plántáltad.” (Zsolt 44,3) Az ellenség nem lebecsülendő, harci szekereik, lovaik vannak (4), félelmetes fegyverek. Ezekkel szemben kevés lenne a saját erejük. Az Úr ígéretére hagyatkozva indulhatnak a harcba (6). Kulcsfontosságú: „Ezek a harci kocsikat, amazok a lovakat emlegetik dicsekedve, mi pedig Istenünknek, az Úrnak a nevét.” (Zsolt 20,8) Meglátjuk-e, mennyire fontos, kiben, miben bízunk? A területek felosztása sem kezdődhetne el ezek nélkül, Isten ígérete szerint „a tejjel és mézzel folyó földre” (2Móz 3,8) viszi őket. A sok harci cselekmény után szinte felsóhajtva érkezünk el a fejezet utolsó verséig: „béke lett az országban.” (23)

Ef 5,18–20

281. dicséret

Amikor a különböző királyokról van szó, azt mondjuk, ki győzi megjegyezni őket! Ráadásul olyanokat, akik nem tartoznak a történelmünkhöz, sem az üdvtörténethez nem lehet szorosan kapcsolni őket. Mit üzennek nekünk? Azt látnunk kell, lehetnek bármekkora terület földi királyai, akármekkora földi hatalmuk van, Isten egy pillanat alatt el tudja törölni őket. Ha csak a számokat nézzük (24), akkor is szembetűnik, mennyi királyt győztek le Isten vezetésével. Így tekinthetjük át, mekkora területet foglaltak el annak megfelelően, amit Isten mondott Mózesnek (2Móz 6,4). A felsorolásban szerepel Ógnak, a Jordántól keletre eső Básán királyának a legyőzése, akinek méretére utal nyugvóhelye (négy és fél méter hosszú – 5Móz 3,11). Sámuel könyvében pedig azt olvassuk, ott volt egy nagy termetű ember, a kezén is, lábán is hat-hat ujjal. Ő is a refáiak leszármazottja volt (2Sám 21,20). Anélkül, hogy belemennénk az óriások kérdéskörének taglalásába, leszögezhetjük: ez is a kánaániták felett aratott győzelem nagyságára utal.

Ef 5,21–33

842. dicséret

Élemedett korűnak nevezte a Szentírás Ábrahámot (1Móz 24,1). Józsué, aki azon munkálkodhatott, hogy Isten Ábrahámnak tett ígérete beteljesedését láthassa, most ebbe a korba lépett. Nem arra tekintett, hogy öregnek nyilváníttatott, hogy már nem az ő dolga, mennyi területet kell még birtokba venni. Életkor és elvégzendő feladatok sokasága. Gyakran leragadunk e ponton. Még rengeteg mindent kellene elvégezni. Az előző fejezetben olvashattunk azokról a királyokról, akiket Józsué vezetésével legyőztek. Itt azt láthatjuk, még korántsem teljes az ígéret földjének elfoglalása. Józsué már nem fiatal, Isten kijelenti neki, nem ő fogja ezt a munkát befejezni. De van még valami, amit neki kell elvégezni: a területek felosztása. Isten ígéreteire hagyatkozva lát neki a földosztásnak (6). Ebből is érzékelhetjük: van, ami a mi dolgunk. Senki ne érezze úgy, kevés az, amit tehet, hiszen már nem ő van elöl a harcvonalban, de van, amit még meg kell tennie (Fil 3,14). A határokat mindenütt Isten tekintélyével, pontosan rögzítették – a későbbi viták elkerülése érdekében.

Ef 6,1–4

189. dicséret