Alig két héttel a költészet napja előtt kaptam egy csöndes, de tartós örömet hozó üzenetet Jitka Rožňovától, verseim szlovákra fordítójától. A pozsonyi Fraktál című irodalmi lapban megjelent írásaim visszhangjaként hamarosan egy másik ottani publikációmra is sor kerül, a szépnevű Glosolalia, nőknek szánt, és női szerzőket váró rangos folyóiratban.

Mindkét megjelenés spontán érdeklődés, nem személyes kapcsolatok és ajánlások eredménye. Külön megerősítést jelent ennek a kiadványnak az én számomra egyértelműen biblikus neve, amely görög eredetű, a jelentése: nyelveken szólás. Ez még véletlenül sem tévesztendő össze a pünkösdi lángnyelvek lelkeket/népeket erősítő csodájával. Lényege Pál apostol első korinthusi levelének tizennegyedik fejezete a prófétálás (Károli szerint a tanítói adomány) és a nyelveken szólás használatáról. Amely, bár eredetileg nem a költők, hanem a nyelveken szólók és a próféták számára készült, legalább annyira a keresztyén versírókhoz és versolvasókhoz szóló intelem, mint az angol Sir Philip Sidney-től A költészet védelmében, ez a XVI. században született, örök érvényű poétikai kézikönyv, amelynek egyik legfontosabb fejezete éppen a zsoltárok példájával illusztrálja, milyen az igazi, értékét nem veszítő verselés.

Hasonló gondolatokkal itt is jócskán találkozunk, továbbá olyanokkal, amelyek elmélyült tanulmányozása minden idők versírói javára szolgálhat: „Hiszen ha az élettelen hangszerek, akár fuvola, akár czitera, nem adnak megkülönböztethető hangokat, mi módon ismerjük meg, a mit fuvoláznak vagy cziteráznak? […] Azonképpen ti is, ha érthető nyelven nem beszéltek, mi módon érthetik meg, mit szóltok?” (Károli-fordítás, 1Kor 14,7.9). Ebben a levélben Pál apostol különbséget tesz a nyelveket szólók, azaz a közvetlenül Istent megszólítók, és az embereknek prófétálók között, akiknek egyik csoportját éppen a költők alkotják. Ez szerénységet, alázatot követelő feladat. Vagy negyven éve írtam le e két sort: „Próféta, én? Dehogy. / Csak halk igéket próbálgatok.”

Maga Pál, a leginkább költészetközeli, egyszerre nyelveken szóló és prófétai hevületű apostol sem önmaga érdemeként fogadta az embereket megszólítani tudás ajándékát: „Hálát adok az én Istenemnek, hogy mindnyájatoknál inkább tudok nyelveken szólni. De a gyülekezetben inkább akarok öt szót szólani értelemmel, hogy egyebeket is tanítsak, hogy nem mint tízezer szót nyelveken” (Károli-fordítás, 1Kor 14,18–19). Ez voltaképpen intés a költői önmérsékletre, a nem agyonszerepelt életre is, amely Aranytól Pilinszkyig sok hívő poétát jellemez.

Pál e levelében az asszonyoknak ugyan hallgatást parancsol, ám Isten sok bibliás költőasszonyt engedett megszólalni Anne Bradstreettől Emily Dickinsonig, Nemes Nagy Ágnestől Rab Zsuzsáig. Köszönjük.