A Kokadi Református Egyházközség lelkipásztora. A Partiumban, Kiskerekiben született lelkészcsaládban, ott is nőtt fel. Lelkészi diplomáját Debrecenben szerezte.

Gyermekként milyen családi közeg vette körül?

Lelkészcsaládban nevelkedtem. Kicsi koromtól kezdve érdekeltek a hitbéli kérdések, emlékszem, édesanyám egy zöld gyermekbibliából olvasott fel nekem. Édesapámat örömmel kísértem el különböző alkalmakra, mindenkinek a kis segédlelkészeként mutatott be. Középiskolásként a reál tárgyak vonzottak, így sokan azt feltételezték, hogy műszaki egyetemre felvételizem, mérnök leszek.

Azonban indíttatást és elhívást a lelkészség iránt éreztem. A debreceni teológiát választottam, mert könnyen meg lehetett közelíteni Székelyhídról, ahová a szüleim nyugdíjba vonulásuk után költöztek. Egyébként isteni vezetésnek érzem, hogy ott tanultam tovább, hiszen barátokat és testvéreket kaptam szobatársakul.

Természetes volt, hogy édesapja nyomdokaiba lép?

Nagyapám és édesapám is lelkészként szolgáltak, ez bizonyára meghatározó volt. Lényeges az isteni elhívás is, hiszen hét testvérem közül egyedül én követtem édesapám példáját.]

Érzett arra késztetést, hogy visszatérjen a Partiumba – immár palásttal a vállán?

Igen, hiszen a teológia befejezése után hazamentem Székelyhídra. A helyi lelkész az Érmelléki Református Egyházmegye esperese volt. Felkeresett, hogy szolgáljak mellette a segédlelkészi évemben. Isten vezetését láttam abban, hogy lényegében otthon lehetek a teológia hatodik éve alatt.

Hogyan került végül mégis Magyarországra?

Még teológusként elkezdtem udvarolni egy debreceni lánynak, de a kapcsolat félbeszakadt, amikor megkezdtem a segédlelkészi évemet. Egy esztendő múlva felkértek, vállaljak nyári szolgálatot a Dorcas táborban. Azon a héten újra találkoztam ezzel a lánnyal. Ismét beszélgetni kezdtünk. Komoly szándékaim voltak, és úgy kerestem szolgálati helyet Magyarországon, hogy ő is tudjon munkát vállalni itt, miután összeházasodunk. Fél év múlva megkértem a kezét, és most szeretetben neveljük két kisfiunkat.

Vidéken, a kokadi gyülekezetben szolgál. Megközelítőleg százhúszan szerepelnek az egyházfenntartói névjegyzékben. Van előnye a kis közösségnek?

Igen, az emberek közvetlenebbek egymással, és a családias létszámnak köszönhetően van lehetőségem személyesen is foglalkozni a gyülekezeti tagokkal. Amikor elbiciklizem a postára, útközben jó néhányukkal szóba elegyedem. Néha egy-egy gyors bevásárlásból lelkigondozói beszélgetés válik. Az egész falut érintő rendezvényeink is vannak, talán ezáltal közelebb kerülnek hozzánk az egyházhoz nem tartozók, s reméljük, egyszer a gyülekezet közösségében is megjelennek.

Milyen nehézségekkel szembesül?

Kokad kiöregedő település, és látszólag hiába a sok fáradozás, hiszen jelentős előrelépés, létszámbeli növekedés nem tapasztalható. Ha valaki ideköltözik, sokszor a falu közösségébe sem tud beépülni, még kevésbé a gyülekezetbe. A mélypont az volt, amikor bezárt az iskola. Akkor elbizonytalanodtam, van-e jövője a településnek. Isten azonban mindig új kapukat nyitott. Akkoriban kezdtük el a HEKS (Svájci Protestáns Egyházak Segélyszervezete) által támogatott tanodaprogramot. Ezzel összefogtuk a fiatalokat, és alkalmakat szerveztünk nekik. Érdekes, hogy a tanoda által közelebb tudtuk hozni a gyerekeket a gyülekezeti élethez, mint azelőtt, a hittanórák útján.

Hogyan képes keresztüljutni a nehezebb időszakokon?

Elsősorban a családom, szüleim támogatása és tanácsa segít, és a lelkészbarátok jelenléte is megerősít egy-egy nehezebb időszakban. Arra is szükségem van, hogy néha elutazzak egykét hétre, és feltöltődjek más környezetben. Kikapcsol, ha nem lelki témákkal, kérdésekkel foglalkozom. Szeretek barkácsolni, tárgyakat megjavítani, szerelni. Öröm látni, amikor valami, amin dolgoztam, jól működik. Sokszor sajnos a szíveket nem tudjuk megjavítani, egyedül Isten orvosolhatja a belső problémákat és sérüléseket.