A fiúk gyakran játszanak katonásat, és persze időnként a lányok se maradnak ki belőle. A játékfegyverek sokfélék lehetnek, főleg, ha a számítógépen játszol. De az egyik legerősebb mindenképpen a tank vagy más néven: harckocsi. Ez így van a valóságban is, ugyanis ezt a harci járművet úgy fejlesztették ki, hogy szinte mindent kibír, mindenen képes keresztülgázolni, és a fegyvereivel hatalmas pusztítást tud végezni az ellenség között. Azért olyan erős, mert hatalmas motor hajtja, amely ötször vagy akár tízszer nagyobb teljesítményű, mint amilyen az autótokban van. Nem kerekeken gurul, hanem lánctalpai vannak, így szinte akármilyen terepen képes haladni. A tank ráadásul szinte sérthetetlen, mivel teljesen páncélozott, így nehéz kilőni is, ráadásul komoly gépfegyverekkel szokták ellátni. Szóval a harckocsi szuperjármű, akár el is dönthette egy-egy csata sorsát, főleg a II. világháború idején.

A bibliai időkben is így volt ez a harci kocsikkal. Persze azokon nem volt gépfegyver, lánctalpuk sem lehetett, ám a bírák korában hasonlóan félelmetes harci eszköznek számítottak, mint manapság a tankok. Sőt! Talán még félelmetesebbnek. Mert a zsidóknak ekkor még nem voltak harci szekereik, sőt még lovaik sem. Amikor Debóra volt Izráel bírája, Jábínnak, a kánaáni királynak hatalmas serege, kilencszáz harci kocsija volt. Nem is akármilyen! Két vagy három ló húzta, kereke, oldala vasborítást kapott, számos fegyver csüngött az oldalán. Egy szekéren három katona állt: egy hajtotta a lovakat, a másik kettő meg harcolt. Kilencszáz harci kocsi olyan haderőnek tűnt, amely ellen reménytelen felvenni a küzdelmet. Nem csoda hát, hogy Jábín húsz éven keresztül sanyargatta Izráelt. Egy napon azonban Debóra prófétaasszony, aki akkor Izráel bírája volt, elhívatta Bárákot, a hadvezért, és így szólt hozzá: – Ezt parancsolja az Úr, Izráel Istene: végy magad mellé tízezer embert, én pedig ellened vezetem a Kísón-patakhoz Siserát, Jábín hadseregparancsnokát, harci kocsijaival és hatalmas seregével, és a kezedbe adom őt Bír (4,6–7).

Bárák csodálkozva nézett Debórára. Megszólalni nem mert, hiszen mégiscsak egy prófétanővel állt szemben, de nem nagyon hitte el, amit hallott. – No persze – morfondírozott magában –, majd pont most fogjuk legyőzni Siserát. És tízezer emberrel? Ha tízszer annyian lennénk, az sem volna elég a harci kocsikkal szemben. Hiába megyünk oda a Kíson-patakhoz. Úgy levágnak minket, mint a füvet!

Hangosan azonban csak ennyit mondott: – Ha velem jössz, elmegyek, de ha nem jössz velem, én sem megyek. Debóra azt felelte: – Szívesen elmegyek veled, de akkor nem a tiéd lesz a dicsőség, mert asszony kezére adja az Úr Siserát (Bír 4,8–9).

– Rendben – élénkült meg Bárák. Úgy érezte, hogyha Debóra vele tart, akkor tényleg győzni fognak. És így is lett. Sisera nagy büszkén vonult fel a zsidók ellen. De hiába bízott a harci kocsikban, hiába a lovak erejében, a katonái vitézségében. Isten ellen nem harcolhatott. Azon a napon ugyanis leszakadt az ég, és az egyébként oly szelíd Kíson-patak úgy megáradt, hogy magával sodorta a katonákat, a lovasokat, de még a harci kocsikat is. Amit meg nem, az beleragadt a sárba. Sisera katonái fegyvereiket eldobálva menekültek. És menekült a híres hadvezér, Sisera is, mert tudta, hogy a zsidók most legyőzik őket.