Victor János: Mit hoz az új esztendő a magyar református egyháznak? 1929 egyházunk életében

(Református Figyelő, 1929. január 5.)

[…] A lelkészválasztási reform törvényjavaslatának szürke nevét viseli. De nagy dolgokat ígér. Bajnokul kívánkozik, ki nagy bajok sárkányával fog harcra kelni, és nagy csapások átkától fogja megszabadítani a magyar református egyház életét. Hogyan fejthesse ki egy az egyház Isten-adta ősi erejét, ha nem tudja kellő vezetőit a kellő helyre állítani? Minden egyes gyülekezetnek szabad tetszésére van bízva, kit válasszon meg lelkészének, pedig nyilvánvaló, hogy a legtöbb esetben gyülekezeteink nem bírnak kellő áttekintéssel az egyházi élet felett, hogy meg tudnák ítélni: ki volna a legalkalmasabb éppen az ő körükben szolgálni az egyház ügyét, nem is szólva arról, hogy néha egészen megfeledkeznek a lelkészválasztásnak lelkiismeretbe markoló, komoly és felelősségteljes voltáról, és bűnös visszaélésekre is felhasználják szabadságuk jogait.

Református egyházban sohasem lehetett másnak döntő szava lelkészavatási kérdésben, mint az érdekelt gyülekezetnek, és sem annak kezdeményezését kizárni, ha kialakult meggyőződése egy jelölt irányában, sem pedig akarat ellenére reáoktrojálni egy jelöltet nem lehetne a református egyházalkotmány hitelvei alapjainak sérelme nélkül. De a gyülekezet Isten-adta jogának sértetlensége mellett mégis biztosítani magasabb egyházi tényezőknek bizonyos irányító befolyását, és korlátok közé szorítani a teljesen szabad választásokkal járó „hadjáratok” veszedelmeit: ez olyan feladat, amelynek a sikeres megoldása beláthatatlan áldásokat vonna maga után.

Erre vállalkozik hősünk, az egyik törvényjavaslat. Szabad kezet kap-e, vagy egy sereg módosítással fogják-e végül is felavatni küzdelmére, azt most ne kérdjük. Mindenképpen fordulópontja lesz egyházi életünknek „1929”, ha sikerül biztosítani a jövőben az őrállóhelyeknek egyetemes szempontok szerint irányított, tervszerű betöltését...

(folytatjuk)