Rovatunk a mindennap közösen olvasott Ige mellé kínál bibliaolvasó és -értelmező útmutatót, emlékeztető gondolatokat és magyarázó lelki táplálékot. Ezen a héten Czanik Péter nyugalmazott református lelkipásztor osztja meg velünk gondolatait.
A Szentírás Szövetséget a Biblia olvasásának elsősorban gyermekek és fiatalok közötti népszerűsítésére hozták létre. Az önkénteseknek lényeges szerepük van a működésükben – nyilatkozta Győrffy Eszter, a szövetség vezetője.
A pünkösd a legalkalmasabb pillanat arra, hogy elinduljunk, tovább a hiteles tanúságtétel útján. Nem közhangulattal és médiasugallattal foglalkozva, hanem Isten Lelkének erejébe kapaszkodva borulunk le az Örökkévaló előtt. Aztán felemelkedünk, és odaállunk egyenes derékkal embertársaink elé, mert megtanultuk Pétertől: jobb tanúskodni bent, mint tagadni kint.
Mivel osztálykirándulások kedvelt helyszíne, Szerencs olyan település, ahol sokan jártak már életükben legalább egyszer. Ők valószínűleg megnézték a gazdag történelmű, helyreállított Rákóczi-várat, amelyet Rákóczi Zsigmond erdélyi fejedelem épített a XVI. század végén.
A meztelenség, amelyről az édenkerti jelenetben olvasunk, szimbolikus kifejezése annak a nyíltságnak és intimitásnak, amelyet Isten a házasok számára készített – mondja Szabó László lelkipásztor. Vele és biológus feleségével, Meltzer Kingával párhuzamba állítjuk az Éden kertjebeli és a jelen időket, és beszélgetünk egyebek között „a tiltott fa gyümölcséről”.
A prófétálás Isten aktuális akaratának értése és továbbadása. Régen a látók önkívületi állapotban, eksztázisban keresték Istent. Később a nagy próféták imádságban kérték, hogy Isten mutassa meg akaratát. Egyetemes látást kértek arról, hogyan éljen a nép. Mi a helyes út? A korai, érzéki jellegű prófétaságból eljutottak a szellemi élményre, hogy Isten szólt, ők megértették és mondták akkor is, ha ez az életükbe került.
Az imádság a lélek beszélgetése Istennel, azzal az Úrral, aki magát a lelket teremtette. E belső párbeszédben az ember a Teremtőjéhez fordul, megosztva vele vágyait, kérdéseit, örömeit és fájdalmait. A kommunikáció formája lehet kérés, könyörgés, hálaadás, dicséret vagy magasztalás. Most az imádság e heti gondolatait osztjuk meg, amelyek az Istennel való kapcsolat mélyítésére hívnak.
A Biblia közös olvasása nemcsak Isten üzenetének mélyebb megértését segíti elő, hanem közösségi élményt is nyújt, amely megerősíti a hívők közötti kapcsolatot. Az e heti bibliai szakaszhoz kapcsolódóan Hodossy-Takács Előd írt jegyzetet, amely értékes iránymutatást nyújt a szöveg mélyebb megértéséhez.
Balassi Bálint a reformáció svájci irányát követte. A szülei vigasztalására fordított Beteg lelkeknek való füves kertecske ugyan lutheránus szerző művét tolmácsolta, de úgy, hogy abban a lutheránus úrvacsoratan helyén a zwingliánus, illetve a kálvinista úrvacsoratan irányába módosította a magyar szöveget – tudatta Szentmártoni Szabó Géza irodalomtörténész.
Kosztolányi Dezső életének és életművének vannak református vonatkozásai is. A Károli-féle Biblia világában is otthonos volt, a szakrális tartalom mellett annak magával ragadó, el soha nem halványulóan szép magyarsága miatt. A reformáció öt évszázadának novelláiból című kötetben számos protestáns szerző mellett az ő egyik műve is helyet kapott.
Félő, hogy a szűnni nem akaró háborús helyzet még hosszú ideig fennmarad – miközben keresztyén emberként a békességet óhajtjuk. Noha más tartalmi környezetben, de Steinbach József dunántúli püspök is hangsúlyozta a minap zsinati elnöki székfoglalójában a Szentírást idézve, hogy nem erővel, nem hatalommal, hanem Szentlélekkel kell embertársaink felé fordulnunk.
Tizenöt éve indult el a gazdasági képzés a Károli Gáspár Református Egyetemen. A Gazdaság- és Vezetéstudományi Intézet joghallgatóknak tanított általános közgazdaságtant, pénzügyi ismereteket, nemzetközi gazdálkodást, európai uniós szakpolitikákat Pulay Gyula Zoltán.
A Magyarországi Református Egyház Missziói Szolgálata 2024-ben, az élő Ige évében országos református imaláncot hirdet gyülekezeteink és egyházunk lelki megújulásáért. Olyan lelki ébredésért, amely Isten ránk ragyogó szeretetének a befogadásán és minél teljesebb megélésén, továbbsugárzása által kívánja Isten dicsőségét szolgálni.
Zsombori Erzsébet 1987-ben települt át Magyarországra. A festőművész, akit örök játékosságához illően mindenki Zsimbinek szólít, a Szőnyi István Alkotóközösség és a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesülete tagjaként budapesti galériát vezet Svédországban élő festőművész lányával, Mayer Hellával közösen, amely a zene és az irodalom otthona is.
A XVIII. századi tudós, költő Kalmár György szép kifejezésével „drágakőnél gyönyörűbb” édes anyanyelvünket gyakran keseríti pontatlan, félreérthető fogalmazás, idegenszerűség, stílustalanság. A beszéd, az írás szürkül, gondot okoz a megfelelő szó meglelése. Anyanyelvi kapuőr rovatunkban Arany Lajos óvja-védi közös kincsünket.
A fény nagy érték volt, vigyáztak rá, és arra is, a lámpás minél inkább bevilágítsa a szobát, ezért magas helyre rakták. Erről szól Jézus egyik Igéje: „Aki lámpást gyújt, nem teszi rejtett helyre, sem véka alá, hanem a lámpatartóra, hogy a belépők lássák a világosságot” (Lk 11,33). Jézus itt arról is beszél, hogy a test lámpása a szem.
– Kolozsvár után Gerendkeresztúr és Hadrév társegyházközségébe kerültem; az épületek állaga tükrözte a lelkiállapotot is. De tudtam, Isten a száraz csontokba is életet lehel. A Bulgária-telepi gyülekezettől ajándékképpen igés kártyát is kaptam: „Keressétek először Isten országát és az ő igazságát, és mindezek ráadásként megadatnak majd nektek” (Mt 6,33). Így nem a külső tényezőkkel foglalkoztam, hanem Isten országával.
Rovatunk a mindennap közösen olvasott Ige mellé kínál bibliaolvasó és -értelmező útmutatót, emlékeztető gondolatokat és magyarázó lelki táplálékot. Ezen a héten Vladár Gábor nyugalmazott református lelkipásztor, teológiai professzor osztja meg velünk gondolatait.
A Magyarországi Református Egyházban hatévente lejár a választott tisztségviselők mandátuma, ilyenkor teljes körű tisztújítás kezdődik. Hogyan szólhat bele egy gyülekezet a püspök személyének megválasztásába, és miért húzódik hónapokon át ez a folyamat? A választási rend működésében és jogi hátterében Szemán Ákos, a Zsinat Jogi Bizottságának elnöke segít eligazodni.
Miközben fiatalok egy zsúfolt bárban ünnepelték az újévet a svájci Alpokban, az öröm percek alatt rémálommá változott. A crans-montanai Le Constellation pincehelyiségében pusztító tűz söpört végig, negyven ember életét oltotta ki, további száz tizenkilencen kritikusan megsebesültek. A végzetes esemény megrázta az egész térséget: az elnök az esetet az állam „legsúlyosabb tragédiái” közé sorolta, és ötnapos gyászt rendelt el.
A SzóTér mint egyházi közösségi tér programjai az egyetemisták konkrét élethelyzeteiből indulnak ki. A rendszeres lelki alkalmak mellett közösségi estek és workshopok is helyet kapnak, amelyek a hallgatók mindennapi döntéseire és bizonytalanságaira reagálnak. Társasjátékestek, kvízfejtések és filmvetítések váltják egymást – nem önálló eseményekként, hanem a közösségi élet természetes részeként.