Lassan vége a tanévnek, és eljön az év egyik legizgalmasabb napja, a tanévzáró. Ha már jársz iskolába, biztosan ismered azt a feszült várakozást, amikor a tanító néni vagy tanító bácsi név szerint odaszólít mindenkit magához, és átadja a bizonyítványodat. Ha elsős vagy, ez talán még izgalmasabb dolog, hiszen életed első év végi értékelését tarthatod a kezedben.

Nem az a legfontosabb a bizonyítványodban, hogy jeles lettél-e vagy közepes, hogy kaptál-e dicséretet valamelyik tárgyból, vagy épp csak hogy sikerült teljesíteni a követelményeket. Hanem az, hogy megtettél-e minden tőled telhetőt, hogy mennyit fáradoztál, mennyit tanultál azért az értékelésért, amely a bizonyítványodban áll. Mennyire kamatoztattad mindazt, amivel Isten megajándékozott. Mert a képességeinket, az eszünket, ügyességünket, de még a kitartásunkat is Istentől kapjuk.

Jézus erről is mondott egy példázatot. No nem az iskolai bizonyítványról, hanem arról, hogy jól kell gazdálkodnunk mindazokkal a képességekkel, amelyeket Istentől kapunk. A példázat arról szól, hogy egy előkelő ember távoli országba utazott, ahol nagy céljai voltak. Király akart lenni. Hívatta tíz szolgáját, adott mindegyikőjüknek egy minát, ez nagyobb összeg volt, körülbelül négyhavi munka bére. Azt mondta nekik:

– Gazdálkodjatok jól a pénzemmel! Kereskedjetek, amíg vissza nem jövök!

Telt-múlt az idő, és egy napon az uraság királyként tért vissza városába. Magához hívatta a szolgákat, akikre a pénzét bízta, és megkérdezte tőlük:

– Mit tettetek a pénzzel, amit kaptatok tőlem?

Persze mindenki másként gazdálkodott. Volt, aki megtízszerezte a pénzt, mert jó üzleteket kötött. Az uraság erre így szólt:

– Jól van, jó szolgám, mivel hű voltál a kevésen, legyen hatalmad tíz város fölött!

A második szolga ötször annyi pénzt szerzett, mint amit kapott.

– Uralkodj te is öt városon! – szólt az uraság.

Jött azonban a harmadik, aki nagyon félt az urától. Egyre csak az járt a fejében, mi történik, ha véletlenül elveszíti a pénzt, amit megőrzésre kapott. Úgyhogy inkább nem csinált semmit, hanem elásta a vagyont, hogy hiánytalanul vissza tudja adni, ha hazatér az ura. Úgy gondolta, biztosan megdicséri majd a király. Ám nem így történt, hanem az uraság hatalmas haragra gerjedt:

– Meg sem próbáltad kamatoztatni, amit tőlem kaptál? Inkább elástad? Pedig elég lett volna, ha odaadod a pénzváltóknak, akik kamatostul fizették volna vissza. Nem érdemelted meg az ajándékomat! Ezért annak adom oda, aki jól gazdálkodott vele. Ő érdemli meg, nem te! (Lk 19,11–26).

Így van ez valahogy velünk is. Isten sokféle képességgel áldott meg mindannyiunkat. Van, aki jól számol, a másik sokat olvas, ügyesen tornázik, szépen énekel. Mindegy, milyen képességeid vannak, nem szabad „elásni” azokat, hanem használni, fejleszteni, „kamatoztatni” kell. Akkor nemcsak a szüleid meg a tanító néni lesz elégedett veled, hanem maga Isten is.